Bár az elektronikus zenei fesztiválok a kilencvenes években élték fénykorukat, az ilyen bulik ma is évről évre tömegeket vonzanak a kietlen nevadai sivatagba, a nyugat-indiai Goa tartomány tengerpartjára vagy a Balaton-felvidékre.

Burning Man
A fehér ember bűnei égnek
© AP
,,Pakolj be napi 6 liter ivóvizet, egyheti élelmet, füldugót, nagy karimájú kalapot, naptejet és napszemüveget, meleg ruhát, hálózsákot, erős, szélálló sátrat s megfelelő árnyékot adó napellenzőt, hiszen míg nappal akár 60 fokos hőség is lehet, addig éjjel 10 fok alá süllyed a hőmérséklet a sivatagban" - áll a résztvevők túlélőkönyvében. Erre számítson, aki a világ legvadabb fesztiváljára, vagyis az Egyesült Államok nyugati felében fekvő nevadai Black Rock sivatagban évente megtartott Burning Man (Égő Ember) elnevezésű összművészeti találkozóra készül. "A kopár, űrbéli tájon berendezett város, amely talán leginkább egy vidámpark, egy tengerparti buli és egy tudományos-ismeretterjesztő tévéműsor elegye, felnőtteknek készült játszótérre emlékeztet" - írja Iain Gately Bolygóbuli című könyvében.

A rendezvény helyszínénél is szokatlanabb, hogy jégen és kávén kívül semmit sem lehet venni, minden közösségi elven működik - vagyis a bulizni vágyók csak azt fogyaszthatják, amit magukkal hoznak. Az alapító Larry Harvey és barátai szigorúan kikötötték: itt nincsenek látogatók, csak résztvevők. Egyetlen elvet tart még szem előtt ez a valóságból kiszakadt "kibertársadalom": a Black Rock 1200 méterrel a tenger felett fekvő homokpusztáit ugyanolyan érintetlenül kell hátrahagyni a transz végén, ahogyan azt pár héttel előbb elfoglalták. Minden résztvevő köteles szemetét, szennyvizét és minden egyéb hulladékát maradéktalanul elszállítani és a területet a természetnek visszaadni.

A Burning Manen - melyet immár 21 éve rendeznek meg, s hat napjára 30 ezernél több résztvevőt vonz - mindenki olyan önkifejezési módot választ, amilyet kitalál, a meztelenség ugyanolyan elfogadott, mint a legextrémebb maskarák, szkafanderek, a dinoszaurusszá alakított bicikli, a medenceautó, a marsjáró. A rituálé csúcsa az utolsó éjszaka, amikor a fehér ember összes bűnét szimbolizáló, hatalmas színes neonokkal kivilágított faembert elégetik, ezzel üzenve a "konzumidiotizmusba veszett emberiségnek".

A Burning Man eredete a techno és a house tánczenei műfajok nyolcvanas évek elejei chicagói szárbaszökkenéséig vezethető vissza. A babyboom-generáció után születettek hippiszabadsága iránti irigykedésének is betudhatóan egyre több helyen indultak olyan mozgalmak, melyek tagjai a béke és az együttlét jegyében, a hétköznapoktól távol igyekeztek megélni a mindinkább a múltba vesző közösségi élményeket. A nyolcvanas évek második felében főként a Brit-szigeteken honosodtak meg a rave-ek - általában engedély nélkül rendezett, több napon át tartó, táncos-zenés, módosult tudatállapotot előidéző úgynevezett pszichedelikus partik -, melyek extrém helyválasztásukkal és mindentől elütő hangzásvilágukkal sokakban ellenérzéseket váltottak ki. A drogfogyasztásról nem is beszélve, mert az ilyen partikon a transzállapot előidézéséhez a fizikailag stimuláló hangerejű zenén, fényeken és elvont dekorációkon túl az ecstasytablettától az LSD-n át a varázsgombákig mindenféle kellék használatos.


