szerző:
L.L.

A Sziget Fesztiválon idén egy újdonsággal biztosan szembesülhettek a látogatók: a fesztiválkártyával, mellyel megvalósult a készpénz nélküli fizetés. Megnéztük, hogyan működött a nagyüzemi plasztikkártyás vásárlás, ki járt jól és ki faragott rá az új módira.

Idén először június elején, a Budai Gourmet fesztiválon debütált a készpénz nélküli kártyás fizetés, majd a soproni VOLT fesztiválon és a Balaton Soundon is beizzították a rendszert, mely a vasárnap zárult Sziget Fesztiválra „tökéletesedett”. Legalábbis a szervezők és a fesztiválkártyát működtető cég erre számított. Gerendai Károly, a fesztivál atyja az új rendszerről korábban azt mondta: kényelmesebbé, biztonságosabbá és gyorsabbá teheti a fogyasztást, ha nem kell a készpénzzel - visszajáróval, váltópénzzel - vacakolni. A rendszer bevezetése mellett szólt az is, hogy a vállalkozóknak ne kelljen amiatt aggódniuk, hogy a fix bérért alkalmazott dolgozóik esetleg eltulajdonítják a bevéltel - vagy a borravaló - egy részét, mert pontosan nyomonkövethető, hogy egyes egységeknél mekkora a fogyasztás. Ha gyorsabb a kiszolgálás, a kereskedők is többet tudnak forgalmazni - ez is egy érv volt a fesztiválkártya mellett. De mint minden új rendszer esetében, itt is akadtak előrelátható és váratlan buktatók.

Panaszok: feltöltés, utántöltés és visszaváltás

Már az első bevetéskor - a Budai Gourmet fesztiválon - kiderült, hogy a fesztiválkártya újratöltése - a bejáratnál elhelyezett feltöltő pontoknál induláskor mindenki tetszőleges összeget nyomat rá -, a borravaló kicsengetése és az elveszett, ám korábban nem regisztrált kártyán lévő összeg visszaigénylése problémát jelenthet.

©

„Előfordult, hogy nem volt elég pénz a kártyámon: 1300 forintot fizettem volna, de csak 1200 volt rajta. Kereshettem egy feltöltő pontot. Ez bulizás közben - különösen, hogy kiálltam a sort az italért - kimondottan idegesítő volt” - mondta a hvg.hu-nak egy szigetelő. Vagyis annyit kellett rátölteni, hogy a muníció kitartson az este végéig.

„Sokan nagyvonalúan töltötték fel a fesztiválkártyájukat, hogy ne kelljen egész este rohangálniuk, aztán persze gyorsan el is verték, ami rajta volt, hogy ne kelljen visszaváltaniuk. Akadt olyan szigetelő, aki minden este 30 ezret tetetett rá” - válaszolta megkeresésünkre az egyik feltöltő pontnál dolgozó. Mindenesetre a „túlköltés” a kereskedőknek jól jött, a bulizók meg úgyis másnap fogták a fejüket, hogy többet vertek el a tervezettnél.

Az éjszakai bankkártyás feltöltés is okozott nehézségeket: ugyanis nem minden konténerben működött bankkártyát elfogadó gép, így azok, akik nem vittek magukkal készpénzt, ingázhattak a néhány fogadóképes pont között. (Az egyik nagy mobilszolgáltató lehetővé tette a telefonos kártyafeltöltést és utánkövetést, aki ezt választotta, elégedett volt a rendszerrel.)

A fesztiválkártyán maradó összeget távozáskor azonnal, vagy ma este hat óráig lehetett visszaváltani, de csak a helyszínen. Akadt, aki reggel ment vissza, hogy ne bukjon 5 ezer forintot, más csak legyintett, mondván, hulla fáradtan nem fog visszamászni az Óbudai szigetre. Előfordult, hogy nem volt váltópénz a pontoknál, a külföldiek többsége pedig - euróval nem tudtak fizetni, ezért a bankkártyájukat használták -, azért reklamált, mert nem akartak „aprót” visszakapni. Gerendai Károly korábban elmondta: az üzemeltetővel gondolkodtak azon, hogy a Sziget után legyen még két plusz helyszín, ahol a kártyát le lehet meríteni, ám a fesztivál után megkeresésünkkor erről az eshetőségről már nem nyilatkozott. Elmondta ugyanakkor, hogy egyetlen problémás esetről hallott: műszakváltáskor akart valaki pénzt visszakapni, de várnia kellett fél órát.

