Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

A Simicska-birodalom kihátrálása után szinte minden cég fél támogatni az ARC-kiállítást, de az egyik alapító, Bakos Gábor szerint ez a hatalomtól való félelem már az életünk minden területén észrevehető. Szerinte a "baloldali bénaságot" még ütni sem érdemes, a magyarok legnagyobb bűne a közönyösség. A képzőművésszel a magyar valóságról, az ARC jövőjéről és Tereskova Orbán-szerelméről is beszélgettünk.

hvg.hu: Az utóbbi években publicisztikacím és Himnusz-idézet is volt az ARC szlogenje, honnan jött az idei, a „Te miben hiszel?”?

Bakos Gábor: Mindig próbálunk egy általános érvényű, de aktualizálható pályázati témát feldobni. A témameghatározásnak egyébként abból a szempontból semmi értelme nincs, hogy végül is hozzánk bármilyen, szabadon választott témában lehet pályázni. De azért, hogy felkeltsük a figyelmet, elérjük az aktivitást, valamit mindig ki kell találni. Úgy éreztük, hogy a „Te miben hiszel?” egy kellőképpen tág felhívás, amit sokféleképpen lehet értelmezni, akár az aktuális jelen szempontjából is.

hvg.hu: Nem érezték a beérkezett pályaműveken, hogy a közönség ezt a sokszor hangoztatott keresztény-konzervatív értékrend kritikájára való felhívásként értelmezte?

B. G.: Semmi ilyesmit nem érzékeltünk. A beérkezett művek alapján a pályázók többsége abban hisz, hogy lehet kritikusnak lenni, lehet bármiről beszélni, vagyis továbbra is hisznek a szabadságban. Náluk még működik az, hogy nem kezdenek el automatikusan félni, nem gondolkoznak azon, hogy „húha, akkor most erről szabad beszélni, vagy nem?”. Kérdés, hogy meddig.

©
hvg.hu: A kiállítás az utóbbi években elég nehéz helyzetbe került. 2011-ben el is maradt, 2012-től pedig a Mahir Cityposter sem támogatja. Milyennek látja a mai helyzetét?

B. G.: Eddig se volt könnyű finanszírozni egy ilyen közéleti, aktuális, jelen koordináták közt is dolgozó eseményt, a Mahir-ügy erre még rátett egy lapáttal, mivel ők voltak az utolsó közterületi támogatóink. Egyszerűen azt tapasztaljuk majdnem minden cégnél, hogy a marketinges még megveregeti a vállunkat, aztán elmondja, hogy „nagyon ügyesek vagytok, mindig kimegyek megnézni a kiállítást, bírom, amit csináltok, de tudjátok, ilyet nem lehet mostanában támogatni”. A meglévő szponzorok közül a legtöbben nem anyagi forrást, hanem valamilyen terméket, szolgáltatást adnak. Olyan támogatónk is van, aki pénzt ad, de kérte, hogy ne tegyük ki sehova a logóját. Elgondolkodtató, de ez ma Magyarország. Az emberek, a mi esetünkben cégek félnek a retorziótól, félnek a hatalom erejétől és szándékaitól. De az ARC-nak más értéke sincs, minthogy itt szabadon lehet bármiről gondolkodni vizuális formában. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt az utolsó leheletünkig megpróbáljuk összehozni. Amúgy abból a szempontból nem értem a cégeket, hogy ezt a kiállítást hihetetlenül szeretik az emberek és rengetegen nézik meg, és ha egy kicsit bevállalósabbak lennének, akkor egyrészt nagyon sok embert érhetnének el Budapesten és vonzáskörzetében, másrészt pedig olyan, hosszú távon igen fontos értékek mellett állhatnának ki nyíltan, ami ma nagyon ritka Magyarországon.

hvg.hu: Az idei kiállítás beharangozójával nagyjából egy időben megjelent az ARC oldalán egy olyan kampány, amelyben a szimpatizánsoktól kértek támogatást. Ennyire súlyos lenne a helyzet?

