szerző:
MTI

A főzeneigazgatót szeptember 21-én kellett kórházba szállítani váratlan megbetegedése miatt. Mára már el is hagyta a kardiológiai osztályt.

Gyorsan javul a csaknem három hete súlyos kardiológiai műtéten átesett Kocsis Zoltán főzeneigazgató állapota - közölte kedden a család és a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága.

Kocsis Zoltán már el is hagyta a kardiológiai osztályt. Jelenleg a rehabilitációra készítik fel.

A zongoraművész-főzeneigazgató ezúton is szeretné kifejezni köszönetét azért a sok jókívánságért, amely itthonról és külföldről, a művésztársaktól, barátoktól, közéleti személyiségektől és ismeretlenektől érkezett gyors és teljes felépülését kívánva - tolmácsolta Kovács Géza főigazgató.

Gyógyulásának a gondos orvosi ellátás mellett továbbra is alapvető feltétele a teljes nyugalom, ezért Kocsis Zoltán látogatókat csak legközelebbi hozzátartozói sorából fogadhat. A tervek szerint a karácsonyra meghirdetett Diótörő előadásokat már ő vezényli.

Kocsis Zoltánt váratlan megbetegedése miatt szeptember 21-én kórházba kellett szállítani. Még aznap sikeres kardiológiai műtétet hajtottak végre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatóján.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!