Százalékra várva

Összesen 6,9 milliárd forintot tett ki 2004-ben az SZJA civil szervezeteknek felajánlható egy százalékából befolyt összeg. Gyermekegészségügy, állatmenhelyek: biztos befutók a legtöbbet kapók listáján. A TOP 100-as listán gyakorlatilag nem képviselteti magát a kultúra. Messze még az idő, amíg a kultúra fenntartásában a közönség is nagyobb részt vállalhat, például az egy százalékokon keresztül? Vagy csak ez a modell nem megfelelő a kultúrában?

Előadás előtt. A jegyek fogynak, az egy százalék nem jön? © sxc.hu

A rendszerváltással egyidős a vita, hogy a hazai kultúrafinanszírozást hogyan lehet új alapokra helyezni. Hogyan csökkenthető a függés az állami pénzalapoktól, illetve a (mindenkori kormánytól független) Nemzeti Kulturális Alap (NKA) projekt támogatásait mi, és hogyan egészítheti ki? S végül elvárható-e egy szűk kulturális piacon (ahol egy átlagos magyar család havi párszáz forintot költ kultúrára, úgy, hogy ebben a tévé is benne van), hogy a közönség nagyobb részt vállaljon a fenntartásból?

Azért írtuk, hogy „gyakorlatilag” nincs az egyszázalékos TOP 100-ban kulturális szervezet, mert csak olyat találtunk, amely e területtel érintkezik - legalábbis ezt állítja magáról. Ott van a Hit Gyülekezetének alapítványa, a Magyar Demokratát kiadó, magát kulturálisnak nevező alapítvány, az ÉS, és a Tilos. Színházak, non profit művészeti intézmények, kiállítóhelyek, műhelyek nincsenek az elit mezőnyben.

Ez azért is érdekes, mert a kultúrával összefüggő szervezetek (kultúra és örökségvédelem) az összes pénz közel 20 százalékát kapják*. Megelőzik például a szociális tevékenységet (7,67), a természet- és állatvédelmet (1,49), a gyermek- és ifjúságvédelmet (2,53). A kultúrával összefüggő szervezetek, intézmények - a közgyűjteményektől az „egyéb szórakoztató” tevékenységet végző szervezetekig - közel 14 ezer érvényes felajánlásból  mintegy 1,4 milliárd forintot kaptak. Igaz, ez többezer szervezet között oszlik meg, helyi népdalkörtől országos múzeumokig, s gyakorta aprópénzt jelent.

Mennyi az annyi?

Mégis, a tétért már érdemes kampányolni. Ám a rendszer sajátossága, hogy a kedvezményezett nem tudhatja, kitől érkezett a felajánlás, nem segíti a „targetált” (célcsoportra irányított) kampányt. Vagyis nehezebb a következő évben elérni azt a kört, amely egyszer már adott. Pedig a fundraising (pénzgyűjtés, adományszervezés) technikák egyik sarokpontja éppen ez: az adott szervezet tudjon minél többet a saját közegéről, közönségéről.

Fodor Tamást, az aprócska budapesti független színház, a Stúdió K vezetőjét - amely 2004-ben több mint félmilliót kapott az egy százalékokból -, a hvg.hu arról kérdezte, mennyire használható számukra ez modell. "Nincs kampányunk, legfeljebb szerényen az egylapos havi műsor alá biggyeszthetjük az adószámot, ezen kívül lerakunk egy-két kitöltési mintát a színházunkban lévő információs asztalra” – kezdi Fodor Tamás. „Egy erős, érzelmekre ható televíziós kampánnyal - beteg, hátrányos helyzetű gyerekek, stb. - nem tudjuk felvenni a versenyt. Az adatbázisunk 700-800 fős, és az a tapasztalatunk, hogy egy egyszerű iskolai füzetbe maguktól írják be az e-mail címüket azok a nézők, akik gyaníthatóan ezen a módon fejezik ki tetszésüket. Nem ildomos folyamatosan koldulással zaklatni őket. Mivel gyerekelőadásaink is vannak, a fiatal szülők olykor rendelkeznek az egy százalékukról. Igazából sose tudjuk, hogy kik. Valószínűleg közalkalmazottak, akiknek állandó állásuk, így személyi jövedelmük is van. Azok az értelmiségiek, diákok, bizonytalan egzisztenciák, akik viszont a törzsközönségünket adják, vagy papíron vállalkozók, vagy nincs kimutatható jövedelmük."

A hvg.hu-nak Regős János, a budapesti Szkéné Színház vezetője, az Alternatív és Független Színházak Szövetségének alelnöke beszélt tapasztalatairól. „A Szkénében azt tapasztaltam, hogy ezeknek a színházaknak a látogatottsága meglehetősen sporadikus; akik járnak, nem rendszeresen járnak, nem feltétlenül kötődnek egy adott helyhez. A törzsközönség pedig általában diák, vagy kispénzű, s legtöbbször nem rendelkezik az egy százalékról.” Regős nem hiszi, hogy az egy százalék a független műhelyek jelentősebb bevételi forrásává válhatna. A szponzoráció sem a sikerek terepe, példaként a Szkénét hozza fel, amely a Budapesti Műszaki Egyetemhez tartozik, de még az egyetem pénzügyeit intéző bank se mutat érdeklődést a szponzorálására. Regős szerint nem csoda, hogy még mindig a három alapvető forrás, az NKA, a minisztérium és az önkormányzat felé tekint mindenki.

„Erről a három helyről sokkal nagyobb pénzek érkeznek, ezért nem éri meg erőforrást fordítani a fundraisingre” – ad helyzetképet Gelencsér Gábor, a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) vezetője. „A tipikus ’egy százalékos szervezet’ általában nem gyűjt be többet egy-másfél milliónál” – ismerteti Gelencsér.


* 2004-es adatok; forrás: NIOK