Bejelentkezés  

Meghalt Polónyi Gyöngyi színésznő

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Polónyi Gyöngyi;

Elhunyt Polónyi Gyöngyi színésznő, több magyar film főszereplője, a Thália Színház egykori tagja - tudatta a MASZK Országos Színészegyesület és a Színházi Dolgozók Szakszervezete. A színésznőt, aki hosszú, súlyos betegség után április 16-án hunyt el, május 10-én 10.30-kor búcsúztatják a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

Polónyi Gyöngyi 1942. április 13-én született Budapesten. Negyedikes gimnazistaként filmfőszerepet kapott, majd a színművészetin az 1964-ben végzett osztályba járt, amelyben a színésznőjelöltek rögtön sztárok lettek. Polónyi Gyöngyi, valamint Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri az Esős vasárnap című filmben tűnt fel: a négy színésznő pályája egyszerre indult.

A Fűre lépni szabad és az Esős vasárnap mellett Polónyi Gyöngyi szerepelt A kőszívű ember fiai, valamint a Napló szerelmeimnek című filmben is. Diplomázása után egy évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1965-tól a Thália Színház tagja volt. Már főiskolásként több szerepet játszott a Thália Színházban, néhány év alatt főszerepek sorát alakította, játszott erős tartású drámai nőalakokat, később inkább kisebb karakterszerepekben volt látható.

Szerepei között volt Reich Kató (Fejes Endre: Rozsdatemető), Irina (Csehov: Három nővér), Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő), Maria (Hemingway: Akiért a harang szól), Melinda (Katona József: Bánk bán), Fehérvállú (Szép asszonyok egy gazdag házban), Anna (Wojtyla: Az aranyműves boltja). Polónyi Gyöngyi utoljára a Thália Színházban játszott, amelynek csaknem három évtizedig a tagja volt.

Mintegy két évtizede eltűnt a magyar színpadokról és az egyik pesti kórházban végzett jószolgálatot beteg, idős, elhagyott emberek mellett. Utolsó filmes szerepében 1991-ben a Juliánus barát című tévésorozatban Margheritának kölcsönözte a hangját.

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X