Gyomorpanaszok, étvágytalanság, farkasétvágy, rekedtség, totális impotencia, szakadatlan merevedés, dühöngőrohamok, kóros bambaság, elhülyülés, epilepszia, bénulás – néhány tünet, amelyek az egykori közhiedelem szerint az „önfertőzőt” fenyegették. A serdülő gyerekek ijesztgetésébe még az is belefért, hogy a szemölcsökért és a pattanásokért is a maszturbációt tették felelőssé. Mindent elkövettek az onánia tiltásáért, kevés sikerrel.

Bellini: Szent Teréz extázisa.
Magam, uram
– Az onánia következményeiért mindenki magára vessen, ne próbáljon annak következményeivel orvoshoz fordulni, az orvos dolga ugyanis az, hogy a „tisztességes” okokból megbetegedett embereket kúrálja, nem pedig az önfertőzőket – írja a svájci S. A. D. Tissot 1760-ban publikált, majd számtalanszor újranyomott, és nézeteivel még a XX. századi közgondolkodásban is nyomot hagyott „ismeretterjesztő” könyvében. Az onanizmusról, avagy értekezés a maszturbáció okozta betegségekről c. traktátus nem volt minden előzmény nélküli, de „az önfertőzést” csak meglepően későn, a XVIII. század elején kezdték el tiltani, és morális – igaz, egyre erőtlenebb – tabuk azóta is övezik a „magányos bűnt”.

A klasszikus antikvitás a mai szemmel nézve is meglepően engedékenyen viszonyult az önkielégítéshez. A hetérák például kezükkel és oliszboszokkal (műfalloszokkal) izgatták nemi szervüket, egyben az őket csodáló klienseik fantáziáját. Az ókori Hellászban inkább derültség vette körül az önkielégítést, bizonyos életkor felett már snassznak számított, hogy valakinek nincs hetérája vagy fiúszeretője. („Magad, uram, ha szolgád nincs.”) Diogenész, aki gyakran könnyített magán önkezével, megvetette a nemiséget (igaz ő sem erkölcsi, hanem praktikus okokból, miszerint a szex elveszi az erőt más, fontosabb dolgoktól), semmi kivetnivalót nem talált a maszturbációban. Ahogy a rómaiak sem. Buda Béla egy az Orvosi Hetilapban (1976/35.) megjelent írása szerint a masturbari ige és a masturbator főnév is náluk, pontosabban Martialisnál jelenik meg először.

Hogyan mondjuk?
Az önkielégítés leírására számos szót használnak. Az orvosiak mellett a választékosabb köznyelv régebben különbséget tett a nők és a férfiak önkielégítése között: ezek szerint a nők „maszturbálnak”, a férfiak „onanizálnak”. Az argóban ismeretes a „magához nyúl”, „marok marcsához fordul”, „kirázza”, „kiveri”, „rittyóz”, „rejszol”, „matyizik”, „emmához fordul”, „ráránt”, „megbassza magát”. Ezek a férfiak tevékenységét írják le, a nőkére alig van sajátos kifejezés, a legelteredtebb közöttük a „simogatja magát”.
A szexualitást Szent Ágoston nyomán az eredendő bűnnel azonosító középkor is meglepően kevés figyelmet fordít az önkielégítők megrendszabályozására. Miközben a világi és az egyházi hatalom a hagyományos szexuális viselkedésre és válogatott perverziók tiltására részletes szabályokat dolgozott ki, alig emlékeztek meg az önkielégítésről. Azért van egy-két ellenpélda is. Thomas W. Laqueur a magányos szexről írott monográfiájában idéz például egy VI. századi penitenciát: „ha egy presbiter képzelete miatt ondót áraszt, egy hétig böjtöljön; ha ugyanezt teszi keze érintése miatt, három hétig böjtöljön”. Ehhez képest a mainzi Johann von Wesel pap és orvos azt ajánlja szerzetestársainak, hogy időnként önkielégítéssel vezessék le „szexuális nedveiket”, csak arra ügyeljenek, hogy kéjérzésük ne keletkezzék.

A maszturbációt és a maszturbálókat meglepő módon nem a középkor és nem a tradicionalisták, hanem az újkor és a felvilágosodás bélyegezte meg. Ennek, vagyis az „új prüdéria” jelenségének több okát is felsorolják a szexualitás történetének kutatói. Horányi Ildikó és Magyar László András, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kutatói tanulmányukban (Világosság, 1998/7) hármat neveznek meg ezek közül: a reformáció és az ellenreformáció egymásra licitálását, a szifilisz megjelenését, illetve a polgári család jogintézményének a megszilárdulását. Laqueur viszont azt tekinti a legfontosabbnak, hogy míg korábban a közgondolkodás valójában nem különbözette meg a nemeket (Éva is Ádám oldalbordájából teremtődött, a nő tehát „tökéletlen férfi”), addig az újkorban már a „kétneműség” válik uralkodó eszmévé, és a gyereknemzésnek – amit elsősorban a női szexualitás egyetlen erkölcsös céljaként és indítékaként ismernek el – már nem feltétele a női orgazmus. A Berkeley professzora a feminista tudományok művelőivel és a nagyhatású francia szociológussal, Michel Foucault-val egyetért abban, hogy az újkori állam uralma alá kívánta vonni az emberi „testet”. A freudista kultúrszociológia is, kivált Norbert Elias az ösztöntevékenységek elfojtásaként értelmezte a civilizációs folyamatot, amelyben forradalmi változást hoztak az újkor abszolutista államai, amelyeknek nagy szükségük volt nagyszámú engedelmes hadra és munkára fogható állampolgárra.

