szerző:
MTI

Újra megfilmesítik a Ben Hur-történetet, ezúttal az orosz-kazah akciófilmes, Timur Bekmambetov rendezésében.

Az MGM filmstúdióban készülő új feldolgozás producere Sean Daniel és Joni Levin. A forgatókönyvet Keith Clarke írta Lew Wallace 1880-as regényéből, amely Judah Ben Hurt, az ifjú zsidó herceget és jeruzsálemi kereskedőt mutatja be, valamint gyerekkori barátját, Messalát, aki később a római légió parancsnoka lesz és elárulja a Ben Hur családot - ismertette a Variety.com filmes portál.

Az ókori Rómában játszódó Ben Hur című klasszikust 1959-ben William Wyler rendezte meg Charlton Heston főszereplésével. A nagy sikerű, látványos produkció 11 Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb film díját. Ben Hurról már 1925-ben is forgattak filmet: a Roman Novarro és Francis X. Bushman főszereplésével készült alkotás szintén tetszett a közönségnek. Az 52 éves Bekmambetov utoljára a tavaly bemutatott Abraham Lincoln, a vámpírvadász című horrort rendezte.

Az egykori Szovjetunió területén (a mai Kazahsztánban) született filmes eleinte reklámfilmekben dolgozott, első játékfilmjét (egy háborús drámát) 1994-ben forgatta, de csak a 2004-ben bemutatott Éjszakai őrség, majd az azt követő Nappali őrség című vámpírmozival tört be a nemzetközi filmes világba. A rendező közben Hollywoodba költözött, és 2008-ban már ott forgatta Wanted című akciófilmjét James McAvoy, Morgan Freeman és Angelina Jolie főszerepelésével.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!