Nyári kaland régies utóízzel

Idejétmúlt kifejezés az uborkaszezon. Az egymással versengő európai fesztiválok elképesztő sztárparádékat rendeznek nyaranta. A BudaFest Bohémélet-előadása csatlakozott e sokszereplős mérkőzéshez.

Puccini: Bohémélet
augusztus 12., Magyar Állami Operaház Budapest
(A BudaFest Nyári Fesztivál keretében)

Három alkalommal is műsorra tűzték Puccini egyik leggyakrabban játszott operáját a BudaFest szervezői. Rost Andrea Budapesten először énekelte Mimit, és odaadó hívei az egymást szorosan követő előadásokra is elvittek minden jegyet. A Bohémélet ma is ugyanabban az Oláh Gusztáv-díszletben, illetve úgy-ahogy gondozott kópiájában látható a budapesti Operaházban, ahogy 1937-ben Nádasdy Kálmán rendezésében bemutatták. A nyári produkciók közönsége túlnyomórészt turistákból áll, az Ybl-palotában sajnos nem uralkodik az a jogos fegyelem, mint a Művészetek Palotájában, az idegenforgalmi közönség tehát tobzódva vakuzik és csapkodja a székeket, a büféből későn megtérve. Meglehet, konzervatív igény, de a műélvezet zavartalanságára oda kellene figyelni.

Ez a közönség persze kedvezően fogadja a műemlékjellegű becses díszletet, amelyet ünnepi alkalmakkor elő kell venni, és a nyári események ezek közé tartoznának. Ugyanakkor, nem feledhető, hogy igenis szükség lenne egy új Bohémélet-színpadképre és -rendezésre, a fiatal közönség okulására. A szünetben egy igyekvő atya faggatta húsz év körüli leányát, ugyan, mi nem tetszik? Hát, az egész – hangzott a kamaszkorból már kinőtt leányzó nem túl megalapozott válasza. A „hősi múlt” védelmezői ráébredhetnének, hogy felnőtt egy korosztály, amelynek – becslésem szerint – fogalma sincs arról, mi volt a tbc. Tény, a drámai konfliktus, ha kellő színvonalon van bemutatva, egészségtörténeti ismeretek nélkül nemcsak érthető, átélhető is.

Rost Andrea, aki néhány évnyi pihentetés után vette elő idén a szerepet, ezért mindent megtett. Jól áll neki Mimi „ruhája”, a fentieket nem cáfolja, hanem erősíti, hogy nem elsősorban Mimi tbc-s, vagyis tüdőbeteg mivoltát játszotta el, hanem azt a jó képességű lányt, aki a vesztesek oldalára született, és aki hálás, ha a tünékeny boldogságból mégis jut neki valami. Zeneileg roppant mívesen „beszéli el” Mimi történetét; bár hangjának vivőereje lehetővé tenné, a tragikus pillanatokat mégis inkább érzéki lírával hangsúlyozza, kedvéért még Kesselyák Gergely is visszafogja magát és a zenekart, pedig – érezni – szívesen bőgetné a finom játékra képes együttest.

A katalán Alex Vicens, akit korábban Miskolcon, az operafesztiválon hallhattunk, azt a fachot képviseli, amelyből Budapesten vészes a hiány. Igazi spinto, hajlékony orgánum, kellemes jelenség, és jó partner. Szereplistáján ott van a mantuai herceg, és ha már játszani kell ezt a Rigolettót, márpedig novemberre szériában van kitűzve, érdemes lenne visszahívni. Valószínűleg ma nincs megfelelőbb Musetta a házban, mint Váradi Zita, viszont Ambrus Ákosnak vagy magát kell megjavítani, vagy üdvös lenne nála jobb Schaunard-ról gondoskodni. Bár, elnézve a decemberi és januári szereposztásokat, föladhatjuk a reményt. Marcellóként Molnár Levente nyújtott nagyszerű teljesítményt, az alapot Münchenben kapta hozzá. Zenei formálása, a figura lényegének megközelítése méltó Rost és Vince modorosságtól mentes, őszinte szerepfelfogásához.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely