Robert Capa kései hazatérése

Robert Capa hazatér? Nos, Magyarországnak van törlesztenivalója az innen elszármazott nagy fotósgenerációval szemben. Kertész, Brassai, Munkácsi, Capa nem nálunk lettek világhírűek. A magyar állam most 300 milliót költött egy nagyobb anyagra a hetvenezer negatívot tartalmazó Capa-életműből. Mit vettünk és miért? S milyen vihart kavart mindez?

"Magyarország nagyhatalom. Nagyhatalom a fotográfia területén. Olyan nevek és életművek teszik azzá, mint Robert Capa, André Kertész, Brassai, Martin Munkácsi" - így kezdődik a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa kiállításához készült weboldalán az ismertető szöveg.

Minden szava igaz. Eltekintve attól az apróságtól, hogy a felsoroltak egytől-egyig elhagyták ezt az országot, ezt a kulturális "nagyhatalmat". Jobbára kényszerűségből. De most ne kukacoskodjunk mondatokon; Robert Capa ugyanis hazatér. Nem tekinthető másnak, mint jelentős részben jelképes gesztusnak, hogy a magyar állam 300 millió forinttal támogatta több mint ezer fotó megvásárlását és országos bemutatását a Capa-hagyatékból.

A milicista halála a córdobai fronton, Cerro Muriano közelében. 1936. szeptember 5. © Robert Capa. ICP New York, MNM Budapest

Friedman Endre (1913-1954)

Budapesten született. Szülei szabók voltak, a Kossuth Lajos utcában volt üzletük. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe megy, újságírást tanul, de 1933-ban elhagyja a német fővárost. Visszatér Budapestre, kapcsolatba kerül Kassák körével, majd - nem kis részben az antiszemitizmus miatt - Párizsba emigrál. 1934-ben veszi fel a Robert Capa nevet, s lesz hivatásos fotós. 1936-1937-ben Gerda Taroval tudósít a spanyol polgárháborúból, 1938-ban a japán-kínai háborúról Kínából. 1939-ben hagyja el Európát. 1941-től a LIFE-nak tudósít a világháború európai színtereiről. Ő az egyetlen fotós, aki a D-napon, Normandiában partraszáll az amerikai csapatokkal. 1945-től amarikai állampolgár. 45-46-ban Ingrid Bergman kedvéért Hollywoodban dolgozik. 1947-ben eljut a Szovjetunióba. New Yorkban többedmagával megalapítja a Magnum fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett. 1948-ban ismét Magyarországon fotóz. 1954-ben Japánba utazik, majd Indokínába. Itt hal meg, május 25-én, Hanoitól délre aknára lép. Utolsó fotóját - amelyen vonuló francia katonák láthatók - pár perccel halála előtt készíti.

Hazatérés? Persze, részben az. Kilencszáznyolcvanöt Capa-képről van szó, ebből 48 egykorú, eredeti Capa papír-pozitív, 937 pedig úgynevezet autorizált példány. Ezeket a művész öccse, a 2008-ban elhunyt Cornell Capa által 1974-ben alapított New York-i ICP (International Center of Photography) készítette a kilencvenes évek közepén az életmű fontos darabjaiból. A szárazbélyegzővel is ellátott, úgynevezett "master selection" három példányban készült, egy New Yorkban, egy Tokióban van, egy sorozat pedig most már Magyarországon. További húsz fotó az ICP ajándékaként került a csomagba, és benne van még öt, mások által készített Capa-portré.

Mint az MNM történeti fotótárában kérdésünkre elmondták, Cornell Capa és Richard Whelan, Capa barátja és életrajzírója áttekintették a hetvenezer negatívot tartalmazó életművet, s így állt össze a magyar állam által körülbelül 200 millióért megvásárolt műtárgy-csomag. A 300 milliós akció fennmaradó része a méltó bemutatásra és a katalógus készítésre fordítódik. Az MNM most tíz napig állítja ki a fotók egy részét, a Ludwig Múzeum pedig júliustól mutat be egy jóval nagyobb válogatást, hogy aztán az anyag útra keljen, és az ország több városában is kiállítsák.

Az MNM-beli kiállítás azonnal belekerült a hazai politikai reprezentációba. És persze, a politika mindig aktuális üzeneteit látja bele még a múlt művészetébe is. Most is itt volt a tanulság Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki megnyitóbeszédében: „Csak az az ország képes megtartani fiait, lányait, amely országban a megértés, tolerancia, együttműködés uralkodik.” Robert Capa, született Friedman Endre Ernő élete éppen az ellenkezőjére példa, hiszen az 1913-as születésű budapesti fiú már 1931-ben el kényszerült hagyni hazáját. Részben, mert baloldali megmozdulásokban, akciókban vett részt, s emiatt le is tartóztatták, részben pedig zsidó származása miatt. Emiatt aztán - ezt kell mondjuk: természetesen - Európát is elhagyta, az Egyesült Államokba ment.

A politika megjelent az eseménnyel kapcsolatban, a kulturális minisztérium maga kommunikálja az ÉLŐ/KÉP című kiállítást, s ha ma valahol a politika mutatja magát, az azonnal gyanúba keveri az ügyet. Így aztán a maliciózus Budapesten mondogatni is kezdték, nem ér 300 milliót az anyag, Magyarországot megetették, olyan lesz az ügy, mint az esztergomi Botticelli, nesze semmi, fogd meg jól.

Nos, hogy mi mennyit ér, azt a műtárgypiac dönti el. Ám minthogy fotókról van szó, azt hozzá kell tenni, hogy amikor "művet" veszünk, akkor nem a negatívot vesszük meg feltétlenül. A sokadik kópiának is van értéke. Természetesen értékesebb az egykorú kópia, a fotó keletkezésével egyidejű papírkép vagy a fotós által készített, szignált példány, vagy az autorizált kópia (mint amilyen a szóban forgó master selection is). Míg ha a netről mi nyomtatjuk ki a fotót a printerünkkel, az legfeljebb annyit ér csak, amennyibe a papír került. Hogy tehát "sok-e a 300 millió", vagy sem, azt az érzékeny műtárgypiaci megítélés dönti el. Robert Capa azonban kell, hogy érjen nekünk ennyit.

A politika hangsúlyos megjelenését az ügyben Kincses Károly fotómuzeológus komoly problémának tartja. A szakember - a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum (MFM) alapítója - maga is járt New Yorkban és igen jól ismeri a Capa-anyagot. "Cornell Capa szándéka az volt, hogy három világrészen, egy- egy fotóval foglalkozó csúcsintézmény alapjául szolgáljon ez az anyag" - mondja a hvg.hu-nak Kincses. "Ez amúgy nálunk évtizedes problémákat oldana meg a fotótörténeti kutatás, a képzés, és a kortárs fotó terén, s amit most szétforgácsolt és alulfinanszírozott intézmények egymástól függetlenül, elszigetelten végeznek, azt egy ICP-szerű központ láthatná el."

Mint Kincses Károly mondja, a Capa-anyag Tokióban egy hasonló csúcsintézményhez került, s ilyesmit kellene idehaza is alapítani. "Az világos, hogy a gazdasági helyzet ezt most nem igazán teszi lehetővé. De hogy a minisztérium nem is kommunikálja ezt a szándékot, hogy nem is indulunk el ebbe az irányba, s pusztán egyszeri tűzijáték lesz a dologból, azt rendkívül rossznak gondolom."