szerző:
Lukács Andrea
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Minden szülő azt gondolja, hogy az ő gyereke különlegesebb, mint a többi. Ez így is van, de nem mindenki tehetség, és nem is mindenki akar az lenni. Ha mégis az, könnyen rossz irányba nyomhatja a szülő, a pedagógus vagy a média. A tanárok és a tanítási rendszer lehetőségeiről és hibáiról, a felgyorsult világba születettekről, a digitális bennszülöttekről és az őket sokszor alig értő generációról, a digitális bevándorlókról is kérdeztük Gyarmathy Éva pszichológust.

hvg.hu: Az egyik kereskedelmi televízión most kezdődik egy általános iskolásokkal foglalkozó tehetségkutató, Az ének iskolája második szériája, a média pedig óhatatlanul felkapja az abban szereplőket ideig-óráig. Lehet ennek jó vége? Mennyire káros, ha valakinek a tehetségét nem úgy gondozzák, ahogy kellene. Egyáltalán hogy kellene?

Gyarmathy Éva:
Előfordulhat, hogy valakinek jót tesz a médiafelhajtás, de általában nem így van. Az ilyen jellegű műsorok elveszik a tárgyról a fókuszt, és áthelyezik a személyre. Pedig nem a személy a fontos, hanem hogy ő azt csinálhassa, ami iránt elkezdett érdeklődni. Ezért nem tartom üdvösnek, ha túl hamar felfedezik a tehetséget. Gyerekkorban ugyanis még csak tehetségfejlődésről beszélhetünk, és ez nagyon könnyen rossz irányba terelhető.

hvg.hu: Pedig mindenki szeretné, ha gyereke különlegesebb lenne a többinél. Sokan eleve meg vannak győződve róla, hogy ez így is van. Csak Magyarországon figyelhető meg ez a tendencia, vagy az egész világ sokkal különlegesebb lett mostanság?

Gy. É.: Valóban előtérbe került a tehetséggondozás, ami egy korszakváltást jelez. Axiális válságnak is nevezik, amikor a korábbi értékek megkérdőjeleződnek, és újakat keres az emberiség. Ilyenkor különösen értékesekké válnak azok, akik nem képesek a bevált úton haladni, és elég jó képességűek ahhoz, hogy más utakat találjanak. Csodagyerekként kezdik kezelni őket, de én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy mi fontosabb: a gyerek vagy a csoda? Bőven elég lenne, ha egy ilyen személynél konstatálnák az érdeklődését, mert ő úgyis azon a területen kezd el dolgozni. Már réges-rég tudjuk, hogy a siker 99 százalék munkából, 1 százalék tehetségből tevődik össze. Ha az a bizonyos plusz benne van, fejlődni fog. A tehetség gyakran sokféle érdeklődést mutat. Körbejárja a világot, mindenfélébe belekóstol. A szülőknek és a nevelőknek a gyerek érdeklődését kell csupán kiszolgálnia.

Gyarmathy Éva
©

hvg.hu: Tehát káros a szocializmusban erőszeretettel alkalmazott szülői nyomás? Mintha újra előtérbe került volna Hoffmann Rózsa regnálása óta a teljesítménykényszer, míg a rendszerváltás után nagy keletje volt a Waldorf-rendszerű oktatásnak, melyben a gyerek nagy – egyesek szerint túl nagy – szabadságot kap a szárnypróbálgatáshoz.

Gy. É.: Kileng az inga, de semelyiket sem tartom megfelelőnek: kereteket kell adni. Az elvárások mellett minél nagyobb szabadságra van szükség a fejlődéshez. A digitális kultúra lehetővé és szükségessé teszi ezt a szabadságot: az információ rendelkezésre áll. Tizenéves kortól a gyerekek különösen élnek ezzel a szabadsággal, hisz a tudás elérhető, nincs is szükség tanárra. Mármint, ha nem jó a tanár. A jó tanárra nagy szükség van: tőle tanulhatja meg a diák, hogyan érdemes válogatni. Azonban, ha túlzottan korlátozzák, el fognak fordulni a gyerekek a nevelőiktől. Elsőként talán éppen a tehetségesek.

hvg.hu: Tanulmányt írt a digitális bennszülöttek és a digitális bevándorlók közti szakadékról. Ebből többek között kiderül, az előbbiek – akik már beleszülettek az internetes világba – egészen más jellemzők és értékek alapján dolgozzák fel a körülöttük történő eseményeket, máshogy észlelnek, tanulnak, dolgoznak. Kevésbé tudnak elmélyülni, viszont sokkal gyorsabban reagálnak a változásokra. A szülők és a tanárok viszont digitális bevándorlók, nem is értik ezt a változást. Hogyan lehetne kiküszöbölni ezt az ellentétet?

