szerző:
Borszéki Zsófia

2012-ben lesz száz éve, hogy a legendás Titanic jéghegynek ütközött, majd néhány óra leforgása alatt az óceán mélyére süllyedt. Másfél ezer ember veszett oda, és szertefoszlott egy álom az „elsüllyeszthetetlen hajóról”. Walter Lord dokumentumregényének legújabb kiadása a százéves évfordulóra – könyvajánló.

„Mindent egybevetve a mentőcsónakokban összesen 1178 férőhely volt, a Titanic fedélzetén pedig ezen a vasárnapi éjszakán 2207 utas és személyzet tartózkodott. Az utasok közül senki sem tudott erről a matematikailag megoldhatatlan dilemmáról (…) A Titanic nem süllyed el… Mindenki így tudta.”

Fikció és valóság

1898-ban jelent meg Hiábavalóság címmel Morgan Robertson regénye, mely egy Titan nevű óceánjáró tragikus történetét meséli el. A csodálatos luxushajó jéghegynek ütközik, és miután nincsen elegendő mentőcsónak, rengeteg ember elpusztul. Az első osztályon utazó gazdag emberek megmenekülnek, mert előjogokat élveznek arra is, hogy a mentőcsónakokba szálljanak a süllyedő Titánról, az alsóbb osztályok utasai azonban nem ilyen szerencsések.

1955-ben Walter Lord A Titanic pusztulása című regényében egy nagyon hasonló történetet mesél el. A legfontosabb különbség, hogy Lord története nem fikció volt. 1912. április 15-én ugyanis a Titanic nevű luxus óceánjáró jéghegynek ütközött, és elegendő mentőcsónak híján másfél ezer ember vesztét okozta.

Az „elsüllyeszthetetlennek” titulált monstrum tragédiája nyomot hagyott a történelemben. Voltak nagyobb, különlegesebb hajók, melyek hasonló sorsra jutottak, és jócskán akadt olyan tengeri katasztrófa is, melyben az áldozatok száma magasabb volt, mégis a Titanic történetét őrzi legélénkebben az emlékezet.

©

Mérföldkő az óceán mélyén

„Ettől az éjszakától fogva senki sem hisz ’el nem süllyeszthető’ hajóban. A jéghegyek sem sodródnak többé úgy, hogy senki sem figyeli az útjukat. (…) A téli átkelés útvonalát sokkal délebbre jelölték ki (…) Az utasszállító óceánjárók azóta nem közlekedhetnek részleges rádiószolgálattal.”

A Titanic korának legnagyobb hajója volt, és pusztulása mérföldkövet jelentett a hajózási szabályok módosításában is. Walter Lord 1955-ben kiadott regénye több mint hatvan túlélő visszaemlékezésein, híradásokon, hiteles dokumentumokon alapult. A bestsellerré vált regényt követően még három évtized eltelt, mire az óceánjáró roncsait felfedezték, majd azután tizenkét évvel James Cameron elkészítette a hatalmas kasszasikerré vált Titanic című romantikus katasztrófafilmjét. Kiállítások százait rendezték meg világszerte az előkerült relikviákból és legendák születtek a Titanicról és utasairól.

Ezerötszáz

„Mennyivel könnyebb volt a régi világban! Mert a Titanic tragédiája volt a gazdagok társadalmának utolsó olyan ’fellépése’, amikor a közvélemény még feltekintett rá. 1912-ben éppen csak megszületett a mozi, nem volt rádió, nem voltak televíziós sztárok (…) még imponált a ’felső tízezer’, valami kis rész a tömegek atomjainak is jutott így abból a ragyogásból, amely felderíti az élet szürkeségét…”

A Titanic luxushajó volt, így nem meglepő, hogy csak kiváltságos helyzetben lévő családok engedhették meg maguknak, hogy első osztályra szóló jegyet váltsanak rá. Grófok, brókerek, ékszerészek, művészek, politikusok, vagyonos kereskedők, mágnások előkelő társasága és kisegítő személyzetük inasokkal, nevelőnőkkel, cselédekkel népesítették be a gyönyörű hajót – utóbbiakat alsóbb osztályokon szállásolták el. Nekik a Titanic luxusából is kevesebb jutott, és a menekülésre is kisebb volt az esélyük, főleg, hogy a vészhelyzet híréről is utolsóként értesültek. Lord regényének megkapó részlete, ahogy bemutatja, hogy az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozók még életüket mentve is mennyire ügyeltek arra, hogy nehogy valamiféle kárt okozzanak a süllyedő hajóban, mert tartottak a későbbi felelősségre vonástól.

A túlélők és az áldozatok számarányai szerint míg az első osztályú utasok 63 százaléka megmenekült, a fedélköziek tekintetében ez az arány mindössze 25 százalék. Azonban fontos megemlíteni a közel 900 fős legénység hősies munkáját a mentésben, akik utolsó leheletükig küzdöttek azért, hogy kimenekítsék az embereket. Közülük 688-an a tengerbe vesztek. A Titanic utasainak kevesebb mint egyharmada élte túl a tragédiát.

©

A zenekar és az álruhás férfiak

„Bride második rádiós tiszt (…) tisztán emlékezett, hogy amikor a csónakfedélzet a víz alá merült, a zenészek még mindig játszottak (…) négy első osztályú utast emlegettek, aki női álruhájának köszönhette az életét...”

A Titanic túlélőinek visszaemlékezései igen ellentmondásosak voltak. A sokk, a félelem, a dermesztő hideg és a szégyenérzet hatása alatt elmondott történetekből nagyon nehéz volt kihámozni, mi történt pontosan a végzetes ütközés után. A mentőcsónakokban várakozó emberek többször összevitatkoztak. Beengedjenek-e még egy embert a csónakba, kockáztatva, hogy mindannyian a vízbe borulnak, visszamenjenek-e túlélők után kutatni, merre és hogyan evezzenek? Épp ezért nem meglepő, hogy a Titanic tragédiáját számos legenda övezi.

Walter Lord regénye ezek közül sokat megerősít és jó néhányat meg is cáfol. Kétségtelen, hogy A Titanic pusztulása című könyv nagyon fontos állomása volt a rekonstrukciós folyamatoknak – ne feledjük, még a roncsokat is csak harminc évvel később sikerült felkutatni. A rekonstruálásnak pedig nem csak azt célja bemutatni, hogy technikailag mi vezetett a tragédiához, hanem hogy milyen emberi tényezők játszhattak szerepet egy ilyen hatalmas emberáldozatokkal járó baleset bekövetkeztében. Nem utolsósorban pedig emléket állítani azoknak a hősöknek, akik segítsége nélkül talán még ennyien sem élhették volna túl a huszadik század egyik legnagyobb hajótörését.

2012 a Titanic katasztrófájának századik évfordulója. Ha azon töpreng, melyik legyen az első könyv, melyet az új évben elolvas, Walter Lord A Titanic pusztulása című regényének legújabb kiadása jó választás lehet.

(Walter Lord: A Titanic pusztulása. Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2011.)