szerző:
Szegő Iván Miklós

Sopronban és környékén 1921-ben népszavazást tartottak, amely kimondta, hogy a terület Magyarország része marad. Miközben a magyar különítményesekkel, a népszavazás lebonyolításával és befolyásolásával azóta is sokat foglalkoztak, addig a referendumhoz vezető diplomáciai manőverekről kevesebb szó esik. Mementó-sorozatunk e részében ezeket a tárgyalásokat elevenítjük fel.

A trianoni békediktátum feldarabolta a történelmi Magyarországot, és hatalmas térségeket adott át a szomszédos országoknak. Románia például nagyobb területet (103 ezer négyzetkilométert) kapott, mint amekkora a mai Magyarország.  Az 1920-as trianoni béke tragikusan határozta meg Magyarország későbbi kül- és belpolitikáját. Mégis kisebb területi nyereséget jelentett az első világháború és a forradalmak után kialakult állapothoz képest: 1921-ben ugyanis Magyarország – a békében rögzítettek alapján – visszakapta az egykori Baranya és Bács-Bodrog vármegyék északi részeit. Ezek a területek alkotják a mai Baranya megyénket, illetve a mai Bács-Kiskun megye déli részét.

Taktikáztak Bethlenék

„A délszláv csapatok dél-magyarországi kivonásával egyidejűleg Magyarországnak Nyugat-Magyarországot kellett volna átadnia Ausztriának” – írja Romsics Ignác történész a Magyarország története a XX. században című könyvében. Nyugat-Magyarország alatt Vas, Sopron és Moson vármegyék döntően németek lakta területeit kell értenünk, amelyek nagyjából a mai osztrák tartománynak, Burgenlandnak felelnének meg.

Sopron átvétele a népszavazást ellenőrző antant-bizottságtól (igaz, a magyar különítményesek ténylegesen sosem adták ki a kezükből a várost)
©

A nyugat-magyarországi, Sopron környéki események azonban nem teljesen az előre megírt forgatókönyv szerint alakultak: a magyar kormány ugyanis ügyes taktikázással, nyílt és álcázott akciók sokaságával próbálta megakadályozni Nyugat-Magyarország elcsatolását. A Bethlen-kabinet 1921. augusztus 27-én átadta Ausztriának a kérdéses terület nagyobb részét, 28-án azonban – hivatkozva arra, hogy Jugoszlávia sem fejezte még be a kiürítést – felfüggesztette csapatainak kivonását. Romsics ezt másik könyvében, a Bethlen Istvánról szóló politikai életrajzában írja.

Magyarázzuk az antantjegyzéket

A Pesti Hírlap 1921. szeptember 3-án, első oldalán az antant-hatalmak párizsi nagyköveti tanácsának jegyzékéről számolt be. „A párisi nagykövetek tanácsa csodálkozását fejezi ki azon, hogy Magyarország halogatja Nyugatmagyarország átadását” – írta ugyanis a Pesti Hírlap. A tudósítás szerint „a nagykövetek tanácsa kifejezi azt a reményét, hogy az átadás nem szenved tovább halasztást. Ez a jegyzék egy kicsit másképpen hangzik, mint ahogy azt az osztrákok várták. Nem ultimátum, amit az osztrák lapok jósoltak és nem teszi a magyar kormányt felelőssé a nyugatmagyarországi eseményekért.”

A Pesti Hírlap felhívja az antantjegyzék finomságaira is a figyelmet: a lap értelmezése szerint a párizsi nagyköveti tanács „megelégszik egy udvarias óhaj kifejezésével, ami – a kifejezett csodálkozás mellett is – arra mutat, hogy entente-körökben méltányolják azt a jogosult aggodalmat, a mely a magyar kormányt vezette”, amikor az átadandó területek egy részét „gazdasági követelések biztosításául kézizálogul visszatartotta”.

Gróf Sigray Antal nyugat-magyarországi főkormánybiztos fogadja Ostenburg jelentését (1921. augusztus 29.)
©

Mindebből látható, hogy 1921-ben a Bethlen István gróf vezette magyar kormány előnyösebb alkupozícióban volt, mint egy-két évvel azelőtti elődei, akiket a nagyhatalmak kész tények elé állítottak a magyar-román, a magyar-csehszlovák vagy a magyar-jugoszláv határok kapcsán. Ausztria mellett, Magyarországgal szemben nem egyértelműen álltak ki a nagyhatalmak. Így Magyarországnak sikerült taktikázgatással egy győztes országot (Olaszországot) a saját álláspontjának érvényesítésére felhasználnia.

