Az őr arról tájékoztat, hogy a HM külön engedélye nélkül nem engedhetnek be senkit, és nem adhatnak ki semmilyen információt. Felvilágosítást az építésvezetők adhatnának. Kisvártatva előkerülnek, s az egyikük felajánlja, hogy sisak felvétele ellenében körbevezet, de hangsúlyozza, hogy sajnos semmilyen információt sem áll módjában kiadni. - A Műértő kritikusa az épülő, új '56-os emlékművet próbálta megtekinteni.
„Rajtakaptál, nincs történet,
Nem vár itt semmi téged.
Egy film sem azért ér ősszel véget,
Hogy hideg szél fújja a széked.”
(Kispál és a Borz: Rajtakaptál)
© i-Ypszilon csoport |
A Városligeti fasor felől, a pompásan reanimált és újraértelmezett MÉMOSZ-székház domborművei mellett elhaladva átkelek a zebrán, hogy a Felvonulási térre érve megtekintsem az épülő központi 56-os emlékművet. A felvonulásról természetesen eszembe jut (emlék) a közelben lévő volt gimnáziumom, ahonnan a hetvenes évek elején rendszeresen kivezényeltek minket nagyobb állami ünnepeinkre felvonulni, sőt még az élesben való felvonulás előtt a felvonulást és integetést gyakorolni (próbaintegetés): melegítő (mackó!), tornacsuka, esetleg kellékek („Bán, ne lóbáld annyira!”), amelyekkel színessé, esztétikussá s ugyanakkor fiatalosan dinamikussá tettük jelenlétünket; macskakő, trappolás, lihegés, anyázás, végül formaruhában diadalmas élesben integetés, na végre, mehetünk a Sportba napozni vagy (évszaktól függően) a Műjégre.
2. „történet”:
© i-Ypszilon csoport |
3. „történet”:
1998-ban (emlék), a városban (Berlin), amikor még javában épült a Potsdamer Platz, felmásztam az Info Box kilátójára, ahonnan szerteszét lehetett nézni, mint egy igazi kilátóból, csak éppen hegyek, völgyek és távolban zakatoló vonatok helyett magát az építkezést mint látványosságot és nevezetességet lehetett megtekinteni, amelyre a város, szemmel láthatóan és joggal, büszke volt. A kilátón kívül az Info Box még más célt is szolgált, amennyiben a belsejében meg lehetett nézni s el lehetett olvasni az építkezésre, azaz minden egyes készülő épületre vonatkozó dokumentumot (pályázati kiírások, bírálatok, nyertes pályaművek, makettek, társadalmi vita s más egyéb érdekfeszítő narratívák) az események kronológiájának sorrendjében. Újabb kirándulás a városban (New York) 2002 őszén, a WTC elleni támadás első évfordulóján, ahol külön épületet húztak fel, amelyből egyrészt a WTC hűlt helyén zajló építkezést lehetett figyelemmel kísérni, másrészt amelyben az emlékműre és az újonnan felépítendő épületkomplexumra vonatkozó összes dokumentációt tanulmányozni lehetett, természetesen a heves társadalmi vitára vonatkozó anyagokat is beleértve. Ugyanez történt később, 2004 nyarán, amikor egy hasonló kilátóra másztam fel a városban (Berlin), amelyet az akkor még épülő holokauszt-emlékmű mellé építettek, s amelyet hasonlóan részletes dokumentációval egészítettek ki. Mindhárom helyszín azt az érzést közvetítette az odalátogatónak, hogy rálátása van - konkrét és átvitt értelemben egyaránt - az eseményekre, amennyiben egy, a város életét és szövetét húsbavágóan érintő építkezést egyáltalán eseménynek tekint.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá










