Sághy Erna
Sághy Erna

Lajkó Félix nem akart iskolába járni, zenész akart lenni. Mező című legújabb albuma második hónapja vezeti a világzenei toplistát a World Music Charts Europe 50 zenei szakemberének szavazata alapján. Bár a világ minden pontján zajos sikert arat egyéni hangvételű, improvizációra épülő zenéjével, még mindig kétségekkel él. Az utóbbi időben próbál megbarátkozni a sztársággal.

hvg.hu: Sokáig úgy tartottak számon, mint hegedűvirtuózt, meg „a Vajdaság Paganinijét”. Most mégis a citerás CD, a Mező lett a világzenei listavezető immár második hónapja. Mitől függ, hogy a hegedűhöz és vagy a citerához fordulsz?

Lajkó Félix: Otthon jóval többet hegedülök, mint citerázok. Nem azért, mert kevésbé szeretem a citerát, hanem még sokkal több gyakorolni valóm van a hegedűn. De mindkét hangszert egyformán szeretem. Koncerteken most már általában fele-fele arányban használom a kettőt. Közös tokban hordom őket. Szeptember 20-án, a Kobuci Kertben a lemezbemutató koncerten most csak a citerán játszom.

hgv.hu: Korábban többször említetted, hogy nem tartod elégségesnek a hangszertudásodat. Levetkőzted már a kétségeket magaddal szemben?

LF: Nem hiszem, hogy valaha is le fogom vetkőzni ezeket a kétségeket. Mindig kell, hogy legyen az emberben egy kis drukk. A totális magabiztosság sem jó, a bizonytalanság sem, a kettő között lavírozás a termékeny.

hvg.hu: De miből erednek a kétségeid? Hiszen nem csak virtuóznak tartanak, de a zenédet bármikor fel lehet ismerni az egyedi stílusjegyekről.

LF: Visszahallgatom magamat és nem tetszik.

©

hvg.hu: Ez gyakran előfordul?

LF: Persze, nekem ez a dolgom.

hvg.hu: Mitől függ az, hogy egy zenész képes improvizálni?

LF: Adottság. Ez nem azt jelenti, hogy ettől lesz valaki zseni… Az a lényeg, hogy legyen fantáziája, és azt képes legyen használni. Az improvizáció nem feltétlenül múlik azon, hogy valaki mennyire jól játszik a hangszerén.

hvg.hu: És milyen típusú zenészekkel tudsz együtt improvizálni?

LF: Aki akarja és képes rá. De kevesen próbálkoznak ezzel. Sokkal gyakoribb, hogy a zenészpartnereimnek van egy fix műsoruk, és én abban improvizálok.

hvg.hu: Olvastam, hogy otthon, magadnak sokat játszol Bachot. A közönségnek miért nem?

LF: Nem tudom. Bachot agyonjátszották már. Én is eljátszom egyféle módon… Még az is megtörténhet egyszer, hogy megmutatom a közönségnek, de most nem ezzel akarok foglalkozni.

NÉVJEGY:

Lajkó Félix 1974. december 17-én született (Beethoven születésnapján), a vajdasági Topolyán. Környékbeli népzenészektől tanult citerázni és hegedülni, egy rövid epizódtól eltekintve nem részesült intézményes zeneoktatásban. A ’90-es évek elején Dresch Mihály együttesében játszott, 1995-ben elkészítette „bandájával” az első saját albumát, amelyet azóta kilenc követett, legutóbb a Remény (2007), A bokorból (2009), idén pedig a Mező című felvétellel jelentkezett. Gyakran koncertezik külföldön, improvizációra és népzenei motívumokra épülő zenéjével és hangszeres tudásával kiváltva a közönség és a kritikusok elismerését.

hvg.hu: Jól érzékelem, hogy sokat tanultál Bachtól?

LF: Mástól is. Nem vagyok Bach-mániás. Szeretem az ismeretlen, kis zeneszerzőket is, az egynótásokat. Tőlük is nagyon sokat lehet tanulni. Egyébként a klasszikus, nagy zeneszerzők mindannyian improvizáltak, gyakran előadás közben. Ránk sok esetben olyan kotta maradt, amelyet nem maga a zeneszerző, hanem valaki más írt le, az előadás alapján. Amikor pedig egy szerző a saját darabját játssza, akkor az az érvényes változat, amelyik éppen abban a pillanatban megszólal.

hvg.hu: Korábban beszéltél arról, hogy hegedűversenyt írsz, nagyzenekarra. Hol tart ez terved?

LF: Egyelőre a repertoáromból régi nóták átdolgozása készül, Ott Rezső (fiatal dunabogdányi zeneszerző, fagottos - a szerk.) írja a zenekari változatokat. Január elején ezzel a műsorral a Budafoki Dohnányi Zenekar vendége leszek. Utána készül ebből egy felvétel, amelynek tavasszal lesz a bemutatója. Azt követően tervezem, hogy Rezsővel szerkesztünk egy hegedűversenyt.

hvg.hu: Miért kell ehhez segítség?

LF: Nem szeretek írni. Nem is ez a dolgom, hogy én írjam le, hogy a kürtös mit játsszon. Ott Rezső ezt tanulta, ezzel foglalkozik. Ami nekem több napba telne, azt ő percek alatt megcsinálja. A komolyzenétől nem idegen, hogy titkár segít.

hvg.hu: Fel tudod idézni gyermekkorodból azt a pillanatot, amikor egyértelművé vált számodra, hogy zenélni akarsz?

