Mivel a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója lett, jelentős feladatokat kell ellátnia, ezért inkább ezekre szeretne koncentrálni. A Szegedi Kortárs Balett és a színház mellett már most sem jut elég idő a szakma érdekeinek intenzív képviseletére - fejtette ki Juronics Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetségének (MTSZ) elnöke.
Távozásának másik okaként azt említette, hogy amikor szeptemberben elvállalta az elnöki tisztséget, az volt a célja, hogy a szakmát megpróbálja egyesíteni, egységesíteni, a szövetségből kilépett tagokat visszacsábítani, és elkezdődjön egy szakmai kommunikáció.
Mint mondta, ez nem így történt, a kilépett csapat nem volt hajlandó a beszélgetésre, nagyon elzárkózott, sőt intenzív és erős támadások érték a szövetséget és őt magát is. Juronics Tamás ezekkel a támadásokkal nem tudott mit kezdeni; megjegyezte: nem akar egyik klikkhez sem tartozni, háborúskodásban nem akar részt venni. "A pozíció okán én nem szeretek háborúzni" - mondta a művész.
A szövetségből kilépett együttesek más társulatokkal februárban alapították meg a Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesületét.
Juronics Tamás szerint a két szervezet közötti konfliktus hátterében valószínűleg pozíciónyerés, bizonyos helyzetekben való elsőbbség megszerzése áll. Mint elmondta, a kilépettek azon igyekeznek, hogy a jövőben ők legyenek a minisztériummal való reprezentatív kapcsolattartók. A lemondott elnök szerint ez nem biztos, hogy megvalósulhat, hisz a taglétszámuk meglehetősen kicsi, szemben a Magyar Táncművészek Szövetségével, melynek jelenleg is 27 társulat a tagja.
Úgy vélte: ezek nem biztos, hogy jó folyamatok, a közös munka sokkal hasznosabb lenne, ennek hiányában ugyanis megosztottá válik a szakma. Hangsúlyozta: még rosszabb ez most, amikor készül az előadóművészeti törvény, és ebben a helyzetben nagyon egységes lobbytevékenységre lenne szükség a táncművészek részéről.
Juronics Tamás megemlítette: a szervezet elnökségének tagjaként a jövőben is részt vesz az MTSZ munkájában.
Lemondott Juronics Tamás
Lemondott a Magyar Táncművészek Szövetségének (MTSZ) elnöki posztjáról Juronics Tamás. A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője elmondta: távozásának egyik oka, hogy a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatójaként nem jut elég ideje az érdekképviseleti munkára, másrészt nem szeretne szakmai pozícióharcban részt venni.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Al Di Meola a HVG-nek: Azért kommenteltem Viktor posztjai alá, mert ismerem őt
Kifütyülték Donald Trumpot egy kosármeccsen New Yorkban – videó
Az amerikai elnököt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.