Regisztráció
 • 
Bejelentkezés
 •  facebooklogo  •  rsslogo  •  twitterlogo

BEJELENTKEZÉS



Kedves regisztrált látogatónk!

Felhívjuk figyelmét, hogy hosszú átmeneti időszak után mától csak e-mailcímével tud bejelentkezni oldalunkra. Amennyiben nem emlékszik, azonosítóját milyen címmel regisztrálta, írjon levelet munkatársainknak a hvg.hu@hvg.hu címre!

Ha még nem regisztrált a HVG Online rendszerében, akkor ide kattintva megteheti.

Ha elfelejtette jelszavát, akkor adja meg e-mail címét, majd kattintson ide és a kért e-mail címre kiküldjük a jelszóemlékeztetőt.

Ha szeretné újra megkapni a regisztrációja véglegesítéséhez szükséges aktivációs kódot, akkor adja meg e-mail címét, majd kattintson ide és a kért e-mail címre kiküldjük az aktivációs levelet.

HVG.HU \ KULTÚRA

Az ember vagy kíváncsi, vagy boldog

2006. december 07., csütörtök, 10:57 • Utolsó frissítés: 2009. március 19., csütörtök, 11:39
Szerző: Nagy Gergely (hvg.hu)


Címkék: Nagy Gergely; kortárs kultúra; Najmányi László; Halász Péter;

TETSZETT A CIKK?

Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:

iwiw iwiw Delicious Delicious Digg Digg Facebook Facebook GReader GReader URLGuru URLGuru StumbleUpon StumbleUpon Tumblr Tumblr Twitter Twitter dropshadow

Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre, vagy a Twitter csatornánkra is!

A hazai neoavantgarde-ban indult művész 1978-ban hagyta el Magyarországot, az első magyar punkzenekar, a SPIONS tagjaként. Élt és dolgozott tucatnyi országban. Díszlettervező, színházi rendező, író, zenekreátor. Most könyvet írt több évtizedes barátságáról Halász Péter színházcsinálóval. A hvg.hu interjúvolta ebből az alkalomból. Íme a II rész!

Najmányi 1979-ben.
Színházból a rock and rollba
© wordcitizen.com
Dowtown Blues címmel most jelent meg Najmányi László  könyve a Halász Péterrel  való több évtizedes barátságáról, munka- és versenytársi találkozásairól. De a kötet közben szól a hazai hetvenes évekről, az emigráció okairól és a New York-i nyolcvanas évtizedről is. Interjúnk második részében épp erről az időszakról faggatjuk.

hvg.hu: Ugorjunk az időben; méghozzá a nyolcvanas évek eleji New Yorkba. A könyvben kemény, kegyetlen, veszélyekkel és droggal teli világot festesz föl, amely ugyanakkor elképesztően izgalmas. Milyennek kell elképzelni a várost, a közeget, ahol Halászék színháza, a Squat Theatre is működött?

Najmányi László: Amikor 1982-ben először odamentem, akkor kezdődött az AIDS. Amikor aztán odaköltöztem, 1985-ben, addigra tízezrek haltak bele. A művészvilág krémjét vitte el. A művészvilágban hatalmas sebesség, verseny volt, és hatalmas kíváncsiság. Halász ezt mondta: az ember vagy kíváncsi, vagy boldog. Ha kíváncsi, akkor megöregszik, ha boldog, akkor meghal. New Yorkban annyi energia van, hogy ezt csak az bírja, akiben szintén rengeteg az energia. Ezért fordultak a drogokhoz. Egész hétköznapi emberek is. Ha elmentél a Wall Street-re, ebédszünetben brókerek kokainoztak a kapualjban. Nem bírták másképp. A munkahelyekre is bejártak a dealerek. Maguk a városi vezetők is drogon voltak. Vagy nyugtatókon. És közben hullottak az emberek, mint a legyek, a herointól, illetve az AIDS-től. Rengeteg babona terjedt a betegségről, úgyhogy ha valakiről kiderült, hogy AIDS-ben szenved, szó szerint kidobták a lakásából. Sok művésznek pedig nem volt betegbiztosítása, mert nem volt rá pénze; úgyhogy ment a szegénykórházba meghalni. Egy időben minden héten meghalt körülöttem valaki. És leginkább művészek, értelmiségiek, mert ők voltak a legkíváncsibbak.

Mennyire ismerted meg a város akkori popkultúrájának szereplőit?

A Squat színháznak volt pár éve, amikor színházként működött, utána afféle kulturális központ lett filmekkel, koncertekkel. Fellépett Sun Ra-tól a Lounge Lizards-ig sok mindenki. Ott volt a szomszédságban a Chelsea Hotel, ahol nagyon sokan megfordultak ebből a körből. Ez az a híres hely, ahol 1979-ben Sid Vicious barátnője rejtélyes gyilkosság áldozata lett. Nico (a Velvet Underground egykori énekesnője- a szerk.) egy időben gyakorlatilag ott élt a Squat konyhájában. Johnny Thunders-szel (New York Dolls, később Heartbreakers- a szerk.) Malcolm McLaren-en keresztül találkoztam, aki a Sex Pistols menedzsere volt. A Squat-ban találkoztam Nico-val, Rammelzee-vel, az egyik legelső rapperrel, Jean-Michel Basquiattal, a graffiti-művészből lett festővel. Alkalmam volt találkozni Keith Haring graffiti művészzel, Andy Warhollal, Lou Reeddel, Laurie Andersonnal, és sok más hírességgel. Együttműködésekre nem került sor, mindenki csinálta a saját őrületét, és örült, ha megélt, és a koncertjeit le tudta játszani. Nagyon nagy volt a verseny, akkoriban 700 ezer bejegyzett művész élt a városban.

A művészet centrumai ma mintha máshol volnának, Londonban, Berlinben, Tokióban. Vagy New York ma is központi hely?

A legtöbb pénz még mindig ott van művészetre. Az más kérdés, hogy unalmas város lett. Talán az aukciók érdekesek, ahol milliókért kelnek el olyan művek, amelyekért korábban öt dollárt se fizettek volna. Az utóbbi tíz-húsz évben, ami jó művészetet én ott láttam, az mind európai volt. Még mindig rengeteg dolog történik, de már nem a világ szellemi központja, ami a hetvenes években volt. Most nincs központ. Közben működik az a csapda, hogy ma is nagyon jól lehet keresni New Yorkban, de csak, ha egyfolytában dolgozol. Az embereknek ezért aztán alig marad energiájuk bármi másra. Ha valakivel találkozni akarsz, többhetes, gyakran többhónapos szervezőmunkát igényel.



A Squat és a város »

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:



Az ember vagy kíváncsi, vagy boldog




  Másolat Önnek


AJÁNLJUK MÉG
VIDEÓK
további videók »