A romantikus biodark találkozása Tottival

A Filmszemlén február 2-án, a rangos Berlinalén 14-én vetítik az Iszka utazása című új, hazai filmet. Zenéjét T-Bali jegyzi. A művésznév egy kísérletező zenészt takar, akit a nagyközönség a Moszkva tér című filmből, az alternatív színtér pedig az I.O.N nevű dark formációból ismer. Volt orgonajavító, színházi zenész és rockgitáros is. És valamiképp maradt is, mindez együtt.

T-Bali és Totti kisasszony. Irrational Orthodox Noise (I.O.N)

T-Bali: A legfontosabb, hogy milyen „energetikai viszonyba” kerül a zeneszerző a rendezővel, és a vágóval. Sokan azt hiszik, hogy egy film a rendezőé, közben a vágóé is; két egyformán fontos személyről van szó. Nem maga a film a feladat, hanem ez az emberi együtt haladás. Volt olyan is, hogy hiába ajánlottak föl tisztességes honoráriumot, nem működött ez a bizonyos energetikai viszony és ezért azt mondtam, hogy nem.

Zavar, ha egy rendező pontosan megmondja, mit akar hallani?

Én nem tudok így dolgozni. Tehát nekem nem tudja megmondani valaki, hogy ezt és ezt csináljam. Akik szeretnek velem dolgozni, tudják, hogy nem a zenével szoktam foglalkozni, hanem az együttes munkával.  A filmrendezők itt Magyarországon általában nem kapnak alapos zenei képzést, azaz filmzenei ismereteket. Nemigen tudnak zeneileg gondolkodni egy filmről. Kicsit tehát az is az én feladatom, hogy megnyissam őket a zene birodalmai felé. Nem kérhetnek tőlem semmit. Érzeteket kérhetnek.

Totti kisasszony, basszusgitár Teátrális koncertek

Az I.O.N-t azért is hoztam létre, hogy azt a sokféle inspirációt, amit a munkáim során szerzek – színházi zene, kortárs tánc, performenszek -, valahogy összegezzem; populárisabb zenei formában, dalokból kiindulva. A színházi elemeket nem tudom elhagyni, mert színházi embernek tartom magam. Ezért vannak azok a szándékok, hogy egy koncert tartalmazzon színházi elemeket, a lemez meg kortárs zenei elemeket, a döngölősebb, modern hangzás mellett, vagy a rockzenei hangkép mellett. Széles spektrumot akarok végigjárni, szeretném ha a klubkoncerteken egy picike színház, egy picike előadás, megtörténne.

A szélesebb közönség a Moszkva tér című film zenéje kapcsán találkozhatott a neveddel, az underground közönség pedig a klubszíntérről ismerhet. De honnan jöttél valójában?

Egy kiváló táncművész, Murányi Zsófia, 1993-ban fölkért, hogy komponáljam meg számára egy táncdarab hangfelületeit. Elmentünk a régi FMK-ba az Andrássy úton, két hónapra beköltöztünk a fölső szintre és ott egy versenyzongorával és énekkel dolgoztunk. A bemutató a MU Színházban volt, nagyon rég, 13 éve. De onnantól jegyzem magam végül is kortárs táncszínházi zeneszerzőként. Gyakorlatilag becsatlakoztam a magyar kortárs táncszínházi életbe. Különböző darabokhoz, a legszélsőségesebb őrületekhez, kísérletekhez készítettem hangfelületeket, élőzenét, hangmontázsokat. Elkezdtem külföldi művészekkel is dolgozni. Először kurzusok formájában. Sokan jöttek Magyarországra, akiknek a mozgáskurzusait kísértem. Kongák, preparált zongora, ének. Különböző tánctechnikákba is beleláttam, hiszen folyamatosan néztem, illetve jelen voltam az órákon. Ez azért volt fontos, mert a mozgás felől kezdtem megközelíteni magát a zenét is. Egyszer meglátott engem egy ilyen munkában Kamondy Ágnes, akit igazából mesteremnek tartok. Vele elkezdtem dolgozni egy stúdió munkában az Új Színházban. Később le is szerződtem oda, 1995-ben.

(T-Bali) Ez még az volt. Székely Gábor, Novák Eszter, még az aranyidőszak. A Novák-féle Vérnász volt igazából az első darab, amelyben mint színpadi zenész is közreműködtem. A lényeg, hogy az ott tapasztalt munkamódszerek, a figyelem, az egész, ahogy működött, megpecsételte a sorsomat. De mégis volt bennem távolságtartás, mert láttam a színház negatív oldalait, és próbáltam mindig független maradni.

Mondj valamit a színházi negatívumokból…

Nézd, az a kérdés, hogy mire teszed föl az életedet. Hogyha benne maradsz a színházban, elindulsz azon az úton, hogy színházi zeneszerzővé válj, megküzdesz a hiénákkal, sorban készíted a munkákat, akkor kicsit a saját identitásodat is feladod.