B. G.: Idén jutottunk el oda, hogy ideje más erőforrások után is nézni. Muszáj valahonnan betömni azt a rést, amit az egyre inkább csökkenő céges támogatások okoznak. Mivel az esemény ingyenes látogathatóságából nem szeretnénk engedni, úgy döntöttünk, hogy egy nyílt mikrodonációs felhívást teszünk közzé, így aki jövőre is szeretné látni a kiállítást, az hozzá tud járulni a megvalósításához. Ezt a kampányt jövőre, más formában is folytatni fogjuk.

De mondok egy példát arra, hogy milyen súlyos a helyzet. Tavaly jelentkezett nálunk egy már branddel rendelkező, működési területén vezető cég, aki azt mondta, hogy közösek az értékeink, szívügyük az ARC, szívesen együttműködnének, támogatnának. Le is raktunk eléjük egy egész éves tervet, mert nemcsak a kiállítás kellett volna nekik kommunikációs szempontból, hanem az egész ARC is. Ezt persze megelőzte egy aránylag hosszas tapogatózás, egymás felmérése. Leültünk tárgyalni, leraktuk a tervet, de ezek után se kép, se hang. Eltűntek. Egy hónapig kerestük őket telefonon, SMS-ben, e-mailen, de semmire nem reagáltak. Majd egyszer csak jött egy telefon az összekötőtől, hogy rossz híre van, a megbízó annyit üzen nekünk, hogy „akkor ők most kiszállnak ebből a folyamatból”. Ennyi. És azóta is csak ennyit tudunk. És ez egy olyan cég, aki állítólag szeret minket. Akkor el lehet képzelni, hogy áll hozzánk az, aki nem szeret. És ez most nem a panasz helye, de ez a mai magyar valóság. Úgy gondolom, hogy egy teljesen szabad, normális országban egy ilyen nem történhet meg.

hvg.hu: A támogatások csökkenésével nyilván a kiállítás hirdetésére is kevesebb pénz jut. Ez a pályázók mennyiségére is hatással van?

B. G.: A tavalyi 1700-hoz képest idén kicsit több mint 1100 pályamunka érkezett. A mennyiség igazából nem számít, sokkal fontosabb a minőség. Idén ugyanúgy megvan az a 10-15 plakát, amit határozottan lehet vállalni, szeretni és emellett nagyon sok az olyan mű, amelyek tartalmazzák azokat a gondolatmorzsákat, megoldásokat, amiért érdemes őket kiállítani és megnézni.

©
hvg.hu: Mit gondol arról az egyébként igen népszerű véleményről, hogy az ARC egy balos-liberális élvezkedés/szörnyülködés, ahol aránytalanul túlsúlyban vannak a jobboldal-kritikus plakátok?

B. G.: A pályázat és a kiállítás sohasem az aktuális pártpolitikai, a mesterségesen kettéosztott logikára épült. Valójában mindig a pályázók döntik el, hogy mivel pályáznak, és általuk alakulnak a trendek. Mi csak annyit javaslunk, hogy legyen szó a jelenről. Ha valaki azt tartaná fontosnak, hogy az amúgy említésre sem méltó, ellenzéki, úgynevezett baloldali bénasággal mi van, és érdemes lenne azt ütni, akkor nálunk nyugodtan tehetné, de mégsem teszik. Valószínűleg azért nem, mert a fennálló, a bőrünk alá is bemászó hatalom ügyei eltelítik a pórusaikat, és ezeket nem lehet szó nélkül hagyni. Így ezek vannak előtérben. De a pályázók tekintélyes része, ilyen-olyan módon mindig az aktuális kormányzatot, hatalmat kritizálták, akár Medgyessy, akár Gyurcsány vagy Orbán volt a miniszterelnök. Most éppen, már több mint négy éve létezik ez a narancssárga Magyarország, és a képviselői nagyon sok témát kínálnak, így senki ne csodálkozzon, hogy az eseményeket figyelemmel követők ezekre reflektálnak – főleg, hogy a média egészét tekintve, az ország nyilvánosságában elég kevés helyen fogalmazódnak meg kritikus hangok a tevékenységükkel kapcsolatban.

hvg.hu: És a közönség felől milyen visszajelzések érkeznek?

