szerző:

A hét végén Budapesten, a Tűzraktér független művészeti központban – több elvetélt magyarországi próbálkozás után – bemutatták Tuvia Tenenbom, a The Jewish Theater of New York alapítójának Az utolsó zsidó Európában című színdarabját. A közönség nagy része lelkesen tapsolt, akadtak, akiknek kifejezetten nem tetszett a darab; közömbös azonban senki sem maradt – ami általában jellemző a New York-i Zsidó Színház előadásaira.

New York City és New York állam egyetlen angol nyelvű zsidó színházának honlapján Énekelj és lőj címmel előzetes videó hívja fel a figyelmet egy, a közeljövőre tervezett bemutatóra, a Gáza című musicalre. A videón figyelmeztető szöveg olvasható: akiket érzékenységükben sértene a felvétel második része (amelyben muszlim radikálisok falhoz állított embereket lőnek szitává géppisztollyal), nyomják meg a stop vagy az exit gombot.

Egy színházi előadáson, amely közben még szünetet sem tartanak, ilyen gomb persze nincs. (Hacsak nam számítjuk annak, hogy a harmadik – szabadtéri – előadást félórai játék után a zivatar elmosta. A pesti közönség azonban – ígéri Tuvia Tenenbom és a magyarországi társrendező, Formanek Csaba – kárpótolva lesz júniusban, illetve augusztusban, legalább tíz újabb előadással.)

Nincs azon semmi csodálkozni való, ha nem mindenkinek tetszenek az olyan darabok, amelyeknek sokan már a címüktől sokkot kapnak (Adolf Eichmann naplója, Szerelmes levelek Adolf Hitlerhez, Kóser zsidó lányokat szeretne Krakkóban? Tárcsázza a 93-ast!, Az öngyilkos merénylő, Az utolsó szűz). A most, a Tűzraktérben a Salto Mor(t)ale társulat és a Radikális Szabadidő Színház által színre vitt, a lengyelországi Łódźban játszódó darab ellen az amerikai lengyel külképviseletek már a New York-i ősbemutató előtt erőteljesen tiltakoztak, amiért a színház falára kivetített falfirkák, úgymond, azt a benyomást keltik, "mintha a lengyelek antiszemiták volnának". Pedig a łódźi graffitik nagyon is valóságosak voltak – maga a szerző, Tuvia Tenenbom fotózta őket Łódźban. De nem voltak légből kapottak azok a bekiabálások sem, amelyekkel egy hátsó ablakból két kopaszra nyírt színész  zavarta meg időnként a tűzraktéri előadást ("Elég volt a zsidó elnyomásból!", "Magyarország a magyaroké!", illetve – végtére is a darab Lengyelországban játszódik - "Lengyelország a lengyeleké!")

Tuvia Tenenbom
©

A darabban, amelyet a Tűzraktérben a májusi Művészettel a diszkrimináció ellen program fő attrakciójaként tűztek műsorra, éppen esküvőre készülnek. A menyasszony, a táncosnő Maria (Szabó Emese) apja, Jocka papa, antiszemita pap (Csák György), az általa alapított Krisztusban Megfeszített Krisztus Egyház lelkipásztora, aki határozottan rendreutasítja a feleségét, a łódźi hentest, amikor azt mondja: úgy tudja, Jézus zsidó volt. A hentes örömanya, Żbrodzka (Pálos Zuzsa) éppen úgy hullákat trancsíroz, mint Josefnek, a könyvelő kérőnek (Jávor Bence) az apja, a kórboncnok Kweczke doktor (Gábor Péter Yeti). A két trancsírozó össze is jár.

Két nappal a tervezett esküvő előtt a menyasszony egy diszkóban találkozik John Jay Smithszel, a fiatal mormonnal (Ilyés Lénárd), aki azért érkezett  Łódźba, hogy halott zsidókat írjon össze, akiket a mormon egyház majd utólag megkeresztel, hogy legalább halálukban üdvözülhessenek. Josef és menyasszonya úgy tudják, a fiatal könyvelő nem azért van körülmetélve, mert zsidó, hanem csupán, mivel az apja kórboncnok, aki “szeret nyiszálni”, és annak idején a kisfián is gyakorolt. De sosem lehet tudni – a fiatal mormon, aki belehabarodik a lányba, még az esküvő előtt be akarja bizonyítani a vőlegény zsidóságát – ha ugyanis erre fényderülne, a lány nem menne hozzá, sőt lehet, hogy őt választaná, és elmenne vele Amerikába.

Szabó Emese (Maria) és Ilyés Lénárd (a mormon)
©

A mormonok kutakodása végül nem várt eredményekkel jár: A rejtőzködő zsidónak hitt kórboncnokról, és fiáról, a fiatal könyvelőről nemcsak az derül ki, hogy nem zsidók, hanem az is, hogy nácik; s nem hiába hívják Josefnek őket: Josef Mengelének, az auschwitzi orvosnak a fia, illetve unokája ők. Az antiszemita pap lányáról viszont az derül ki, hogy zsidó. Egy pillanatig a zsidóságától “megszabadult” Josef boldogan rohanna Mariájához, Maria pedig, zsidóságának tudatában, Josefhez – ám egy zsidó lány és egy náci fiatalember éppoly kevéssé lehetnek egymáséi, mint egy antiszemita lány és egy zsidó ifjú. Minden a feje tetejére áll, senki sem az, akinek gondolta magát. Az identitás-tragikomédia véget ért. Azazhogy csak majdnem: a mindentudó mormonok ugyanis slusszpoénként még egy megdöbbentő dolgot kiderítenek.

A darabban a párbeszédek olykor meglepőek, de – ilyen a világ – mindvégig realisztikusak, az egész, együtt, mégis tökéletesen abszurd – ami pontosan megfelel a színházát 1994-ben alapító Tuvia Tenenbom szándékainak. Szerinte ugyanis a valóság is éppen ilyen. Belülről tekintve, részleteiben tragikus és borzalmas, kívülről szemlélve és sűrítve abszurd és csupa komikum. Tuvia Tenenbom darabjai tudatosan szakítanak a zsidó színháznak mind a Hegedűs a háztetőn című darabbal fémjelzett, szerinte giccses tradíciójával, mind a purimi örömködő zsidó színházi tradícióval, és valóságos zsidó, illetve antiszemita beszédmódokat szerepeltetnek a színpadon, egészen az olyan – e darabban is elhangzott – mondatokig, mint hogy „a zsidók ürüléket esznek” (ahogyan "a homokosok vizeletet isznak", illetve, hogy "ezt mindenki tudja").

"Ha az ellenségednek vége, neked is véged" - mondja Tuvia Tenenbom, aki tel-avivi ultraortodox zsidók között született, nőtt fel és tanult teológiát. Szerinte éppen ez a paradoxon élteti a zsidóságot (ahogyan a kereszténységet és az iszlámot is). Az Ószövetséget héberül, a Talmudot arámiul, a Koránt pedig arabul olvasó Tenenbom szerint nemcsak megértés nincs a három ábrahámi vallás között, de még jó fordítások sem léteznek. Ebből persze szerinte nem az következzik, hogy nem kell fordítani, hanem annak belátása, hogy minden fordítás külön életet él – így most Az utolsó zsidó Európában című, Kepes János készítette fordítás is. Ahogyan most a Tűzraktérben is önálló életre kelt a Lengyelországban játszódó New York-i darab.

GERLÓCZY FERENC