szerző:
hvg.hu

A bemutató óta a nyitó hétvégéig csaknem 198 ezer ember nézte meg a kritikák által alaposan – de úgy tűnik, hiába – lehúzott erotikus filmet. A szürke már most több mint 264 millió forintot hozott, és ezzel lepipálta az eddigi rekordert, a 2005-ös Star Wars III.-at.

Bár a kritikák internetszerte lehúzták, az erotikus bestsellerből készült film a nyitó hétvégén óriási kasszasiker volt Magyarországon is. Akkora, hogy még soha semmilyen film nem hozott Magyarországon ekkora bevételt a nyitó hétvégén – írta a forgalmazó közlésére hivatkozva a 444.

Eddig a Star Wars III. volt a rekorder, amely 2005-ben ugyanannyi idő alatt 229,4 millió forintot hozott. A közelmúltban pedig A hobbit 3. része volt a legsikeresebb, amelyet tavaly decemberben mutattak be, és 183,8 millió forint bevételt termelt a nyitó hétvégén.

©

Nos, ehhez képest A szürke ötven árnyalata 244 373 593 forintot hozott, és 182 165 néző volt rá kíváncsi a nyitó hétvégén. A szerdai előjátszásokkal együtt pedig 197 918 ember nézte meg, akik összesen 264 778 105 forintot hagytak a mozik pénztáraiban.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!