Gy. É.: Ez a távolság nagyon megnehezíti a párbeszédet. Pedig fel kellene ismerniük a „bevándorlóknak”, hogy hidat képezhetnek, ahelyett, hogy lehidalnának ettől a feladattól, ami gyönyörű kihívás! Ugyanis ezen a hídon elérnék a gyerekeket, akiknek majd később hasonló lesz a szerepük. Egyelőre azonban a digitális bevándorlók gyakran erővel próbálnak hatást gyakorolni az új generációra.

hvg.hu: Miről lehet megismerni azt a tanárt, aki hajlandó szembenézni ezzel a feladattal?

Gy. É.: A nyitottságáról. Ő el tudja képzelni, hogy máshogy is lehet, mint ahogy ő tanulta, és ahogy ő tudja. Mindig voltak emberek, akik ki tudtak és mertek nézni abból a rendszerből, amiben léteztek. Fel kell ismerni, hogy a változás is változott, gyorsabb, az ingerkörnyezet sokkal gazdagabb. Egyre sokfélébbek a gyerekek, az iskolának erre fel kellene készülnie, és választást adni, különböző lehetőségeket kínálni. (A Micimackóban nagyon találó az a rész, amikor ki akarják találni, mit szeretnek a tigrisek. Mindenfélét javasolnak neki, mire a Tigris maga deríti ki, hogy a csukamájolajat szereti, amit nem is mutattak neki.)

A legtöbb iskola erre nem képes: olyan tantárgyakat tanítanak, melyek már rég elavultak, vagy összekapcsolódnak, mint például a fizika a biológiával, a kémiával. A jövőben egészen új hivatások és tudományok keletkeznek. A tehetséges emberek kitalálják maguknak a foglalkozásukat. Az erőltetett kategorizálással az iskola sok tekintetben gátolja a gondolkodást.

©

hvg.hu: A magyar iskolarendszer nyitott erre a változásra?

Gy. É.: Halottról jót vagy semmit. Itthon visszafelé megyünk, és ez hosszú távon okoz károkat. Nem fog persze összedőlni a rendszer, mert mindig fenntartják, toldozgatják-foltozgatják a kiváló pedagógusok, de hatalmas lemaradásba kerülünk. A fiatalok pedig ezért hagyják el az országot, nem a pénz miatt. Hiányzik a partnerség, a kreativitás, és az, hogy szabadon fejlődhessenek, és dolgozhassanak az emberek. A pénz már csak a következmény. A jólét abból fakad, hogy a tehetségeket – akik többet akarnak kihozni a világból – hagyjuk fejlődni. Minden velük együtt fejlődne.

Nem jó módszer, ha korán kiemeljük a tehetséget a tömegből. A finn tanítási rendszer számomra sok tekintetben jó példa. Ott ugyan nem létezik tehetséggondozás, mégis nagyon jó helyen végeznek a képesség-felmérésekben a finn diákok, és a felső egy százalék, azaz a kiválóságaik is benne vannak a világ legjobbjai között.

hvg.hu: Mit csinálnak ott jobban?

Gy. É.: Nagy presztízse van a pedagógusi pályának: tehetséges tanárok nevelnek tehetséges gyerekeket. Ha Magyarországon ugyanazokat a körülményeket biztosítanák, ugyanazt a fizetést, és sokkal kevesebb nyomást, akkor egy-két év alatt hoznánk ugyanazt az eredményt. De itthon még a nagyon jó tanár sem tud igazán jól tanítani: a pedagógusi munka alkotói tevékenység lenne, de itt sajnos nem ez a jellemző.

hvg.hu: Ez ellen jelenleg nincs mit tenni. Itt élünk, ebből a helyzetből hogyan lehet a legjobbat kihozni szülőként?

Gy. É.: A legbiztosabb, ha minél többet vagyunk a gyerekkel. Őt ugyanis az szocializálja, akivel a legtöbb időt eltölti. Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb az együttlét, később viszont bele kell helyezni a szélesebb valóságba. Nem kell például kiválogatott osztályba tenni, mert attól nem fogja megtanulni, hogyan működik a világ. Továbbá én nem hagynám bent egész nap az iskolában. Délután legyenek együtt, foglalkozzon vele, adjon mintát a szülő vagy nagyszülő. Irányítsa, hogy minél gazdagabban töltse ki az idejét: mozgással, művészettel, stratégiai játékokkal.

