Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A szlovákiai módosított nyelvtörvény hatályba lépett. Ottani és itteni politikusok hisztérikus kommunikációjától harsog a médiatér. A hétköznapi tapasztalat közben az, hogy lehet másképp is élni. Ott és itt. Szlovákiában élő magyar értelmiségieket kérdeztünk: hogy vannak? Milyen országot tapasztalnak maguk körül? Különböző gondolkodású, pártállású személyiségek közérzetére voltunk kiváncsiak.
|
|
|
|
esztéta (50), Pozsony
Kitűnően érzem magam, mint mindig. A saját köreimben semmiféle problémát nem tapasztalok, pedig én magam valóban kisebbségi helyzetben élek - a 430 ezres Pozsonyban 16 ezer magyar él -, míg sokan, akik most megszólalnak a médiában, magyar többségű területeken élnek. Más a nagypolitika és más a hétköznapi élet. Az Év legjobb fiatal képzőművésze címet, az Oskár Čepan-díjat épp nemrég kapta meg egy magyar művész, Cséfalvay András. Ez pénzzel jár, New York-i tanulmányokkal, kiállítással, satöbbi. Én negatív fordulatot nem tapasztalok a hétköznapokban.
Persze hallottam már az utcán olyat, hogy két magyarul beszélőnek odaszóltak: szeptember elseje után nem beszélhettek magyarul; de ennek ellenére azt hiszem, az embereket nem őrjíti meg az, ami a politika szintjén folyik. Ahhoz az kellene, hogy a média is fölzárkózzék a politikusok mögé és kialakuljon egy egyneműsített nemzeti diskurzus. Ám ez Szlovákiában nincs így. Ebben a sokszor lenézett és balkáninak titulált országban a sajtó, a média nagyon kritikus. Azonnal ellenvélemények jelennek meg, ha egy politikus őrültségeket beszél, vagy kijátssza az "etnikai kártyát". A szlovák és a szlovákiai magyar politikusokkal szemben is kritikus a sajtó. A médiával szemben a kormánykoalíció rendre a rövidebbet húzza. Ezt a nagyon kritikus szellemet a magyarországi sajtóban nem mindig látom. Bár például Bauer Tamás legutóbbi cikke az ÉS-ben üdítő kivétel volt.
Barak László
költő, publicista, szerkesztő (56), Dunaszerdahely
Köszönöm, jól vagyok. Nem jellemző, hogy a politika rám tudna kényszeríteni bármiféle rossz közérzetet. Ez a rendszerváltás előtt is így volt. Van tapasztalatom már a különféle kurzusokról, publicista és lapkiadó voltam már a Meciar-érában is, annak is vége lett egyszer. Semmi sem tart örökké, ez a kurzus, amely újra felmelegítette a nacionalizmust, ez is el fog múlni. Szakmailag is jól érzem magam, az események egy percre sem hagyják, hogy a figyelmem lankadjon. Nekem ugyanis mindaz, ami történik, a munkám tárgya. Ami aggaszt, az leginkább az, hogy a Parameter.sk nevű publikációnk nehezebben működik ebben a gazdasági válságidőszakban. Csak lassan csordogálnak a hirdetések.
A szlovák főváros éjjel Távlatos hétköznapok © bratislava-photo.esem.sk |
A személyes interakciókban sem tapasztalok változást. Meglátogattam az édesanyámat, és a lakótömbnél, ahol él, idős asszonyok üldögéltek a padon. Amikor megérkeztem, köszöntem: csókolom, hogy tetszenek lenni? Egy nyolcvan éves néni azt mondta, látja, Barak úr, nem hagynak minket magyarul beszélni. Mondtam neki: de hát most is magyarul beszélünk!
A feszültségkeltés egyelőre nem csapódik le a társadalomban. Nem látom, hogy konfliktushelyzet felé sodródnánk. Megfordulok közép-Szlovákiában is, északabbra is, semmilyen inzultus nem ér, ha magyarul szólalok meg. Szlovák kollégákkal is rendszeresen kapcsolatban vagyok. Létrehoztunk egy rovatot „To Slovensko naše” (A mi Szlovákiánk) címmel, kifejezetten azért, hogy értsük egymást, hogy értsék, hogy hogyan gondolkodunk.
Krasztev Péter
műfordító, irodalomtörténész, a szlovákiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója, (44), Pozsony
Én személyesen nem érzem se rosszabbul, se jobban magam attól, ami a politikában történik. Egyszerűen szégyellem magam, mindkét oldal miatt. Amennyire azonos vagyok az országommal, annyira szégyellem is magam miatta. Mind a két oldal folyamatosan kínos dolgokat művel. Vérciki - ezt a kifejezést tudnám használni.
A mi intézetünk azon dolgozik, hogy szlovákok és magyarok bármikor, bármilyen helyzetben képesek legyenek jól együttműködni. Egy-egy olyan történés, mint amilyeneknek a legutóbbi időkben tanúi voltunk, porig rombolja a munkánkat.
Ami konkrétan a nyelvtörvény-módosítást illeti, már most látszik, hogy akik kitalálták, azok se gondolják komolyan. Alkalmazhatatlan, ugyanis. Ettől is fejlődésképtelenek a mi kelet-európai társadalmaink: törvényeket hozunk, amelyekről mindenki tudja, hogy nem tarthatók be. Gesztus-törvénykezés, vagy inkább szimbolikus törvénykezés zajlik. És aztán csodálkozunk, hogy a populáció nem bízik választott vezetőiben.
Az a szerencsém, hogy akikkel mi itt, Pozsonyban dolgozunk, azok a szlovák kollégák, akik körülveszik az intézetet, kiröhögik ezt az egészet. Kiröhögjük azt, ami van.
| Részletek a módosított nyelvtörvényből |
2. § (1) Az állami szervek, a területi önkormányzati szervek és más közigazgatási szervek kötelesek védeni az államnyelvet. [...] 2. § (3) Az államnyelv kodifikált formáját a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma hagyja jóvá, és teszi közzé honlapján. 5. § (5) A nyilvánosságnak szánt kulturális célú alkalmi nyomtatványok, galériák, múzeumok, könyvtárak katalógusai, mozik, színházak, koncertek és egyéb rendezvények programjai államnyelven jelennek meg kivéve azokat, amelyek nemzeti(ségi) kisebbségek nyelvén jelennek meg. Az ilyen nemzeti(ségi) kisebbség nyelvén kiadott nyomtatványnak (...) tartalmaznia kell tartalmilag azonos államnyelvű szövegváltozatot is. (...) 8. § (4) Az egészségügyi és szociális intézmények személyzete abetegekkel vagy gondozottakkal rendszerint államnyelven érintkezik, az államnyelvet nem ismerő állampolgár vagy külföldi személy esetében olyan nyelven is, amelyen a beteggel kommunikálni lehet. Az olyan településeken működő intézményekben, ahol külön jogszabály szerint a hivatalos kapcsolatokban használatos akisebbségi nyelv [tehát ahol a nemzeti kisebbség aránya eléri a 20%-ot,] a nemzeti(ségi) kisebbséghez tartozó beteg vagy gondozott személy a személyzettel az anyanyelvén is érintkezhet. A személyzet tagjai nem kötelesek ismerni a nemzeti(ségi) kisebbség nyelvét. |
Kinyomtatom
Elküldöm
