Regisztráció
 • 
Bejelentkezés
 •   •  twitterlogo •  rsslogo Hírcsatornák

BEJELENTKEZÉS



Kedves regisztrált látogatónk!

Felhívjuk figyelmét, hogy hosszú átmeneti időszak után mától csak e-mailcímével tud bejelentkezni oldalunkra. Amennyiben nem emlékszik, azonosítóját milyen címmel regisztrálta, írjon levelet munkatársainknak a hvg.hu@hvg.hu címre!

Ha még nem regisztrált a HVG Online rendszerében, akkor ide kattintva megteheti.

Ha elfelejtette jelszavát, akkor adja meg e-mail címét, majd kattintson ide és a kért e-mail címre kiküldjük a jelszóemlékeztetőt.

Ha szeretné újra megkapni a regisztrációja véglegesítéséhez szükséges aktivációs kódot, akkor adja meg e-mail címét, majd kattintson ide és a kért e-mail címre kiküldjük az aktivációs levelet.

HVG.HU \ KULTÚRA

Ízléshiány és eszményi egység

2009. január 15., csütörtök, 13:55 • Utolsó frissítés: 2009. január 15., csütörtök, 14:07


Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt adta legutóbbi koncertjét Budapesten az Academy of St. Martin in the Fields kamarazenekar. Most is ugyanazt a művet játszották első ráadásnak, mint akkor; most is egy ifjú hegedűművész hölggyel léptek fel; s helyenként most is páratlan hangzásélménnyel ajándékoztak meg.

Az Academy of St. Martin in the Fields kamarazenekar hangversenye
Karmester: Sir Neville Marriner
Km.: Janine Jansen – hegedű
január 13., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Janine Jansen – üdítő színpadi jelenség
© Gramofon archív
A mostani est emléke nem fogja elnyomni a korábbiét, de – a második félidőben – ismét olyan magasrendű zenei élményben volt részünk, ami a csúcszenekarok koncertjeit látogató zenebarátnak is ritkán adatik meg. A műsor élén eljátszott Haydn-szimfóniában (no. 104) nem éreztem a belső tüzet, a vibráló, izzó életörömöt, a szinte hangos kacajra fakasztó szellemességet, ami a kétszáz éve elhunyt bécsi-eszterházai mester zenéjét oly ellenállhatatlanná teszi. Ezt követte Mendelssohn e-moll hegedűversenye a dán Janine Jansen szólójával, meglehetősen konvencionális olvasatban. A nagy lemezkiadók és nemzetközi koncertélet egyik ügyeletes üdvöskéje tetszetős pódiumjelenség, és el is tudja adni magát: rég nem hallottam ilyen hatásvadász pianissimókat, ilyen széles lassításokat – néha inkább önmagát játssza meg, ahelyett, hogy a hangokat játszaná el. A közönségsiker nem maradt el. Az első tételben nem találtam a szerzői utasítás – appassionato (szenvedélyesen) – hangzó megvalósulását. A harmincegy éves Jansen hangja levegős, cérnavékony, olykor éles, a vibrato mértéktelen alkalmazása szintén az ízlés hiányáról vallott. Az ilyesféle előadói pótcselekvések nem engedik kibontakozni a művet – annál inkább az előadót. Tetszett viszont Jansen interpretációjában, hogy mindig félig a zenekar felé fordulva játszott, mintha velük, a karmesterrel kamarazenélne; úgy tűnt, mintha mindig bele akarna lesni a partitúrába. Ráadásnak a Sarabande tételt hallhattuk Bach d-moll partitájából, makulátlan tisztasággal. Érthetetlen ugyanakkor, miért vált ebből a nem kimondottan vidám tételből gyakori ráadásszám.

És akkor következett a második félidő, Beethoven – erős Haydn-hatásokat mutató – Első szimfóniája, az est csúcspontja. Itt kaptam igazolást arra, miért jöttem el a 2007. januári koncertjükről úgy, hogy „ez a világ legjobb zenekara”, és hogy ez a megállapításom nem pillanatnyi elragadtatásból született. Ekkor érthettük meg, mitől elsőrangú egy együttes. A vonósok nemcsak ritmikailag, hanem hangszínben, hangerőben is eszményi egységet alkotnak. Őket hallva nem üres frázis: egy szólam egyetlen hangszerként szól – alig hihető zenei élmény! A Beethoven-szimfónia lassú tételének eleje, de különösen a negyedik tétel bevezetése – utóbbi a zenekari együttjáték próbaköve – csak a legnagyobbak előadásában szólal meg ily tökéllyel. Minden bizonnyal karmester nélkül is el tudják játszani ezeket a műveket, hiszen példátlanul összeszokott csapatról van szó – nem véletlenül nevezik magukat kamarazenekarnak. De ott áll a nyolcvanötödik évét taposó Sir Neville Marriner, ez a csupazene, fiatalos lendületű, közvetlen és jó humorú dirigens, akinek karmesteri pálcát soha el nem engedő keze taktírozásba kezd a vastaps hallatán, amikor már ötödszörre jön vissza a pódiumra. Úgy tűnt, az ő feladata „pusztán” biztosítani a zenei folyamat természetes egyszerűséggel történő lefolyását. Biztos kézzel, takarékos mozdulatokkal vezényel, és fejben mindig legalább két ütemmel előrébb jár, ami a zenélés terén szerzett hihetetlen jártasságról tanúskodik.

Várkonyi Tamás

Gramofon Zenekritikai Műhely

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:


Ízléshiány és eszményi egység




  Másolat Önnek



AJÁNLJUK MÉG
    • Az Ismeretlen Kézműves sírja

      „Az emlékművek királyok, vallások, hősök és dogmák tiszteletére épülnek, de az emlék, amit végül megőriznek, az készítőik emléke” – idézi az 1974-ben elhunyt polihisztor Jacob Bronowskit...

    • Egy kitalált művész karrierje

      „Hirstöt tulajdonképpen könnyű volt megragadni: brutálisnak, cinikusnak lehetett ábrázolni, vagy akár lázadó művésznek (aki azért gazdag is), ráadásul volt az arcában valami tipikusan angol...

HIRDETÉS
VIDEÓK
további videók »

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X