szerző:

Bár ő kipróbálta volna, milyen együtt dolgozni, Znamenák István Jászai Mari-díjas színészt az elsők között menesztette a Nemzeti Színházból Vidnyánszky Attila. A színész az Örkényben folytatja.

"Szerettem volna kipróbálni, milyen együtt dolgozni vele. De ő azt mondta, neki ez nem menne. Nem esett jól, noha persze van ilyen. Elfogadtam a döntését, és sok sikert kívántam neki" – nyilatkozta a 168 órának adott interjújában Znamenák István Jászai Mari-díjas színész, aki 20 év kaposvári munka után, 2010-ben szerződött Alföldi Róbert társulatához.

Az interjú szinhaz.hu által közölt összefoglalója szerint a színművész azt mondta: nincs drámaian megrendülve. "Kaposvárott is átéltem már hasonló igazgatóváltást, csak ott az én hátamon csattogtatták az ostort. Vidnyánszky Attilával egyébként a kaposvári pályázati meghallgatáson találkoztam először: ő volt az az ember a bizottságban, aki csak ült, és nem szólt semmit. Második találkozónk most esett, amikor felmondott nekem" – mesélte Znamenák, aki a jövő évadtól az Örkény Színházban folytatja.

"A színház vagy jó, vagy rossz. Akármit mond, ő is jó színházat akar csinálni. S fordítsunk egyet a dolgon: ha konzervatív gondolkodású kollégáktól elvárjuk, hogy az Alföldi Róbert vezette színházban a legjobb tudásuk szerint végezzék a dolgukat, ez ellenkező esetben is így normális. Persze nyilván van egy határ, amelyen túl már bonyolódik a helyzet. Úgy már kicsit neccesebb, ha azt nézem, milyen emberek kerülnek Vidnyánszky Attila mellé a vezetésbe. De a negatívumok csupán a mérleg egyik serpenyőjét jelentik” – vélekedett a színész.

Znamenák szerint Alföldi Róbert Nemzeti Színháza jó úton volt afelé, hogy kivételesen jó társulattá váljon, de még nem ért célba, Alföldi vezetésével érdekes újabb öt év kezdődhetett volna.