Kivonulás, de hova? (Oldaltörés)



Az elektronikus zene köztudatba robbanásakor sorra szerveződtek a "társadalomból időlegesen kivonulást" hozó partik, fesztiválok. S míg a rockipart a mamutkiadók működtették, milliós lemezeladásokkal és sok tízezres koncertekkel, a korai elektronikus rendezvényekkel szinte egy időben zeneimádó fiatalok - dj-k és korai internetőrültek - az óriáscégekre fittyet hányva kezdtek zenéket írni, partikat szervezni és lemezeket nyomni, elhozva a többi közt a bakelitlemezek reneszánszát. "A kis, független kiadók megjelenése az évezred végére alapjaiban forgatta fel a zenekiadói piacot, jelentős szeletet harapva ki a nagy lemezcégek piacából" - írja az Ifjúsági kultúra és a posztfordiánus gazdaság című tanulmányában Tim Maughan szociológus és Richard J. Smith közgazdász.

Eközben a hetvenes években az indiai Goa állam tengerpartjára települt amerikai hippikolóniák a kilencvenes évekre a pszichedelikus transz nemzetközi bölcsőjévé váltak, s a mai napig ez a közeg az elektronikus partikultúra egyik fő szimbóluma - egyúttal egy sajátosan hömpölygő, keleti vonásokkal tűzdelt, úgymond mélyen spirituális zenei műfaj elnevezése is. Hódolói közül évente több százezren kerekednek föl a világban, hogy hátizsákos turistaként több hónapot töltsenek el távol a "mindennapjaiktól": például hogy egy napfogyatkozás köré szerveződő egyhetes pszichedelikus eszméletvesztésre utazzanak Dél-Afrikába, valamelyik thaiföldi szigetecskére vagy akár Magyarországra.

"Hazánk méretéhez képest meglepően sokan jönnek el a magyar elektronikus tánczenei összejövetelekre, köszönhetően a világhírű fellépőknek" - mesél a hazai helyzetről Verebes Balázs, az Ozora Fesztivál néven idén augusztusban negyedszer megrendezésre kerülő goafesztivál főszervezője. Először az 1999-es teljes napfogyatkozás idején jött létre a buli a Balaton-felvidéken, melyre akkor 27 ezer ember volt kíváncsi, jobbára külföldiek. Az idén körülbelül 5 ezer résztvevőt várnak, 70 százalékuk a határon túlról jön.

Vannak azonban, akik szerint az elektronikus zenei fesztiválok ideje lejárt, s csak óriás marketinggépezetekként, az eredeti szellemiség nélkül futnak tovább, újabb és újabb, a digitális korszakba már beleszületett generációk érdeklődését keltve fel. "A tánczenei fesztiválok a kilencvenes években élték fénykorukat, amikor még zsenge és kiforratlan volt ugyan a technológia, s a közeg, de az egész komplex élményhalmaz az újdonság erejével hatott" - vélekedik Kömlődi Ferenc jövőkutató.

A kilencvenes évek eleje óta egyre nagyobb mennyiségben termelődnek elektronikus zenék, melyek ma már a könnyűzenei paletta nagy részét adják. A kialakult műfajok számos alfajra és altörzsre bomlanak, de - állítják egybehangzóan a HVG által megkérdezett dj-k és zenekritikusok - formailag nem hoznak előrelépést a kilencvenes évek vége óta, amikor megjelent a legutolsó, valóban újat hozó műfaj, a széttördelt ütemű, impulzív tánczene, a breakbeat. Kömlődi szerint "a professzionalizálódással a partik eszmeisége vész el, de mindig ott a lehetőség, hogy megjelenjen valami egészen új".

FOLK GYÖRGY

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Trend

Piruladerbi

HVGAz ex, a fű, meg ha van rá keret, akkor egy kis koksz - állítható össze egy mai magyar 18-30 éves ifjú drogmenüje.