Átverések: sikertelen tranzakció és a „lehúzós” vendéglátósok

A fesztiválkártya biztonságos, nincs lehúzás: az egyik érv, miért is vezették be. Így is volt, ha a tulajdonosa odafigyelt a likviditását biztosító plasztikdarabra. Ám aki nem volt annyira szemfüles, vagy többet ivott egy-két fröccsnél, kínos helyzetbe kerülhetett. Akadt olyan fesztiválozó, akinek 4 ezer forint volt a kártyáján, de amikor fizetett volna a viceházmesterekért, a pultnál közölték vele, hogy már nincs „cash” rajta. „Ha valaki kiadja a kezéből a kártyáját, előfordulhat ilyen. Nem feltétlenül rosszindulatból, de megeshet, hogy a vendéglátósok összekeverik ezeket” - mondta  a hvg.hu-nak Lévai Gábor, a fesztiválkártyás rendszert működtető cég ügyvezető igazgatója.

©

A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a véletlen cserék mellett idén is működött a lehúzás. Az egyik szigeten dolgozó elmesélte, hogy némely kiszolgálók - általánosítás nélkül - úgy vágták át a fogyasztókat, hogy azt mondták, fedezet hiányában sikertelen volt a tranzakció, miközben már leemelték a kártyáról a pénzt. Sokan nem várták meg a blokkot, így ha ki is tudták volna deríteni, hol húzták le őket, akkor sem tudtak volna visszamenni reklamálni.

„Nem működött a kártyám, ott álltam két adag töltött káposztával a kezemben. (Körülbelül kétezer forintos tétel.) Az eladó megelégelte, azt mondta, hogy odaadja ingyen, vigyem” - mondta a hvg.hu-nak egy szigetelő, amikor arról kérdeztük, bejött-e neki a készpénz nélküli fizetés. A leolvasó hibája ingyen vacsorához juttatta, a vendéglátós pedig rácáfolt a sztereotípiára, miszerint a Szigeten a kereskedők csak a maguk hasznát nézik. „Sokkal könnyebben ment a fizetés, nem kellett folyton a farzsebembe nyúlkálni a pénzért, nem is hagytam el” - mesélte egy másik fesztiválozó, aki kellemesen csalódott az új rendszerben.

Elvesztett kártya és a visszakapott pénz

Regisztráció nélkül - melynek során bekerül a kártyaszám a központi adatbázisba -, a kártya elvesztése után nem igényelhető vissza a rátöltött összeg, sőt, mivel nem névre szól, a „becsületes megtaláló” gond nélkül le is szívhatja az arra feltöltött összeget. (A VOLT fesztiválon az egyik vendég lefotózta a kártyáját, de nem regisztrálta. Elhagyta, ám mivel be tudták azonosítani, ő pedig megmondta, hogy mennyi pénz volt rajta, visszakapta a rátöltött összeget.) Kártya helyett a látogatók a Szigeten is választhattak karórát 7990 forintért. Több százan éltek a lehetőséggel, mert ezt nehezebb volt elhagyni, és csak hozzá kellett érinteni a leolvasóegységhez, hogy a vásárlás összegét automatikusan leemelje. Viszont nem lehetett visszaváltani.

Talált pénz a Szigeten. Jobb a kártya?
©

Az a bizonyos borravaló

Míg korábban, a sokadik feles után, némi sorbanállás után a fesztiválozók bőkezűbben díjazták a kiérkező töményet vagy fröccsöt, a kártyával már kevesen bajlódtak, noha a leolvasó minden fizetésnél rákérdezett, hogy az illető akar-e felszolgálási díjat fizetni. „Jóval kevesebb jattot kaptunk, mint korábban, csak néhányan fizettek felszolgálási díjat” - mondta a hvg.hu-nak a helyszínen egy pálinkát és bort mérő egység kiszolgáló személyzete. „Akadt, aki bedobott egy ezrest, hogy itt a borravaló” - tették hozzá. „Gyakorlatilag senki nem adott borravalót, százból jó, ha négyen” - mondta egy másik pultos. Helyszíni tapasztalatok szerint az ételt kínáló ellátóknál jóval kevesebb jatt folyt be, míg az alkoholt árusító bódéknál, pultoknál több csurrant-cseppent.

„A rendszer lényege, hogy a vendéglátósok nem fogadhatnak el készpénzt” - mondta Lévai Gábor, hozzátéve, hogy az előző három fesztiválon azt tapasztalták - látogatói és vendéglátósok véleményét összegezve -, hogy a vendégeknek mindössze 2 százaléka ad jatott, a külföldiekre pedig ez egyáltalán nem jellemző. A kártyát használók több mint 90 százaléka elégedett volt a rendszerrel, a vendéglátósoknak pedig 86 százaléka” - tette hozzá. A Sziget Fesztiválon készült felmérés adatairól később ígért tájékoztatást.