Norvég mészárlás: akik tudhatták, hogy nincs minden rendben

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik 77 halálos áldozatot követelő merényletei - az oslói robbantás és az Utoya szigeti lövöldözés - rádöbbentették a világot arra, hogy az idealizált norvég jóléti államban a felszín alatt komoly társadalmi problémák húzódnak. Ez persze az idehaza is népszerű skandináv krimik olvasói számára nem annyira meglepő: az északról érkező bűnügyi történetek már évtizedekkel korábban feltárták a kíméletlen valóságot.

Július 22-én robbanás rázta meg az oslói kormánynegyedet: a detonáció több embert megölt. Pár órával később érkezett a hír, hogy egy rendőrruhába öltözött férfi az Utoya szigetén megrendezett baloldali ifjúsági táborban lövöldözni kezdett. A 32 éves norvég Anders Behring Breivik a két helyszínen összesen 77 ember életét oltotta ki.

Miért éppen Norvégiában történt a tragédia? Mi vezetett el odáig, hogy egy jóléti társadalomban nevelkedett „bennszülött” több mint hetven embert lemészároljon? A hvg.hu-nak korábban nyilatkozó Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a fanatikus Breivik tettében közrejátszhatott az is, hogy szülei elváltak, személyisége sérült: magányos, zárkózott lett, ezért álmodott magának egy saját világot.

Anders Behring Breivik 77 embert ölt meg Fotó: AP

„Számtalan skandináv krimiből kiderül, hogy Norvégiában, Svédországban vagy éppen Izlandon rendkívül veszélyeztetett, törékeny a társadalom. Hogy látszólag szilárd alapokon áll, de nagyon könnyen felborulhat az egyensúly, és a dominó-elv alapján olyan bástyák dőlhetnek le, amelyekről senki nem gondolta volna, hogy egyszer majd nem állnak” - mondta a hvg.hu-nak Bán Zoltán András irodalmár, kritikus, műfordító. Szerinte az irodalom „árulkodik” és mindent feltár ugyan egy nép életéről, társadalmának mozgatórugóiról, a mélyben gyökerező problémákról, ugyanakkor az irodalmi alkotásokból - jelen esetben a skandináv krimikből - nem lehet megjósolni a jövőben bekövetkező tragédiákat.

Jo Nesbø - Vörösbegy Fotó: Wikipedia

Mint mondta, a fent említett törékenység elsősorban az európai nemzetek számára meghatározó történelmi eseményekre vezethető vissza. A második világháború befejezésére, amikor Európában kialakult egy új rend: létrejöttek a szocialista országok, majd 1989-re, amikor mindez összeomlott. A Szovjetunió felbomlásával megváltozott a gazdasági helyzet, a délszláv háború következtében pedig a skandináv országokat is elárasztották a szerb, horvát, bosnyák, ukrán bevándorlók. „Mindez majdnem olyan erővel érintette e társadalmakat, mintha harmadik világháború robbant volna ki: szükségképpen megjelennek az ellenerők is, beleértve a szélsőjobboldali, fiatal neonácikat is” - magyarázta Bán Zoltán András.

A skandináv krimi és melegágya

Míg az Agatha Christie-féle klasszikus, analitikus krimi jellemzője, hogy a cselekmény, vagyis a gyilkosság és a nyomozás zárt közegben zajlik és magánemberek a főszereplők, akiknek semmiféle hivatalos megbízatásuk nincs - gondoljunk csak a vidéki vénkisasszonyra, Miss Marple-ra, aki józan eszét, emberismeretét és kíváncsiságát kamatoztatva következteti ki a gyilkos személyét -, addig az amerikai krimikben már az erős társadalmi érdeklődés is megjelenik. Ross McDonald vagy Raymond Chandler műveiben például magándetektív göngyölíti fel a gyilkossági ügyeket.

„A skandináv krimi - leegyszerűsítve - annyiban tér el e két fő típustól, hogy rendkívül erős a társadalmi mondanivalója” - mutatott rá Bán Zoltán András. A hatvanas években egy svéd házaspár, Maj Sjöwall és Per Wahlöö teremtette meg a műfaj skandináv alapjait: Martin Beck nyomozó tíz regényben eredt a bűnözők nyomába. „Ők a rendőrséget állították a középpontba, de nem dicsérték, sokkal inkább bírálták a közeg munkáját. Egyik, magyarul is olvasható könyvükben, a Gyilkos a háztetőn-ben egy erősen rasszista rendőr áll a cselekmény középpontjában” - így Bán. Noha a jelenség Agatha Christie krimijeiben is tetten érhető - a rendőrség eszközei nagyszerűek, csak az intellektus, pszichológiai érzék és fantázia hiányzik a rendőrökből - a skandináv írók még ennél is mélyebbre nyúlnak: nem rettennek vissza az olykor kegyetlen, realisztikus társadalomrajztól.

„A posztmodern korszakban a regény lemondott arról, hogy a társadalmat ábrázolja, nem derült ki, hogy milyen világban élünk. A skandináv krimi visszaadta a regény társadalomábrázoló szerepét” - tette hozzá Bán. A napokban jelent meg az itthon talán legismertebb norvég krimiíró, Jo Nesbo új kötete, a Hóember. Ebben a szerző visszatérő hőse, a Vörösbegy-ből is ismert Harry Hole ered a gonosz nyomába. Harry lelkileg sérült: édesanyja korán meghalt rákban, tanár apjával soha nem volt szoros a kapcsolata, van egy Down-kóros húga és ha ez még nem lenne elég, erős dohányos és alkoholista. Nem éppen ideális kombináció.

A skandináv krimikben a szerzők már régen jelezték, hogy a társadalomban hatalmas szakadékok vannak, és a mélyben lappangó indulatok előbb-utóbb valamilyen robbanáshoz vezethetnek - mondta Bán. Relatíve kis lélekszámú, zárt társadalmakról van szó, melyek nyelvileg is elszigeteltek. Bizonyos értelemben tehát logikus, hogy a támadás belülről éri, nem pedig kívülről. (Kezdetben az oslói robbantás és az Utoya szigeti lövöldözés hátterében is arab terroristákat sejtettek.) A skandináv krimikből képet kapunk az erjedési folyamatról - ezekben az országokban ráadásul rengeteg a vérfertőző kapcsolat - nem meglepő hát, hogy a tág értelemben vett családból jön a „feketebárány”.

Stieg Larsson Fotó: AP

Ugyanakkor Bán szerint az irodalomnak, amely képes nyomon követni és feltárni a társadalmi problémákat, nagy szerepe lehet abban, hogy az emberek felkészültebben fogadják a szélsőséges megnyilvánulásokat is. Egy demokratikus társadalomnak minden nézettel együtt kell élnie - ezt a norvég kormányfő, Jens Stoltenberg is kifejtette a Bild am Sonntag című német lap vasárnapi számában adott interjújában, hozzátéve, hogy az erőszakot még egy demokratikus társadalomban sem lehet tolerálni.

A már említett társadalomrajzhoz persze a múlt feltárásán kívül annak leküzdése is hozzátartozik. Ibsen egyik legfontosabb dramaturgiai ötlete, hogy a dráma valójában a múltban (20-30 éve) történt események felfejtése. A skandináv krimik dramaturgiája is nagyjából ezen alapul. Noha mindez itthon is egyre népszerűbb, mégsem akad magyar követő. Bán szerint így a magyar olvasóknak nem marad más, minthogy izlandi, norvég vagy svéd szerzők művein keresztül tapasztalják meg a múlt feldolgozásának élményét.