iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
MegosztomA gyerekek igen komoly célcsoportot jelentenek a reklámozók számára. Önmagában az, ha az iskola (viszonylag) reklámmentes terület, még nem jelenti, hogy ne kerülne be falai közé mindaz, ami a gyerekek fogyasztókká válásával jár, gyakorlatilag már 5-6 éves kortól.
|
|
Márkajelek az idei Szigeten Fogyasztóvá válás © Bánkuti András |
paragrafusa egyértelműen tiltja a reklámokat az iskolában. Tiszta sor? Nem egészen. Az iskolában persze ott a reklám, még ha nem is direkt módon. Noha az italautomaták, az iskolai büfék kínálata, választéka már önmagában bizonyos fogyasztói mintákat mutat, a gyerekek maguk is "reklámhordozók". S ez a folyamat nem az iskoláskorban kezdődik.
"Ebben a korban már bevésődnek bizonyos fogyasztói minták, fogalmak, ezt abszolút tudatosan használja a reklámipar" - mondja Haraszti Ágnes, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) munkatársa. Mint kifejti, a gyerekeket elsősorban a filmeken, tévés gyerekműsorokon keresztül közelíti meg a reklámipar. A gyerekek ebben a korban nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy film, illetve egy reklám üzenete között. "Azt tudják, hogy olyankor valami mást látnak, de egyenértékű üzenetként fogják azt is, amit a reklám sugall, a kritikai attitűd még nem fejlődött ki" - magyarázza a reklám és a fogyasztás társadalmi kérdéseivel foglalkozó civil szervezet munkatársa.
Gyerek a képernyők előtt Bevésődő minták © www.tve.hu |
A tejesdoboz-, illetve szekrényreklám ügye egyelőre lekerült a napirendről, nem kis részben a tiltakozások nyomán. Ugyan a „társadalmi cél“ lett volna itt az elsődleges, ám ha feltűnik az első Nesquik nyuszi a tejesdobozon, a corporate-tappancsok máris beléptek az iskola területére. Ami a nyuszit illeti, az ő képével díszített füzetek éppenséggel papírboltokban is megtalálhatók, illetve gyerekeknek szóló internetes tesztjátékokon. Az iskolai komputerhasználattal (bármennyire pozitív is ez) amúgy is azonnal cégneveket, termékeket és felhasználói attitűdöket kapnak a gyerekek. És - kis túlzással - olyan fogalmaik lesznek a cybertérről, amilyeneket az adott cég – jobbára persze a Microsoft - termékei kialakítanak.
Vannak persze egyszerűbb technikák is, amelyekkel a cégek besurrannak a becsengetés után. Akciók, amelyeket cégek szponzorálnak (például üdítőital- kupakgyűjtés különböző nyereményekkel), egészségügyi hirdetésnek álcázott reklám amelyben céglogók is megjelennek (például intim betét reklám), tanulmányi-, vagy sportverseny (valamely cég támogatásával) nos emögött mind reklámtechnikákat gyaníthatunk. Főként, hogy mindezeket nagyon könnyű CSR-tevékenységnek álcázni. A corporate social responsibility (CSR), vagyis a vállalatok társadalmi szerepvállalása, és az ezzel járó új típusú kommunikációs és média stratégiák nálunk viszonylag új területet jelentenek, s a fentebb idézett 1993-as törvény nemigen lesz alkalmas a változó helyzet kezelésére.
Ám ne fogjunk rá mindent a nyuszira , vagyis a cégekre! Tudjuk jól, nem mindig kell reklámokat, hirdetéseket látni ahhoz, hogy a gyerekek körében elterjedjen valami. Emlékezzünk az évtizedekig visszatérő jojó-őrületre, az 1996-ban indult tamagocsi-lázra, a korai nyolcvanas évek "emeletes tolltartóinak" időszakára, vagy a Monchichi-imádatra. Ezekhez nem reklám kellett, hanem egymástól ellesett minták követése. Az válik irányadóvá, mit csinál a másik; ez a mintakövetés fiatalkorban mindenképp, de nagyjából a fogyasztói életünk egész időszakában működik. (Házi feladat: számoljuk össze, egy nyári péntek estén hány Ralph Lauren Polo márkajelű rövidujjú pólót látunk a budapesti Liszt Ferenc téren!)
A reklámipar amúgy bizonyos területeken tudatosan használja is ezeket a technikákat, a tinédzser-marketingben használatos "street team"-ek hasonló elven működnek. A team-ek "csak" viselkednek: hordanak egy bizonyos ruhadarabot, vagy beszélnek kedvenc együttesükről, holmijaikról, s a minták máris átadódnak.
