Való Világ 6: ingyen lehet szavazni, vissza is lehet majd vonni

2013. december 19., csütörtök, 18:46 • Utolsó frissítés: 2013. december 19., csütörtök, 18:47
Szerző:


Címkék: ; ; ;

Lilu és Istenes Bence vezeti majd a Való Világ 6-ot, amely január 12-én indul az RTL II-n - közölte a tévécsatorna. A villalakók sorsáról mobilapplikáción keresztül ingyen lehet majd szavazni.

Január 12-én indul a Való Világ hatodik szériája, amelyet Lilu és Istenes Bence vezet majd - jelentette be csütörtökön Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója. A valóságshow-ban most a egy okostelefonokra letölthető applikáción keresztül ingyenesen lehet majd szavazni a villalakók sorsáról.

Lilu és Istenes Bence nagyon örülnek annak, hogy ismét együtt dolgozhatnak. „Az X-Faktor alatt már nagyon jól összecsiszolódtunk, szinte már hiányozna Bence, mint műsorvezetőtárs” – mondta Lilu, akihez hasonlóan Bence is örül a közös munkának.

„Az X-Faktor világába is Lilu 'vezetett be', most pedig a VV-t is együtt vezethetjük. Hihetetlenül jó lesz ismét együtt dolgozni, és a munka során talán én is bevezetem majd valamibe” – mondta Bence, aki a mobilapplikáció kezelésére gondolt.

Az új szériában nem emelt díjas SMS szavazatokkal támogathatják majd kedvenceiket a nézők, hanem a telefonjukra letöltött applikáció segítségével, amely január 12-től android, iOS és Windows Phone rendszeren működő telefonokra is elérhető lesz. Így a nézők bármikor visszavonhatják a valamelyik villalakóra leadott szavazatokat, és amíg a szavazás le nem zárul, elvehetik a voksukat és akár a másik játékosra tehetik azt át a felhasználás segítségével.


Való Világ 6: ingyen lehet szavazni, vissza is lehet majd vonni




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Jön az új, de nagyon más vámpírfilm

Jön az új, de nagyon más vámpírfilm

A hétvégén véget ért Titanic Fesztiválon bemutatott filmek legegyénibb és legbizarabb filmjét,a Valahol Angliábant, illetve a kultrednező Jim...

még több hír »
HIRDETÉS
AJÁNLJUK MÉG
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X