szerző:
HVG

A héten kerül a mozikba Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje, amely a 2008–2009-es romagyilkosságok büntetőperét dolgozza fel. A HVG interjúja Hajdú Eszterrel.

Úgy próbáltam végigkövetni a tárgyalás mind a 167 napját, mintha fikció lenne. Igazából csak akkor engedtem magamhoz közel a történetet, amikor már a vágásnál tartottam – mondta a HVG-nek adott interjújában Hajdú Eszter, aki a romagyilkosságok büntetőperéről szóló Ítélet Magyarországon című filmet készítette.

Hajdú Eszter dokumentumfilmjének egyik különlegessége, hogy a film szereplői arcukat is adták. „Fura ezt mondani, de valamiféle érdekközösség alakult ki az áldozatok rokonai és a vádlottak között. Mindnyájan azt akarták, hogy a per dokumentálva legyen, mert azt remélték, hogy így csökken az ellenük elkövethető visszaélések lehetősége”.

A filmről további kulisszatitkokat a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!