Onán magzatjai (Oldaltörés)

Salvador Dali: A nagy maszturbátor. Makacs eset
Maga az onánia szó is a korszak terméke. Két szerző verseng az elsőségért. Laqueur John Marten klerikusnak adja oda a pálmát, aki 1712-ben jelentette meg értekezését a „fertelmes” onániáról és annak „rettegett” következményeiről. Ám már ezelőtt két évvel, szinte kísértetiesen hasonló címmel kelt ki a maszturbálás ellen Londonban egy orvos, Bekker. Maga a szó tulajdonképpen helytelenül származtatódik a Bibliából (de persze nem ez az egyetlen téveszme az önkielégítés körül). Mózes első könyve emlékezik meg Onánról, aki megszegve a törvényt, elhalt fivére özvegyét nem ejti teherbe, hanem hüvelye helyett a „földre szórja” magját. Onánt az Úristen tehát nem azért büntette halállal, mert önkielégített, hanem mert coitus interruptust (megszakított közösülést) követett el.

Különösen érdekes, hogy a felvilágosodás más kérdésekben annyira szabadszellemű hívei mily dühödten támadják az önkielégítést racionálisnak tetsző érveikkel. Bár többnyire „mindkét nembeliek önfertőzését” kárhoztatják, leginkább a fiúkat féltik, a lányokról csak ritkábban emlékeznek meg. Ennek persze gyakorlati okai is lehettek, hiszen míg a felmérések tanúsága szerint a tizenéves fiúk majd’ mindegyike maszturbál, a lányoknak „csak” a többsége. A másik ok: az örökítő anyagot, a magot csak a férfi képes a földre vetni, s ezzel az Úr haragját magára vonni.

A felvilágosodás korában persze már elsősorban nem valláserkölcsi megfontolásokkal sokkolták a fiatalokat, sokkal inkább orvosi, élettani érvekkel bombázták őket és nevelőiket. A maszturbáció test- és lélekromboló hatását, társadalomellenes vagy társadalmat „elkorcsosító” gyakorlatát a szexuális szabadság és a szabad szerelem hívei is gyakran kárhoztatták – egészen a múlt századig. Füst Milán például, miközben a bordélyba járásra buzdítja a serdülőket, hevesen kikel az önkielégítés ellen. Az egyik legtovább élő téveszme az, hogy az „önfertőzés” elsorvasztja a gerincvelőt, és noha már a XX. században mindenki tudta, hogy ez nem igaz, mégis számos pedagógiai és felvilágosító könyv fenyegette ezzel a maszturbálókat – mondta el a hvg.hu-nak Magyar László András, az orvostörténeti levéltár igazgatóhelyettese. Magyarországon ezek közül a legismertebb Tóth Tihamér püspök, két világháború közötti katolikus kurzusíró A tiszta férfiúság c. munkája 1924-ből. De sokáig virult az a nézet is, miszerint a „mértéktelenség” okozza a szemölcsöket és pattanásokat is, sőt, szőrössé változtatja a tenyeret.

Egy kézzel olvasnak (Oldaltörés)

Viktoriánus férfi erényöv.
Önvédelem
Freud fellépéséig csak elvétve voltak olyanok, akik a nyilvánosság előtt is megértően viszonyultak az önkielégítéshez. Így annak művészi megjelenítése előbb libertinus, később a pornográf irodalomba száműzetett, és nemi eltévelyedésnek minősült, ezzel együtt számos érzékletes ábrázolásával találkozhatunk. A libertinusok megjelenése gyakorlatilag egybeesik a regény elterjedésével, amely legalább annyira megrázta a korszak közvéleményét, mint a mait az internetes pornográfia. Franciaországban a janzenisták és a jezsuiták a XVIII. század elején elérik, hogy egy évtizedre betiltsák az efféle „erkölcstelen” műveket. Rousseau, aki saját maszturbálásairól is megemlékezik a Vallomások c. művében, úgy jellemzi a libertinus regényeket, mint amelyeket „csak egy kézzel olvasnak”.

