A gyerekek igen komoly célcsoportot jelentenek a reklámozók számára. Önmagában az, ha az iskola (viszonylag) reklámmentes terület, még nem jelenti, hogy ne kerülne be falai közé mindaz, ami a gyerekek fogyasztókká válásával jár, gyakorlatilag már 5-6 éves kortól.
Legyetek jók, amíg mosogatok! Tudattalan fogyasztók © www.paultastic.com |
Nem vagyunk hát felkészülve a gyerekeinket érő reklám-hatásokra. De vajon segítene-e ezen egy televíziós reklámmentes sáv, amelyet többen a gyerekműsorok idejére követelnek, s amelyet idehaza az ORTT is felvetett? Illetve az a gyakorlat, amely számos más országban létezik, hogy gyerekszereplők nem jelenhetnek meg reklámokban? Egy hazai, médiával foglalkozó folyóirat ide vonatkozó összeállítása szerint (Reklámmentes gyerekkor - Antenna 2006/IV.) a szakértők úgy tartják, nem az a megoldás, hogy a gyerekek elől elzárjuk a reklámokat , inkább tudatosabb kép-értelmezésre kellene nevelni őket. Az Önszabályozó Reklámtestület sem tartaná jó ötletnek, mert furcsa lenne, ha gyerekeknek szóló termékek reklámjaiban nem jelenhetnének meg éppen a gyerekek. Erre – tesszük hozzá mi – csak az következhetne, hogy ne lehessen efféle termékeket hirdetni, ami abszurditásnak tűnik. A tévés reklám azért sem az egyedüli kérdés, mert DVD-ket és komputerjátékokat is néznek, használnak a gyerekek. Arról nem szólva, hogy a kereskedelmi tévék épp a gyerekműsorokat nem tudnák megfelelően finanszírozni, ha ott nem jelenhetnének meg a hirdetők.
Vannak persze európai országok, ahol kevesebbet aggódnak a kertévék profitja miatt. Belgium egyes régióiában nem engedélyezett a reklámozás a tizenkét éven aluli gyermekeknek szóló műsorok alatt, előttük és utánuk, Svédországban tilos a tizenkét éven aluli gyermekeknek szóló reklámozás, a gyerekműsorok megszakítása reklámokkal, valamint hirdetések sugárzása gyerekprogramok előtt és után. Dániában, Finnországban, Hollandiában a gyerekműsorok szereplői, tévébemondói nem vállalhatnak szerepet termékeket kínáló hirdetésekben.
Amíg nálunk is kifinomultabb lehet a szabályozás (illetve az önszabályozás), a megoldás a tudatosabb média-fogyasztás és vásárlói magatartás a családban. Ebben éppenséggel az iskolai mozgókép és médiaismeret- oktatás is segíthet. A filmek, televíziós programok képi eszköztárát, módszereit, filmnyelvi eszközeit elemzik a gimnáziumokban 2003, a gimnáziumokban 2004 óta. Akár a reklámokét is. Megtörténhet, hogy tudatosabb képfogyasztók lesznek a saját gyerekeink, mint mi magunk? Ne csodálkozzunk rajta.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm












