szerző:
MTI

A tengerből előkerült kínai valamint Zsolnay-porcelánokat is bemutatnak az Elsüllyedt hajók kincsei című kiállításon a részlegesen akadálymentesített Iparművészeti Múzeumban Budapesten, péntektől. A tárlat 2012. január 15-ig látogatható.

A tengerből előkerült kínai kerámiák adják a kiállítás gerincét: a műtárgyak a 10. századtól kezdve egészen a 19. század elejéig mutatják be a kínai kerámiaművesség főbb korszakait – mondta Fajcsák Györgyi kurátor. A műtárgyak egyebek mellett a Belitung, a Göteborg, a Nanking, a Santa Cruz és a Diana hajók rakományából származnak, a hajókat a mai Vietnám, Indonézia, Malajzia vagy a Fülöp-szigetek partjainál érte szerencsétlenség.

Az érdeklődők emellett megtekinthetik a szárazföldi ásatásokon felszínre hozott kínai régészeti kerámiákat is, melyek a gyűjtemény időhatárait egészen a neolitikumig nyújtják. A legkorábbi kiállított edény az időszámításunk előtti III. évezredből való, míg a sírfigurák időszámításunk szerint a 4-8. században készültek. A kiállításon fontos helyet elfoglaló, Európába érkező kínai exportporcelánok legnevezetesebb darabjai Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király gyűjteményéből valók.

A tárlaton majdnem 200 alkotás látható.

Siklós Péter főigazgató-helyettes arról beszélt, hogy a 28,8 millió forint összértékű, uniós forrásból lebonyolított akadálymentesítés során a Hőgyes Endre utca felől bejáratot alakítottak ki a mozgássérült látogatóknak, két parkolóhellyel. A kerekesszékek szállítására alkalmassá tett teherlift segítségével innen közelíthetőek meg a kiállítóterek és egyéb kiszolgáló helyiségek, ezen felül az első emeleten akadálymentes illemhelyet is kialakítottak. A lépcsőházban korlátrendszert alakítottak ki.

A vakokat és gyengénlátókat egyebek mellett tapintható térkép, a padlóra ragasztott vezetőcsíkok, továbbá kontrasztos és Braille-írásos feliratok segítik. A nagyothallók számára indukciós hurkok segítségével válnak könnyebben hozzáférhetővé a szükséges információk a kiállítóterekben.