A rutin felé visz el?

Én pedig ennél sokkal önfejűbb voltam. Meg hát még nem voltam kész. Most sem vagyok, egyébként.

Mi történt az Új Színház után?

Az első zenekari tapasztalatom, amely ténylegesen elbillentett afelé, hogy csináljak valamit, ami más, mint az alkalmazott zenék, az Szemző Tibor zenekara, a Gordiuszi Csomó volt, ahova felkért engem gitározni. Számomra nagyon jelentős volt, mert egyrészt Szemző Tibor szintén mesteremmé vált. És új lehetőségeket nyitott meg. Jártuk a világot. Sok olyan koncert szituációban voltam, amiről el nem tudtam képzelni, hogy én valaha belekerülhetek. Londonban, a Royal Elizabeth Hall-ban játszottunk, Európa több koncerttermében, és mindenhol nagyon-nagy tisztelet nyilvánult meg felénk, így felém is. Hihetetlenül jó volt.

Kép az Iszka utazása c. filmből. Egyenértékű kép és zörej

Kutató embernek tartom magam. Hangszerekről szólva, én inkább vagyok énekes. A gitározást is annak rendelem alá. Amikor egy igazi gitáros dolgozik, akkor a hangszer lehetőségeiből, hangjából indul ki. Nálam egy érzet van, ami elindul, és a gitárhang előtt már van egy hang, ami kijelöl egy bizonyos irányt. Mivel a mozgással foglalkoztam, gyakorlatilag nem cövekeltem le, mint hangszeres gitáros, vagy zongorista, vagy dobos. Ha nem a hangok felől közelíted meg a zenét, akkor egy pont után úgy érzed, mintha minden hangszeren tudnál egy kicsit játszani.

Ha egy hollywoodi filmben szimfonikusokkal kellene dolgoznod, az menne?

Minden csak a kommunikáción múlik. Volt már olyan, hogy mondjuk két csellistával meg egy hegedűssel kellett dolgoznom, akik mellett volt egy fúvós. Az én szakterületem igazából a dolgok összeterelése.

Partitúrát írsz, vagy lejátszod nekik a szólamaikat?

Leírom, vagy megírok egy-két vázlatot, egy-két gondolatot, és ezt szépen elkezdjük fölépíteni. Felkérek valakit, aki közvetít köztem és a zenekar között, aki egy ilyen munkánál a jobbkezem. Ő az én nyelvezetemet megpróbálja lefordítani számukra. Például dolgoztam Dresch Mihállyal vagy Lantos Zoltánnal, aki régen a Kolinda zenekar főnöke volt, most Franciaországban él. Sokfajta tapasztalatot szereztem, hogy hogyan kommunikálnak a népzenében, és hogyan a modern jazz-ben, ha hívhatjuk így, amit a Misi csinál. Vagy mondjuk hogy kommunikál Márkos Albert, vagy a klasszikus zenészek. Nem vagyok géniusz, tehát nem tudok mindig jól kommunikálni, de végül mégiscsak a kommunikáción múlik.

I.O.N.: Hello!

Volt rendes, iskolai képzésed a zenéből?

Eszperantó énekkarba jártam, zeneiskolába jártam. Fölvettek a konziba, de nem mentem el. Jelentkeztem, voltam ilyen felvételin, elég jól tekert az ujjam, de inkább az orgonakészítést választottam ’91-ben. Mint orgonakészítő segéd, jártam a templomokat, hangoltunk orgonákat, gyalulgattam a lábat, gyönyörű munka egyébként, de hát azt is el kellett hagynom, mert egész embert kívánt.

Az eszperantóval feldobtad nekem a labdát. A szövegek az I.O.N-ban hogyan állnak össze? Nálad a szöveg nagyon sokszor akusztikai jel, nincsen a szavak szintjén fogható értelme.

Itt vagyunk a tartalom kérdésénél. Azt tudnod kell, hogy igazából tét nélküli számomra a zenei kibocsátás.

Bocsánat, ezt fordítsd le!

Tehát az, amikor elkészítesz egy anyagot, és azt meghallgathatóvá teszed. Azon túl, hogy elkészül, számomra tét nélküli. Hogy valaki például azt mondja, hogy nem érti a szövegeket. Ezzel nem tudok mit kezdeni, egyrészt, a zenéhez képest kiforratlan a tartalom. Nem a tartalomból kell megközelíteni valamit, hanem érzetek szempontjából. Egy koncerten létrejön valamilyen állapot, és a kérdés az, hogy mit tud. Mondhatok egy pontos választ. Egy elszakadási folyamat is van. A táncnál, a kortárs zenéimnél, ott a tartalom tényleg nem egy szövegen nyugszik, hanem egy komplex érzeten.