szerző:
Dubrovszki Dániel
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szörényi Levente, Radics Béla és a Béka együttes gitárjai, a világ legrondább csehszlovák hangszere, korabeli világvevő rádiók. Meglátogattuk a pénteken megnyíló első magyar rockmúzeumot, ahol éppen a korszak szemtanúi pakolgatnak és ragasztják tele a falat relikviáikkal. A mottó (naná): "A rock örök és elpusztíthatatlan".

A magyar rockzene úgy tűnik, hivatalosan is történelem: múzeuma lett, azaz „hírességeinek csarnoka”. Az újlipótvárosi Radnóti Miklós Művelődési Központban kialakított intézmény egyelőre az összeszerelés fázisában van: belépve mindenütt ötven-hatvan éves, őszülő hajú öreg rockereket látni, ahogy a falakat ragasztgatják, pakolnak, relikviákat adogatnak egymásnak.

„Nem lehetne megoldani, hogy egy egyszerű fehér fény menjen a Bélára, mert én a falnak megyek attól, hogy diszkó van” – horkan fel az egyik, aki beszáll a régi gitárokról szóló nosztalgikus vitába, amelyek konklúziója, hogy természetesen máig sokkal jobban szólnak, mint az újak. Egy 35 éves fiatalember is lelkesen beszállt az öregurak közé.

Kattintson galériánkért!
Üveges Zsolt

Bálint Csaba azt mondja, akkor dőlt el minden, amikor nyolcévesen a szülei elvitték V’Moto-Rock-koncertre, ahol Demjén Ferenc részegen rádőlt az erősítőre. Bálint azóta elérte, hogy Debrecenben utcát nevezzenek el a P.Mobil fiatalon meghalt gitárosáról, Bencsik Sándorról, Angyalföldön pedig szobra legyen Radics Bélának, akiről könyvet is írt. Elmondása szerint tizenöt éve dédelgeti magában a rockmúzeum tervét, tavaly ismerkedett meg a rajongott korszak egyik kulcsfigurájával, B. Tóth Lászlóval és az Old Boys gitárosával, Kelemen Andrással, akik éppen ugyanezt tervezték, így az ötlet valósággá válhatott.

A kiállítás összerakása még csak folyamatban van, a készítők Facebookon fel is hívnak mindenkit, aki a hőskorban zenélt arra, hogy adományozzanak tárgyakat a múzeumnak. A falakat koncertplakátok, fotók borítják a magyar rockzene „közkatonáiról, tisztjeiről és tábornokairól”, valamint Hérics Nándor a sajtófotók modorában készült, hiperrealista portréi, amelyeken szinte minden olyan régebbi magyar könnyűzenész feltűnik, akit az is azonnal felismer, aki egyébként nem érdeklődne különösebben munkásságuk iránt. A kiállítótérben természetesen hangszerek, részben a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar rockzenészeitől: éppen ottlétem közben hozzák be Szörényi Levente első gitárját, Bálint pedig különösen büszke Radics Béla egyetlen fennmaradt hangszerére.

A kuriózumok között láthatjuk az első magyar rock n’ roll zenekar, az 1959-ben működő Béka együttes által használt hawaii gitárt, néhány szovjet balalajkát, vécédeszkából kivágott, valamint lakótelepi szellőzőrendszer felhasználásával készült maszek gitárokat és egy maga idejében állítólag Európa legrondább gitárjának nevezett csehszlovák modellt. Feltűnnek a kor jellegzetes technikai eszközei, például a világvevő rádió, amelyet a nyugati zene keresése mellett gitárerősítőként is használtak.

Kattintson galériánkért!
Üveges Zsolt

Ahogy az egész vállalkozásból, úgy a képaláírásokból is árad a miliő iránti őszinte lelkesedés. „A rock győzelmet aratott” – olvasható az egyik falon a V-jelet mutató Radics Béla képe mellett, a projekt oldalának mottója pedig „A rock örök és elpusztíthatatlan”. A termekben egymást érik a kor szemtanúi, például Hauer Rudi, akiről a Hungária Multimilliomos jazzdobos című száma szól („A dobos az jó, csak a multimilliomos nem!” – jegyzi meg nevetve), de ott találjuk B. Tóth Lászlót is, aki lemezlovasként és koncertek műsorvezetőjeként tulajdonképpen a modern nyugati kultúra magyarországi meghonosítói közé tartozott. Bálint Csaba szerint a zenészek mind szívesen adakoznak a múzeumnak és egyelőre gyakran fel is tűnnek a helyen. A szervező újságíróként az időszak legtöbb fontos alakjával megismerkedett és sokukkal jó kapcsolatot ápol, igaz nevek említése nélkül azt is megjegyzi, hogy „vannak bálványok, akiket jobb csak távolról nézni”.

Bár Bálint szerint a múzeum megkülönböztetés nélkül kíván magába foglalni mindent, ami a rendszerváltás előtt a magyar könnyűzenében történt, a kiállítás által kimondatlanul képviselt, mondhatni konzervatív ízlésbeli paradigma sok szempontból egyértelműen körülírható.

Így a gyűjtemény legjobban azoknak fogja elnyerni tetszését, akik B. Tóth Lászlóhoz hasonlóan hiányolják az igazi, dallamos slágerzenét, közben pedig egyetértenek Bálint Csabával abban, hogy a korszak szépségét az is adta meg, hogy volt mi ellen lázadni, illetve a hidegháborút a rockzene nyerte meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!