Egy könyv, amelyből sokat megtudhatunk az illegális műtárgypiacról. Közben pedig összeáll benne egy válogatás, azaz galéria hiányzó művekből. Kik, miért és mit lopnak a műtárgypiac világában? Interjú a kötet szerzőjével.

Egon Schiele: Wally arcképe, 1912
© HVG Könyvek, Műértő
Ellopták! címmel november közepén jelenik meg a HVG-könyvek sorozatban Jonathan Webb újságíró műve a műkincslopások történetéről a második világháborútól a közelmúltig. A szerző Julian Radcliffe-fel, a londoni The Art Loss Register nevű, ellopott műtárgyakkal kapcsolatos adatokat feldolgozó és a rendőrség, a hatóságok, a kereskedők, a gyűjtők és minden érintett számára hozzáférhetővé tevő intézmény, adatbázis és online-szolgáltatás elnökével közösen mesél történeteket az egész világot behálózó iparágról. A minikrimikből sokat megtudhatunk az illegális műtárgypiacról, s közben összeáll egy válogatás: az eltűnt – és részben megtalált – művek galériája. A könyv magyarországi bemutatója alkalmából a szerzővel, Jonathan Webb-bel beszélgettünk.

Műértő: Honnan jött az ötlet, hogy egy adatbázisból könyv legyen? Miért gondolta, hogy értelme van kiadni ezeket a történeteket, és hogyan készült a válogatás?

Jonathan Webb: Oliver Salzmann, a torontói Madison Press Books vezetője keresett meg az ötlettel, mert tudta, hogy régóta érdekel a művészet és a bűnügyek kapcsolata, és hogy egy másik szerzővel már szerkesztettem könyvet a témáról. Így már némi tapasztalat birtokában láttam munkához. A könyv három fő részből áll: az elsőben a szokásos, rablók által elkövetett műtárgylopásokról, a másodikban a II. világháború alatt a nácik által elrabolt és azóta sem megkerült művekről, a harmadikban a régészeti lelőhelyekről ellopott tárgyi emlékekről esik szó. Mindhárom témának komoly irodalma van, s ebből viszonylag rövid idő alatt elolvastam, amennyit csak tudtam, hogy a háttér és az összefüggések főbb vonalainak ismeretében kezdhessek dolgozni. Emellett megkerestem a területek több szakértőjét is. Sok professzor, főként történészek és régészek foglalkoznak a holokauszt idején illetve a régészeti feltárások helyéről történt műtárgyopások kérdéseivel. De beszéltem az illetékes brit és amerikai rendőrökkel is, és persze az Art Loss Registernél dolgozóktól is sok információt kaptam. Próbáltam olyan történeteket bemutatni, amelyek önmagukban is érdekesek, ugyanakkor az efféle a bűntényekre vonatkozóan valamilyen általános jellemzőt illusztrálnak. Például mindjárt az első eset, amelyet leírok, Andy Warhol Thirty Colored Maos (Harminc színes Mao) című munkájának ügye, ez éppen akkoriban zárult le, amikor Londonban az Ellopták!-on dolgoztam. Így el tudtam menni és megnézni, amikor a művet a Sotheby'snél árverezték.

Műértő: Vannak a történetek között kedvencei?

J.W.: Minden műtárgylopásról szóló történet szomorú. Még azok a sztorik is legfeljebb csak keserédesek, amelyek végén a tárgy megkerül. Előfordul, hogy egy művet csak a tulajdonos halála után találnak meg, vagy megrongálódik, ahogy az például Edvard Munch Sikolyával történt. Így aztán nemigen szeretem azt mondani, hogy vannak kedvenc sztorijaim: ez olyan lenne, mintha valakinek a vesztesége izgalommal töltene el. A történetekben ugyanakkor rengeteg érdekes emberi sors, dráma sejlik fel, és az ember valamiféle elégtételt érez, amikor egy műtárgyat megtalálnak, a rablókat pedig elfogják. Mint amikor Boston közelében hét festményt, köztük egy csodálatos Cézanne-csendéletet vittek el egy gyűjtő, Michael Bakwin házából. A képeket megtalálták, a tulajdonos visszakapta őket, a rabló már meghalt, de cinkosa börtönbe került – a rablás és a műtárgyak visszakerülése között negyed század telt el.

Műértő: Vannak jó becslések arra, milyen értékben lopnak műkincseket, illetve mekkora értékben keringenek lopott műtárgyak a piacon?

J.W.: Ezt lehetetlen jó közelítéssel megbecsülni. Az Interpolnak például van adatbázisa a bejelentett lopásokról, ebben jelenleg 26 ezer tétel szerepel, de az iroda illetékesei szerint ez csupán töredéke az összes megtörtént esetnek. A brit rendőrség és az FBI nem is ad ki adatokat, mert úgy vélik, félrevezető számokat említeni. Nem minden lopást jelentenek be, gyakran nincs pontos leírás a művekről. S a legnehezebb persze azt megállapítani, milyen tárgyak tartoznak a „műkincs” kategóriába. Ide sorolhatók-e például az érmék, fegyverek, militáriák, órák, ékszerek, egyedi tervezésű autók, ókori szobrok, vázák, és így tovább? A műtárgylopás végső soron valamilyen tulajdon ellen elkövetett bűntett.

Műértő: Az információs társadalom korában, amikor az adatok szinte azonnal a világ minden pontján elérhetők, hogy mernek egyesek műtárgyakat lopni?

J.W.:  Az illetékes rendőrségi, hatósági szakemberek között konszenzus van a tekintetben, hogy valójában nincs olyan, hogy „műkincsrabló“, csak rablók vannak, akik időnként műkincseket lopnak. Ezek általában nincsenek tisztában azzal, hogy mitől speciális dolog a világban a művészet, mitől különlegesek a műtárgyak, és hogy mennyire nehéz, vagy akár lehetetlen is egy elrabolt darabot eladni. Részben ez az oka, hogy egyes ellopott művek akár évekre, évtizedekre eltűnnek.

Műértő: A kereskedőknek minden esetben érdekük, hogy tisztázzák egy mű eredetét?

J.W.: Ha egy műkereskedő tartósan benne akar maradni a bizniszben, akkor mindig meg kell győződnie arról, hogy amit árul, törvényes eredetű. Ezzel a kereskedők, szervezeteik és a nagy aukciósházak Amerikában és Európa-szerte mind tisztában vannak. Nincs könnyű dolguk, mert nem mindig egyszerű egy műtárgy eredetéről meggyőződni. Ebben komoly segítséget nyújtanak a megfelelő rendőrségi és más adatbázisok. Az Art Loss Register – jelenleg körülbelül 180 ezer tételével – ezek közül a legnagyobb. (HVG könyvek, Budapest, 2008, 256 oldal, 7900 forint)

K. Zs.

Az interjú a Műértő novemberi számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Műértő

Műértő, 2008. novemberi tartalom

Túlélő időkapszulák – Agnes Denes kiállítás a Ludwig Múzeumban, beszámoló a 6. Frieze kortárs művészeti vásárról Londonból és az ázsiai biennálékról, Design Hét Budapesten és beszélgetés Pohárnok Mihállyal. Mindez és még sok minden más a 10 éves Műértő novemberi számában!