De ne azért járjon edzésre, hogy élsportoló legyen: a tevékenység a lényeg. Vegyenek a lakásba egy pingpongasztalt, mint a Szeleburdi családban. A művészet sem úri huncutság: segít összerakni a gyerek fejében a világot. A gyerek behozhatatlan szellemi előnyre tesz szert a stratégiai játékokkal, ami lehet akár rabló römi is, amit együtt játszik a család.

hvg.hu: A tévé és a számítógép ördögtől való?

Gy. É.: Korántsem! Az internet aranybánya, fontos, hogy a gyerek érdeklődésének megfelelően találjanak helyeket a világhálón. A szülő vezesse rá a gyereket, hogy vizsgálja a weboldalak hitelességét. A kritikai gondolkodás most kifejezetten fontos. A tévézés se bambulás legyen: keressék meg az érdeklődési körükhöz a műsorokat. Meg kell tanulnunk választani a kínálatból és választási lehetőségeket adni. Jó lenne ezt az iskolában is alkalmazni!

Mi kipróbáltuk: a diákok a dolgozat nyolc feladatából kiválaszthatták, hogy melyik négyet szeretnék megoldani. Persze a legkönnyebbeket választották, de így a tanár megtudta, hogy mit tudnak a gyerekek, a 4-es 5-ös eredményeknek pedig mindenki örült. A nehezebb példákkal közben pedig lehetett haladni. A gyerekek a végén már könyörögtek, hogy matekdolgozatot írhassanak.

Kiderült, hogy ez egészen jó tehetségazonosítási módszer: felajánljuk, hogy választhatnak a feladatok közül, és aki kap a lehetőségen, abban van kockázatvállalás és öntudat. Ezek hozzátartoznak a tehetség ismérveihez.

hvg.hu: Ez hány évesen kezdhető meg?

Gy. É.: Már egészen pici korban. Egy hároméves is eldöntheti, hogy piros vagy sárga lufit szeretne festeni. Ez az egyik saját óvodáskori traumám: csak pirosat szabadott festeni, én meg nem értettem, hogy miért nem mindegy, hogy milyen színűt, és miért éppen lufit? A pedagógiai cél a festésben, hogy a csukló és a motorikus rendszer fejlődjön, és nem a csúnya piros lufi.

A másik véglet, ha minden alkalommal döntési helyzetbe hozzuk a gyereket, anélkül, hogy lenne elég tudása az adott helyzetről. Melyik utat válassza, ha nem tudja, hogy mi van az út végén?

hvg.hu: És visszatértünk a fiatal tehetségeket futtató műsorokhoz. A felkapott és a médiában körbefuttatott gyerekek hogy tudják vajon feldolgozni a hirtelen jött siker- és az esetleges kudarcélményeket, ami éri őket az úton?

©

Gy. É.: Hamis, ha csak sikerélménnyel találkozik, ahogy a pozitív gondolkodással sem értek egyet: nem minden pozitív a világban. Sőt, a kudarcokból tudunk igazán tanulni. Persze emögött kell a pozitív tapasztalat, ami megerősít. Tehát a kisgyereknek minél több sikerélményre van szüksége. A teljesítménykényszer ezért is káros. Olyan helyzeteket kell teremteni, amiben megválaszthatja az utakat. Úgyis azt fogja választani, amiben ügyes: így sikeresnek érzi magát. Kudarcokkal így is, úgy is szembesülni fog. Nem mindegy, hogyan interpretáljuk ezt felé. Például a járni tanulás: ha elesik, nem kell kétségbeesni, de ha tesz néhány lépést, akkor sem kell az egekbe magasztalni. A gyerek figyelme maradjon a tevékenységen!

Vannak olyan gyerekek is, akik maguktól elkezdenek a gyengébb oldalukkal foglalkozni. Például egy hiperaktív, figyelemzavaros gyerek zenét akart tanulni, de lebeszélték róla a figyelemzavar miatt. A zenetanulás azonban fejlesztené a figyelmét, az önirányítását, ha nem is lesz belőle zenész. Persze később tehetséggé alakulhat, amivel sokat foglalkozik valaki. A zeneszerzők feléről megállapították, hogy figyelemzavarosak, és tudattalanul is az öngyógyításként fejlesztették koncentrációképességüket a zenével.

hvg.hu: Mit tegyünk a gyerekkel, ha átlagon felüli képességeket mutat?

Gy. É.: Kezeljük partnerként, már az óvodában is. A 20. században még meg voltunk róla győződve, hogy mi "csináljuk" a gyerek agyát. Most már tudjuk, hogy sokkal hatékonyabb partnerként kezelni a gyerekeket. Főleg, ha nem akarjuk, hogy eltávolodjanak tőlünk.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!