Miből keressen pénzt a szerző?

Két éve, mikor a PLR szabályozás kérdése először felmerült, Gyenge Anikóval alaposabban megnéztük azt, hogy mire is lenne jó egy ilyen rendszer. A cikk megállapításai a következők voltak:<br><br>A nyilvános könyvtári kölcsönzések után a jogosultaknak fizetendő jogdíj (Public Lending Right – a továbbiakban PLR) ötlete több sebből is vérzik.<br><br>Ha a PLR-re mint a nemzeti kulturális politikától független eszközre tekintünk, mely e jogot természetjogi érveléssel a tulajdonhoz való jogból vezeti le, minden esetben oda jutunk, hogy a jogosultak monopoljogát kiterjesztjük és az ezzel járó járadékot növeljük. Ennek következménye jelentős fogyasztói csoportok kulturális fogyasztásból való kiszorulása lehet, melyre eddig a legolcsóbb és hatékonyabb megoldás a könyvtári kölcsönzés szabadsága volt.<br><br>Ha a PLR nemzeti kultúrpolitikai eszköz, akkor viszont azt a megállapítást tehetjük, hogy a PLR a meglévő kultúratámogatási rendszerek mellett való üzemeltetése indokolatlanul bonyolult, és költséges, és ha az állami döntéshozók úgy találják, hogy van a költségvetésben kultúratámogatásra fordítható tartalék, akkor azt érdemes a meglévő intézményrendszeren keresztül szétosztani.<br><br>Végül pedig a jogosultak, szerzők szemszögéből megvizsgálva a kérdést: nincs olyan szerző a földön, aki visszavonná egy megjelent művét a könyvtárakból csak azért mert azt vélelmezi, hogy a kölcsönzések miatt eladásoktól esik el. Ennek az egyetlen oka az, hogy a szerzők számára a könyvtárban való jelenlét haszna nagyobb, mint a könyvtári olvasók által okozott kiesett kereslet. Már csak emiatt sem érdemes a PLR bevezetése.<br><br>http://www.ingyenebed.hu/content/view/151/159/<br>

Oravecz Imre igazat szólt a "Könyvnégyen" - én könyvtárosként<br>szintén abban az időszakban vásároltam utolsó könyvheti könyvemet. De hogy a szegény írók épp az ágrólszakadt könyvtárakat találják meg és a füstadóra emlékeztető homályos közkölcsönzési jog, a PLR ürügyén pénzt préseljenek ki belőlük, az visszatetsző, fals és talán jogilag sem megalapozott. Hiszen a könyvtár szabályosan vásárol meg egy könyvet és a first sale doctrine alapján mint saját tulajdonát adhatja haszonbérbe. (Más kérdés, hogy a legtöbb európai országban most erőltetik a PLR-t.) Az is valószínű, hogy a PLR bevezetése esetén nem a szegény írók, hanem az amúgy anyagilag stabil bestseller-írók markolnák föl a pénz javát, hiszen azokat kölcsönzik a legtöbben. A könyvtár mit se tehet arról, hogy a kiadók milyen előnytelen szerződésekkel nyomorítják meg az írókat, inkább hálásak lehetnének a <br>másodlagos és utólagos ingyenreklámért, ami egy mű könyvtári <br>jelenlétével, földolgozottságával, a "láthatósággal" jár. Hasznosabb lenne, ha a kiadók háza táján jelentkeznének nagyobb részesedésért, hiszen az állami szubvenció ott szinte folyamatos volt az elmúlt évtizedben és egyéb bevételükből - mint az említett külfödi művek megjelentetéséből - is jutna talán.<br>

Sajnos, a kortárs képzőművészeknek is ugyanez a bajuk.<br>Ha netán kiállítási lehetőséghez jutnak, mindenki megél belőlük: múzeum, kurátor, galériás, sajtós, fotós stb.<br><br>A kiállító művész nem kap semmit, még tiszteletdíjat sem. <br><br>Ha pedig egy cég esetleg vásárol egy kortárs műalkotást, leírhatja az adójából. <br><br>A művész pedig csendesen éhenhal.<br>

Köszönöm ezt a hozzászólást!<br>

A szerzői jogi monopóliumot meg kell szüntetni, ne kerüljön ki ez a törvényből. A tapasztalat az, hogy a monopolhelyzet visszaélések táptalaja.<br><br>egy szerző<br>