Osztrák népszavazási ötlet

A szeptember 3-ai Pesti Hírlap második oldalán ugyanis egy érdekes kezdeményezésről lehet olvasni: egy osztrák ellenzéki politikus, a korábban a külügyminiszteri pozíciót is betöltő Otto Bauer ugyanis felveti a népszavazás lehetőségét Nyugat-Magyarország kapcsán. Előzőleg Schober szövetségi kancellár jelentést tett a nyugat-magyarországi helyzetről, utalva arra, hogy a magyar kormány egyes területeket nem ürített ki, s ezzel „megsértette az átadási megegyezéseket” és arra is, hogy „kegyetlenségek”, „bandatámadások” fordultak elő, amelyeket a magyar kormány „mesének igyekezett feltüntetni”. Ezzel a kancellár nyilvánvalóan a különítményesek, az Ostenburg, Héjjas és Prónay által irányított félkatonai magyar erők – többek között a Rongyos Gárda - működésére célzott.

Minderre reagálva a szociáldemokrata Otto Bauer azt követelte, hogy „a nyugatmagyarországi lakosságnak, mihelyt a birtokbavétel megtörtént, önrendelkezési joga gyakorlásában adják meg azt a jogot, hogy sorsa tekintetében szabadon szavazhasson”.  Vagyis látható: Bauer népszavazást akart Burgenlandról, de persze ezt már osztrák fennhatóság alatt rendezte volna meg. (Tegyük hozzá a népszavazások lehetőségéről már Trianonban is beszélt a magyar békedelegáció vezetője, Apponyi gróf, de ezt akkor - a wilsoni elveket sutba dobva - még lesöpörték az asztalról a nagyhatalmak.) Végül Bauer álláspontja csak részben győzött: az osztrákoknak ugyanis csak a nyugat-magyarországi területek egy részét sikerült birtokba venniük, s a magyar fennhatóságú részeken rendeztek utóbb népszavazást.

Rongyos Gárda
©

Nem köztársaság, hanem Lajtabánság

A magyar újságok az MTI-re hivatkozva 1921. szeptember 21-én cáfolták az osztrák híreket, hogy kikiáltották volna a „nyugat-magyarországi köztársaságot”, de a kérdés továbbra sem rendeződött. Sőt, október 4-én Prónay Pál különítményesei nem köztársaságot, hanem Lajtabánságot alakítottak a nyugat-magyarországi részeken. A magyar szabadcsapatok közben kisebb-nagyobb csetepatékban feltartóztatták az előrenyomulni próbáló osztrák csendőrséget, így a hatalmat a magyar félkatonai szerveztek gyakorolták a területen, a pesti kormány „hallgatólagos jóváhagyásával”.

Mindeközben a párizsi nagyköveti konferencia és Olaszország is aktivizálódott. A párizsi magyar követ megkapta az antant újabb jegyzékét, ebben Nyugat-magyarország teljes kiürítését követelték – a Pesti Hírlap szeptember 24-ei száma szerint. Ugyanakkor az antant nem említett határidőt, és a kényszerítő eszközöket sem nevezte meg. Egy nap múlva a Pesti Hírlap már arról írt: „Olaszország akciót kezd a magyar-osztrák határprobléma szabályozására”. Arról is beszámol az újság, hogy az osztrák kancellár a csehszlovák vezető politikussal, Benessel tárgyalt, s az utóbbi a „békés megegyezés mellett igyekezett hangolni az osztrák kancellárt”. Sőt „Bécsben is arról beszélnek, hogy tárgyalni kell Magyarországgal, azt emlegetik, hogy Ausztria hajlandó bizonyos területekről - közötte Sopronról is – lemondani”. A Pesti Hírlapnak e megjegyzését két nap múlva ugyan maga a lap cáfolta, de később kiderült, mégis helyes volt az értesülés, az osztrákok legalábbis engedtek Sopron ügyében.

Az osztrák álláspont „nagy változását” a Pesti Hírlap Olaszországnak tulajdonította. A lap szerint „Benes nem hirtelen támadt magyar rokonszenvből mondott le a beavatkozás gondolatáról, hanem azért, mert Rómából nyomatékosan tudtára adták, hogy Olaszország semmi esetre sem hajlandó eltűrni a kis entente beavatkozását.” Sőt, a románok is ekkor Róma mellé álltak a Pesti Hírlap szerint.