LF: Az elemi iskola után jött a kérdés, hogy hol tanuljak tovább. Nem az jutott eszembe, hogy zeneiskolába kellene mennem, hanem az, hogy nem akarok iskolába járni, zenész akarok lenni. Aztán a zenélés összekapcsolódott az iskolával, amiről kiderült, hogy nem megy nekem.

hvg.hu: Ott is hagytad az iskolát, és megtartottad a zenét.

LF: Végül is tágabb értelemben nem hagytam el az iskolát soha, mert folyamatosan képzem magam. Így valójában élethossziglan kell tanulnom.

hvg.hu: Amikor 17 éves korodban Szabadkáról Budapestre utaztál, és beállítottál Dresch Mihályhoz, hogyan győzted meg arról, hogy nektek együtt kell zenélnetek?

LF: Félmeztelen volt, szaxofonozott, és megkérdezte, hogy akarok-e inni kávét. Mondtam: nem kávézni akarok, hanem zenélni. Mondta, jó, azt is lehet, akkor először zenélünk, utána kávézunk. Ő azt mesélte: látott az ablakból, amikor jöttem, és már hallott rólam, de sohasem látta a fejemet. Amikor meglátott, mégis felismert, hogy ez csak én lehetek. Korábban több ismerőse beszélt rólam. Meg persze látta nálam a hegedűtokot… Tetszett neki, ahogy játszom, és éppen szükség volt egy hegedűsre.

©

hvg.hu: Akár hegedűn, akár citerán kezdesz játszani, néhány másodperc múlva már olyan vagy, mint egy totál belőtt sámán. Mi történik veled ilyenkor?

LF: Nem tudom. Ahhoz, hogy a zenével így tudjak foglalkozni, biztosan kell, hogy kicsit megszállott legyek. A megszállottság lenyomata a zene, meg hát az arcom is, valószínűleg. Elfeledkezem magamról.

hvg.hu: Ha teheted, mennyit gyakorolsz egy nap?

LF: Van, hogy egész nap zenélgetek. A gyakorlás inkább egy metódus.

hvg.hu: Mennyire fontos az számodra, hogy megcsináld magad, mint színpadi ember, mint sztár?

LF: Olyan régóta vagyok színpadon… nem szoktam ezen gondolkodni. Hogy konkrétan megcsináljam magamat, arra mindig van az embernek valami víziója, hogy hogyan kellene kinézni.

hvg.hu: Hagyod, hogy sztájlisztok megcsináljanak?

LF: Az a bajom ezzel, hogy nem tartom igaznak. Zenészként nem tartom igazán fontosnak, hogy hogyan nézek ki.

hvg.hu: De akkor honnan ered a vonzódásod a megdöbbentő színű, brutálisan extravagáns cipők iránt?

LF: Ez most nem is olyan rajtam…

©

hvg.hu: Igen, ez nagyon elegáns. A Velencei Biennálé Magyar Pavilon megnyitóján viszont valami rózsaszín-lila őrülettel sokkoltad a közönséget.

LF: Van olyan is, de nem azért húzom fel, hogy most akkor erre figyeljenek. Nem tartom ezt lényegesnek, egyszerűen csak szeretek néha extrém módon kinézni. Tetszenek az ilyen cuccok.

hvg.hu: Mennyire érdekel az, hogy sztár legyél?

LF: Semennyire. Nem azt mondom, hogy szükséges rossz. Nem ellenkezem, és nem is esik rosszul, ha örülnek a sikereimnek. Van azért ennek negatív vonzata is: ha valaki nagy sztár, azt mondják, hogy biztosan nem is tud annyira játszani. Az biztos, hogy a mai világban nem lehet úgy koncerttermeket megtölteni, hogy valamennyire ne legyek sztár.

hvg.hu: Oké, értem, ha muszáj, akkor egye fene… Egyébként mi a különleges a hangszereidben?

LF: A hegedű valamilyen olasz gyártmány, a szokásostól eltérően nem jávorból, hanem jegenyéből készült a háta. A citerám a régi.

hvg.hu: Tényleg igaz, hogy ez az első hangszered, amelyet gyermekkorodban édesanyádtól kaptál?

LF: Igen.

©

hvg.hu: Hogyan választott ilyen különleges hangszert?

LF: Nem tudta, hogy az. Könyörögtem egy jó citeráért. Mondták édesanyámnak, hogy azt Pesten lehet megvenni. El is utazott, de kiderült, hogy a mester csak megrendelésre készít hangszert. Édesanyám azt mondta, neki most mindenképpen citerával kell hazamennie, mert másképp botrány lesz. Nem volt más, anyám a mester saját hangszerét hozta el nekem. Meggyőzte róla, hogy csináljon másikat magának. Gáts Tibornak hívják, mai napig készít hangszereket.

hvg.hu: Tudja, hogy te voltál az a gyerek, aki valaha elszedte az ő hangszerét?

LF: Tudja. (Nevet)

hvg.hu: Régi történet a filmezés, amikor a főszereplő hirtelen halála után beugrottál Mudruczó Kornél Delta című filmjének főszerepébe, Tóth Orsi partnereként. Milyennek láttad magad a filmvásznon?

LF: Semmi különösnek. Nem nekem való a főszerep, főleg hangszer nélkül.

hvg.hu: Nem érzeted jól magad abban a szituációban?

LF: Mindig az járt a fejemben, hogy hanyagolom a zenét. Annak ellenére, hogy a filmzenét én írtam, és ott vettük fel, a Duna-deltában. Végül is, mint élmény, meghatározó. Mikor jöttem haza vonattal az utolsó forgatásról, akkor döntöttem el, hogy én már egész életemben csak zenélni fogok.