B. G.: Ezt a kiállítás helyszínén lehet igazán tapasztalni. Amikor csak tudok, kimegyek megnézni a kiállítást, szoktam nézni az arcokat, hallgatni a friss reakciókat. Van, amikor röhögnek, mutogatnak, van, amikor csak legyintenek, hogy „ezt a szart”, de többségében megérintik őket a látottak. Nekem ez bőven elég. Mi az egészet azért csináljuk, hogy bárkinek lehetősége legyen elgondolkodni arról, ami őt körülveszi. Ezzel kapcsolatban fogalmazzon meg egy állítást vagy egy kérdést vizuális formában, ez elkerülhet egy nagy nyilvánosságot élvező kiállításra, ahol ez a nagy nyilvánosság még tovább is gondolhatja a művet. Nem hiszünk az egyirányú kommunikációban, arra biztatjuk a pályázóinkat, hogy legyenek kritikusak és önkritikusak. De semmiképpen se legyenek közönyösek.

hvg.hu: A közöny szó központi szerepet játszik az idei kiállítás reklámkampányában is, ahol ezen kívül olyan szavak kerültek egy-egy szívecskébe, mint mutyi, stadion, einstand vagy éppen Lajos. Az utóbbiak a kormányhoz köthetők, egyedül a közöny lóg ki a sorból. Miért került mégis bele?

B. G.: Sajnos a közöny egy elég jellemző állapot ma Magyarországon. A köz ügyeivel kapcsolatos apátia nemcsak a terjengő egzisztenciális félelem okán létezik, hanem mert például a pártpolitikai harc annyira belekúszik a mindennapi életünkbe, hogy könnyen lefáraszt minket, úgyhogy elegünk is lesz belőle. Ez valószínűleg egy gerjesztett, tudatos folyamat, ami azt a lehetőséget nyomja el a szavazók körében, hogy gondolkodjunk, cselekedjünk, és azt a hozzáállást bátorítja, hogy hagyjunk mindent a hatalom gyakorlóira. Azt gondolom, hogy a közös dolgainkkal való foglalkozás a demokrácia lényege, az európai, fejlett, civilizált élet egyik alapja. Vagyis nem az a „politika”, amit a politikusnak nevezett, hatalommániás emberek nyomnak nekünk, hanem az, hogy tudatosan befolyásoljuk, alakítjuk a saját és mások életét. Jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy nem milliónyi lakatlan szigeten élünk, külön-külön egymagunk, hanem együttesen használjuk Magyarország, de a Föld nevű bolygó levegőjét is. Felelősséggel tartozunk a velünk élőkért és az eljövendőekért is.

©

hvg.hu: Tizenöt éve létezik az ARC, mit tart a legfontosabb dolognak, amit ez idő alatt elértek?

B. G.: Létrehoztunk egy nagyon szabad, akár a fájdalmas tényekkel is szellemesen szembesítő jelenséget. Ahol állnak az emberek a nagy képek előtt, nézik azokat, beszélgetnek és gondolkodnak. Ennyi. És ez nem is kevés! Ráadásul nyugodtan mondhatom most már, hogy nagyon sokan szeretik ezt a jelenséget, így nem kell a közönséget odarángatni, maguktól is jönnek. A valósággal történő kritikus, vicces, kreatív játék, az igazságkeresés mindenkit érdekel. Ez az esemény erről szól. Az sem mellékes, hogy a kiállítás minden évben többszázezer embert ér el, a nyilvánosságba – a tudatos elhallgatás ellenére –, így vagy úgy mindig be tud kerülni. Az pedig, hogy szájról szájra adják a kiállítás hírét az érdeklődők, az egyik legnagyobb eredmény, amit el lehet érni egy képkulturális rendezvénnyel. Posztokról, kommentekről nem biztos, hogy sokat beszélgetnek az emberek a virtuális felületen kívül, viszont ha ez kikerül a fizikai térbe, a köztérre, és sokakat elér, akkor ez egy átélhető közösségi élmény, jelenség. És ez működik.

hvg.hu: És mi az, amit még nem sikerült megvalósítani?