Freud viszont ösztönösnek tekintette az örömszerzésnek ezt a változatát, amely a szexuális fejlődés korai szakaszában természetesnek tekinthető, és amelynek tiltása és büntetése bűntudatot és szégyent vált ki, így szexuális zavar forrása lehet. Jó ideig azonban Freud sem tekintette felnőtt korban „normálisnak” az önkielégítést. Ilyen értelemben ő is „generációs jelenségként” számolt az onániával, miképpen a XVIII. században Casanova, aki egy muránói légyottján szeretője jöttének azért is örvendezik oly nagyon, „mert különben kénytelen lettem volna kisiskolás módra magomhoz nyúlni” (fordította: Kovács Ilona). Szexuális kutatások azonban igazolták, hogy bár a férfiaknál a maszturbációk száma és gyakorisága a kor előrehaladtával csökken, de nem szükségszerűen tűnik el. A nőknél pedig nincs ennyire szoros összefüggés a kor és az onánia gyakorisága között.

Az erkölcscsőszök és az orvosok elsősorban éppen a serdülőket támadták bőszen. A fűszeres ételek tiltása, a hideg vizes fürdő, a kemény ágy vagy a sok mozgás az enyhébb megelőző eszközök közé tartozott. A kezeket a paplan fölé! magatartási parancsát is persze ki lehetett játszani, de „makacs esetekben” a gyerekek kezének lekötését, sőt sebészeti beavatkozásokat is javasoltak. A XVIII. és XIX. században több orvos is ajánlotta, hogy a fiúk előbőrét előrehúzva, abba tű segítségével drótkarikát helyezzenek. A lányoknál pedig a csikló és a kisajkak sebészeti csonkítását is elfogadhatónak tartották, Buda Béla ismertet például egy ilyen franciaországi esetet az 1930-as évekből.

A legtovább a különféle erényövek voltak divatban. A síkosító kifejlesztője, Vasel doktor például 1786-ban szerkesztett olyan „elmés hevederrendszert”, amely megakadályozta, hogy a gyerek éjszaka magához nyúljon. Varga Benedek, az orvostörténeti múzeum igazgatóhelyettese szerint maga az erényöv is „újkori ideológiai konstrukció”, nem a középkorban keletkezett, hanem az újkor hajnalán, és nem a házastársi hűség megőrzésére szolgált, hanem feltehetően az itáliai nők vették fel időlegesen a rossz közbiztonság miatt, amikor elhagyták házukat, vagy ostrom alatt volt városuk. Emellett prostituáltak használhatták, akik csak a szolgáltatásuk árának lerovása után nyitották ki az erényövet a kliensnek. A nagy európai múzeumokban „eredetiként” őrzött „középkori erényövek” mindegyikéről az utóbbi időben derült ki, hogy újkori hamisítvány. Az erényöveket leginkább a XIX. században alkalmaztak, főleg a maszturbáció megelőzésére, különféle változatait a nagy magazinokban hirdették a mellnövesztő labdacsokkal vagy a bajuszkötőkkel egy lapon. Napjainkban az erényöv a szado-mazo szubkultúrában éli reneszánszát. De persze ez már egy másik történet.

A hatvanas évek szexuális forradalma óta a modern nyugati társadalmak egyre inkább tolerálják az önkielégítést, és paradox módon – a promiszkuitás alternatívájaként – a szexuális ellenforradalom is erősítette az elfogadást. Olyannyira, hogy Dél-Afrikában például állami program szlogenjévé vált a Maszturbálj, ne erőszakolj! jelmondata.

Zádori Zsolt

MTI/hvg.hu Shake

Himnuszra maszturbált, elvitték a rendőrök

Több tucat görög művész vett részt egy alkalmi athéni kiállításon, és írt alá egy internetes petíciót, hogy így tiltakozzon a görög rendőrség fellépése ellen, amelynek eredményeként eltávolítottak az Art Athina kortárs művészeti kiállításról egy videoművészeti alkotást.

Kult

Mióta számít tabunak a nyilvános szellentés?

A természetes intéznivalók egykoron valóban természetesen intéződtek, ma számos tabu veszi őket körül. Nyilvános intézésükkel kiiratkoznánk a civilizált emberek köréből, feltéve, ha eleve nem tartoztunk közéjük, serdületlen gyerekek vagy láthatóan betegek vagyunk. Egykoron illemtanok tiltották például a szellentés visszatartását – próbálnánk meg most Erasmus intelmének engedelmeskedni.

Kult

Orrürítés: mióta nem töröljük az ingünkbe?

„Zsebkendőbe köhögj, tüsszents!” – inti jómodorra a legkisebb Ugrifüles tüskéshátú barátját és Brekkencset Csukás István meséjében. Ami azonban illedelmes mesefiguráknak és kortárs európai felnőtteknek természetes, korántsem az más kultúrákban és más korszakokban. A zsebkendőhasználat általánossá válása Európában is csak szűk kétévszázados fejlemény.