iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
MegosztomÉvtizedekig nem sokat tudott róla a hazai kultúra és közvélemény. A hazai neoavantgarde-ban indult művész 1978-ban hagyta el Magyarországot, az első magyar punkzenekar, a SPIONS tagjaként. Nyugat-Európa, Kanada, majd Amerika lett az otthona, de járt és élt tucatnyi országban. Díszlettervező, színházi rendező, író, zenekreátor. Interjúnk egy új könyve kapcsán készült; íme az I rész.
|
|
A színház világából indult Najmányit évtizedes kapcsolat fűzte a közelmúltban elhunyt Halász Péterhez, a New York-i Squat Theatre egykori atyjához. Viszonyukról Najmányi most könyvet írt. A Downtown Blues című memoár persze nem csak erről szól. A hetvenes évek Magyarországáról, a nyolcvanas évek New York-járól és persze a máról, arról, ami ma foglalkoztatja.
Tisztelettel Lou Reed-nek
hvg.hu: Az 1977-78-ban idehaza indult zenekarotok, a SPIONS (Molnár Gergely, Hegedűs Péter, Zátonyi Tibor és Najmányi László – a szerk.) nagy hatású volt. Nélküle nem olyan lett volna olyan a nyolcvanas-kilencvenes évek underground zenéje, amilyennek ismertük. Emigrációtok után Molnár Gergely teljesen megszakította a kapcsolatot Magyarországgal, az itteni kultúrával és nyelvvel is. Honnan ez a radikális gesztus?
Najmányi László: Radikális ember volt mindig. De meg tudom érteni a tökéletes szakítást, mert ő ettől az országtól csak rosszat kapott. Soha, senki nem állt ki mellette, a SPIONS-t gyűlölték, alig páran fogadták el, hogy mi másképpen gondolkodunk. Gergelyt zaklatták a hatóságok, többször megverték. Lehetetlenné tételét az a párizsi történet tetőzte be, amikor a titkosszolgálat ellopta az útlevelét és ezzel hontalanná vált. Húsz évig nem volt állampolgársága, hivatalos identitása. Ez nem volt játék. Nem csoda, hogy szakított ezzel a kultúrával, vagy civilizációval, vagy nevezzük bárminek, szóval ezzel a provinciális, közép-balkáni országgal.
Biztos, hogy ez a magyar titkosszolgálat műve volt?
A SPIONS kint készült albuma. Továbblépés előtt © artpool.hu |
A 70-es évek elzárt Magyarországán honnan szereztétek az információkat a zenéről, a képzőművészetről?
Kerestük, méghozzá nagyon. Nem lehetett azért teljesen elszigetelni az értelmiséget. Rész István nevű barátomnak például járt a New Musical Express, nagyjából egyhetes késéssel tudtuk, mi történik a brit zenei színtéren. Kapott olykor lemezeket is, ezek kézről-kézre jártak. Tudtuk hallgatni a rádiókat, köztük a Szabad Európát. Valami átjött az irodalomból is, tehát nem tűnt másik bolygónak a szabad világ. Voltak, akik tudatosan terjesztették az információt, ilyen volt St.Auby Tamás, aki a képzőművészetben volt jártas, vagy Beke László művészettörténész. Mi magunk is csináltunk ismeretterjesztő előadásokat. Volt egy utazó Rock And Roll High School, amelyben diavetítésekkel bemutattuk, mi zajlik a zenében. Minden késve jött be persze, akár csak most. Nem mindig az elzártság az oka, hanem maga nyelv; itt egy olyan nyelvet beszélnek, amit sehol a világon. Ebbe bele is lehet őrülni.
Hogyan viszonyulsz a SPIONS körül idehaza kialakult és máig élő mítoszhoz?
Az biztos, hogy nagy az érdeklődés a SPIONS iránt ennyi év után is, annak ellenére, hogy kevés dokumentum, felvétel maradt fenn. Nekem, aki akkoriban már számos eredményt elért alkotó voltam, eszméletlen nagy lehetőséget jelentett a zenekar. Teljesen más irányok nyíltak ennek hatására; minden tevékenységemet gyakorolni tudtam, csak sokkal hatékonyabban. Színház, látványtervezés, irodalom; a zenekarba minden belefér. Közben meg kétezer wattal szól valami, amit nem lehet kikerülni. Arról nem szólva, hogy teljesen más közönséget ért el, mint a színház. A SPIONS nagyon jó volt; amikor minden összejött, akkor világszínvonalú produkció volt.
Jól játszottatok?
Egyedül Hegedűs Péter volt muzsikus ebből a társaságból. Ő írta a zenéket és Gergely tette hozzá a gondolatait. Párizsban francia zenészekkel dolgoztunk és a Pompidou Központban próbáltunk hetekig. Tömegek gyűltek oda. Negyvenezer ember előtt léptünk fel Lyonban. A londoni New Musical Express duplaoldalas interjút közölt velünk. Ott voltunk a lehetőségek kapujában.
De ha ennyire elindult, ha nyitott volt a francia közönség és az intézmények is, akkor miért nem sikerült megmaradnia ebben a közegben?
Mi az utolsó pillanatban érkeztünk Európába, a punknak akkor volt vége. Készítettünk két lemezt. Ezek után kellett volna Anglia felé továbblépni, átmenni Londonba. Ezt akadályozta meg az útlevél-ügy. Gyorsan kellett volna lépni, mi viszont nem tudtunk utazni.