B. G.: Mindig vannak új ötleteink, de erre is mondok egy példát. Van egy dizájnnal, kreatíviparral foglalkozó központ, aminek vezetőivel elkezdtünk tárgyalni egy innovatív projektről, úgy egy éve. Odáig jutottunk, hogy már komplett költségvetés, terv és megvalósítási időpont is született. Igen biztató volt a dolog, gondoltuk, hogy idén vagy jövőre meg is valósulhatna ez a „kiterjesztett valóság” jelenségére építő, kreatív esemény. Erre ők is felszívódtak. Megint se telefon, se SMS, se e-mail, semmi magyarázatot nem kaptunk. Így nagyon nehéz valami újat és jót megvalósítani.

hvg.hu: Korábban többször is dolgozott együtt Nagy Kriszta Tereskovával, aki az ARC zsűritagja is volt. Mit gondol az Orbán Viktor-portrékból rendezett kiállításáról?

B. G.: Hát, ez egy jó kérdés. Inkább csak annyit mondanék, hogy láttam a Hír Tv-s interjúját, és ledöbbentem. Az rendben van, hogy megpróbált egy aktuális témát, Orbán Viktort ecsetvégre kapni. Azt próbálta hangsúlyozni, hogy semlegesen tette mindezt, felkínálva az értelmezés lehetőségét, miközben a képekből inkább a kritika, a szokatlan megközelítés jött le sokaknak. Csakhogy a személyes kommunikációjából az derült ki számomra, hogy igen tájékozatlan tárgyát illetően. Meggyőződésem, hogy a Hír Tv-be csak élő műsorba érdemes bemenni. Nekem úgy tűnt, ezzel a lehetőséggel Kriszta nemhogy nem tudott élni, inkább a riporter használta ki a helyzetet. Ha Krisztának volna kialakult, részletes összképe, nem csak az idoljáról, hanem a hozzá kapcsolható összefüggésekről, akkor azt képviselhette volna hitelesen. Ehelyett belefutott egy fura érzelmekkel teli maszatolásba, dadogásba. Bevallom, én tulajdonképpen sajnáltam őt.

©

hvg.hu: Ön szerint mi volt az elmúlt egy év legfontosabb közéleti eseménye? Azaz, ha önnek kellene pályázni az ARC-ra, mivel tenné?

B. G.: Volt egy ötletem, amit – természetesen a tudtomon kívül – konkrétan megvalósított az egyik pályázó. Amikor kint jártam egy tüntetésen, az egyébként térkezelésében nagyon impresszív módon felújított Kossuth téren, láttam, hogy van egy nagy füves térrész, az egyik foghíjas szoborcsoport előtt, ki is van írva oda egy táblára, hogy ne lépjünk rá, és óhatatlanul eszembe jutott, hogy basszus, ez egy focipálya. És akkor milyen jó lenne, ha nem csak stadionokban manifesztálódna ez a trend, hanem grundfoci vonalon is. Hát, úgy látszik, ez nem csak nekem jutott eszembe, mert az egyik pályázó megcsinálta. A legfontosabb, a legrémisztőbb számomra az az általános félelem, óvatosság, öncenzúra, szegénység, kiszolgáltatottság stb., amit a mindent elfedni igyekvő propaganda mögött tapasztalok a mai Magyarországon.

Én amúgy a mai napig azt gondolom, lehet, hogy én értek valamit rohadtul félre, sokadmagammal, és itt valami olyan vízió van megvalósulóban az ország jövőjét illetően, amit én nem látok át. Abban viszont biztos vagyok, hogy hazugságra, korrupcióra, félelemre, hatalmi arroganciára, folyamatos harcra, a párbeszéd hiányára nem lehet egy új Magyarországot építeni. Én más értékekben hiszek.

A 14. ARC Kiállítást szeptember 5. és 21. között lehet megtekinteni Budapesten, az Ötvenhatosok terén.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!