Sopron öröme

Sopronban 1921. október 13-án délután terjedt el a velencei konferencia eredményének a híre. A Pesti Hírlap szerint az információk „általános örömet” keltettek. „Azt, hogy Sopron megmarad Magyarország mellett, természetesnek találták mindenütt, és hangsúlyozták azt is, hogy érthetetlen, miért van szükség még külön népszavazásra, amikor Nyugatmagyarország népe már számtalanszor kifejezést adott Magyarországhoz való törhetetlen hűségének.”

A velencei konferencia

Végül is október 12-én kezdődött meg Velencében az a konferencia, ahol olasz közvetítéssel az osztrák kancellár és Bethlen gróf magyar miniszterelnök ült a tárgyalóasztalhoz. Október 14-én aztán már a lap első oldalán számol be az előző napi megegyezésről, a velencei jegyzőkönyvről, amelyet az olasz külügyek vezetője, Della Torretta márki, Bethlen gróf és Schober osztrák kancellár írt alá.

A Pesti Hírlap így tudósít az eseményről: Bethlen István „hálás elismerését fejezte ki azért, hogy Della Torretta márki az igazságosság szellemétől és a fennforgó ellentétek eloszlatásának vágyától áthatva, közvetítő akcióra vállalkozott és annak az óhajának adott kifejezést, hogy a megkötött egyezség tartós javulásra vezessen Magyarország és Ausztria viszonyában. Schober kancellár végül német nyelvű felszólalásban méltatta Della Torretta márkinak a közvetítés körül szerzett érdemeit és a maga részéről is kifejezte azt a reményét, hogy a mostani egyezmény megkötése után Ausztria és Magyarország viszonya fokozatosan javulni fog.”

A velencei jegyzőkönyv végül kimondta a soproni népszavazást: „A magyar és osztrák kormány között létrejött megállapodás szerint a nyugatmagyarországi fölkelők leszerelésének megtörténte után nyolc nappal Sopronban és környékén – Ágfalvát és Brennberget is beleértve – népszavazást tartanak az ottani tábornoki bizottság ellenőrzése mellett.” (Felkelőknek egyébként ekkoriban a magyar különítményeseket nevezték.)

©

A népszavazás eredménye

A velencei egyezségnek megfelelően 1921. december 14-16. között népszavazást tartottak Sopronban és környékén. A város lakosságának 72,8 százaléka, a környéken élőknek pedig 54,6 százaléka, együttesen a – német többségű – szavazók kétharmada mondta ki a Magyarországhoz tartozást. A nemzetgyűlés ezért később a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront.

Romsics szerint „Ausztria belenyugodott az eredménybe, s igazán komolyan a magyar revíziós célok között sem szerepelt Burgenland visszaszerzése. A trianoni határok legbiztosabb szakasza így az új osztrák-magyar határ lett”. A népszavazás a történész szerint túlmutatott helyi jelentőségén: „arra volt kései példa, hogy a stabilabb és kölcsönösen elfogadhatóbb határok kialakítása, s ezáltal Magyarország és új szomszédai közötti békésebb viszony és kölcsönösen előnyös együttműködés alapjainak megvetése érdekében hogyan lehetett és kellett volna egyéb határszakaszokon is eljárni.”

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó: Rothschildék óriásbankja elbukik, beüt a krach Magyarországon

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1931. május közepén jelentette be fizetésképtelenségét a legnagyobb osztrák pénzintézet, a Monarchia szinte összes utódállamában jelentős érdekeltségekkel rendelkező Creditanstalt. A Rothschildok bankjának bukása pusztító hatással volt az egész kelet-közép-európai gazdaságra, köztük Magyarországra is, ahol hamarosan az akkor éppen tízéves fennállását ünneplő Bethlen-kormánynak is le kellett mondania.

Szegő Iván Miklós Tech

Április 1. tanulságai: a bukott király és a szerencsés takarítónő

Míg 90 évvel ezelőtt, 1921-ben Károly király, az első világháború végén megbukott Habsburg-uralkodó visszatérési kísérlete vette el a kedvét a hazai újságoknak az április elsejei tréfálkozástól, addig 75 éve, 1936-ban a gazdasági válság után az "Esetek és tanulságok" című cikkből kaptak jótanácsokat az olvasók, hogy miként osszák be a pénzüket, amit esetleg szerencsejátékon nyertek. A követendő példa egy takarítónő meggazdagodása volt.

Szegő Iván Miklós Tech

Még Trianonnál is lehetett volna rosszabb

Kilencvenegy évvel ezelőtt, 1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést, pontosabban békediktátumot, amely Magyarországból – Horvátország nélkül számítva – korábbi területének 33 százalékát sem kitevő országot faragott. A lakosok száma 7,6 millióra apadt az addigi 18,3 millióról.