szerző:
hvg.hu

Ha színház, akkor Alföldi Róbert és Eszenyi Enikő, ha pop, akkor Eurovízió, ha pedig komolyzene, akkor csakis a legjobbak – itthon és külföldön is. Bella Máté Junior Prima-díjas zeneszerző még nem töltötte be a harmincat, de már most megadatott neki, hogy Magyarország kulturális krémjével dolgozzon együtt. Interjú.

hvg.hu: Egyértelmű volt, hogy zeneszerző lesz?

Bella Máté: Sokáig azt hittem, hogy zongoraművész leszek, ezért a gyerekkorom nagy része azzal telt, hogy zongorán gyakoroltam. Közben sokat improvizáltam és egyszerű darabokat komponáltam, végül pedig a Bartók konzervatórium zeneszerzés szakán kötöttem ki. A zongorázástól végül meg kellett válnom, mivel sokszor kaptam ínhüvelygyulladást és nem igazán bírták az ízületeim sem, így maradt a zeneszerzés. Tehát a bukott zongorista esete vagyok.

hvg.hu: Nem bánja?

B.M.: Egyáltalán nem. A zongoraművészethez sokkal extrovertáltabb személyiség szükséges, én inkább magamba zárkózó és négy fal között merengő típus vagyok.

hvg.hu: A felmenői között nincs zenész. Kakukktojás lenne a családban?

B.M.: Édesapám annak ellenére, hogy matematika és fizika szakos tanár, gyermekkorában tanult tangóharmonikázni és nagy vágya volt, hogy valamelyest mindenki zenéljen a családban. Így végül mindegyik testvérem tanul vagy tanult zenélni alap és középfokon.

Bella Máté
©

hvg.hu: A pályája már ilyen fiatalon is nagyon színes képet mutat. A színházi életbe is komolyan belefolyt, a Závada Pál regényéből született Magyar Ünnep zenéjével a Színikritikusok Díját is elnyerte. Milyen volt ez a munka huszonévesen Alföldi Róberttel?

B.M.: Felejthetetlen. Már önmagában az is hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ilyen kvalitású művészekkel dolgozhatok együtt. Alföldi először az Ármány és Szerelemhez kért fel, hogy komponáljak barokk stílusban zenei betéteket és recitativókat Vásáry Andrénak, majd ezt követte a Magyar Ünnep című Závada-mű. Alföldiben az a szenzációs, hogy elég világos elképzelése van arról, mit hogyan akar, és ezt tűpontosan el is tudja mondani. A Magyar Ünnep kapcsán azzal hívott fel, hogy írnom kellene egy oratóriumot. Kemény időszak volt, hatalmas tanulságokkal - emlékszem, hogy hónapokon keresztül, reggeltől estig dolgoztam a darab zenei világán.

hvg.hu: Aztán jött a Mephisto és a Danton halála, majd Eszenyi Enikővel is dolgozott együtt a Vígszínházban.

B.M.: Igen, és ez nagyon megtisztelő számomra. Mindig is érdekelt a színház, többek között azért is, mert a párom színésznő. Ugyanakkor most a színházi irányt kicsit visszavettem, mert az utóbbi időben nagyon sok kísérőzenét írtam, és ezért sajnos a szakma rögtön elkezdett beskatulyázni.

hvg.hu: A színházi zeneszerzőket lenézik?

B.M.: Igen, szakmán belül picit lenézik. Ugyanakkor a színház a pillanat művészete és engem ez vonzott benne igazán. Tény, hogy az alkalmazott zenében olyan szintű zenei komplexitásra nincs lehetőség, mint az új zenében. Viszont megtanítja az embert arra, hogy kell csapatban létezni, sokszor érzetek alapján kooperálni, és ami talán ennél is fontosabb: megtanítja a zeneszerzőnek a színház dramaturgiáját és a közönséggel való kapcsolat fontosságát is.

hvg.hu: Egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy a popzeneszerzést is hasonlóképpen kevésre tartja a szakma, illetve hogy ön is ugyanígy gondolkodott, amíg bele nem kóstolt abba is. Azóta írt Eurovíziós dalt többek között Polyák Lillának és a Fool Moonak is. Mi az, ami megváltoztatta a korábbi hozzáállását?

B.M.: Amikor fiatalon az ember bekerül egy egyetemre, az ottani közeg intenzív hatással lesz rá. Emellett egy egészséges sznobizmus is munkálkodhat abban, aki komolyzenével foglakozik. Épp ezért korábban úgy tekintettem a könnyűzenére, hogy az egy szórakoztató, elsősorban tánczenei műfaj, ahol azt a pár akkordot és szerelemről szóló dalszöveget az ember elhallgatja a háttérben. Azt gondoltam, könnyűzenét írni bárki tud, aztán mikor belekerültem, rájöttem, hogy ez így nem teljesen igaz. Azt a három perces popdalt, melyet Polyák Lillának szántam, három és fél hónapon keresztül írtam, picit tovább, mint az egyfelvonásos operámat. Friss dalt akartam írni, de folyton belecsúsztam valamilyen avítt dologba.

hvg.hu: Mégis benne maradt a popszakmában is.

B.M.: Én az Eurovíziós platform miatt kezdtem el foglalkozni ezzel az egésszel. Érdekelt, mit gondol Európa a könnyűzenéről. Szerintem ma már nem olyanok a dalok, mint a 70-es években, az Eurovízió túl van a serdülőkorán és elkezdett nagyon komoly társadalmi dolgokról is beszélni, ami eddig a popzenére nem volt jellemző. Egy olyan platform lett, ahol komolyabb tartalmat is el lehet juttatni széles tömegekhez.

hvg.hu: Rengeteg támadás éri az Eurovíziót a gagyisága miatt, ez nem zavarja?

B.M.: Ez minden népszerű dologra igaz. Nem akarom védeni, mert a támadások egy része teljesen jogos. Viszont amikor jobban beleástam magam, rájöttem, hogy ez egy bonyolultabb ügy, nem csupán egy „kínos platform”.

hvg.hu: A megítélése nem változott meg szakmai körökben azáltal, hogy könnyűzenével is foglalkozik?

B.M.: Lehet új zenével és popzenével is foglalkozni, az a fontos, hogy az ember ne tévessze össze a kettőt, mert másról szólnak. Amikor például a komolyzenészeket biodíszletként használják egy együttes mögött azért, hogy azok az igényesség érzetét sugalmazzák a közönség felé, azt a könnyűzenei piac egyik legundorítóbb dolgának tartom. Ezt is lehet persze jól csinálni, csak itthon erre kevés példa van. Az a fontos, hogy innovációt tegyünk minden egyes projektbe. A komoly- és könnyűzene két nagyon különböző út. A tévedés ott szokott lenni, amikor a kettőt szándékosan összemossák.

hvg.hu: Rákanyarodva a komolyzenei pályájára, a Budapesti Fesztiválzenekar játssza el áprilisban azt a művét, amit számtalan külföldi rádió is műsorra tűzött.

B. M.: Az, hogy a Fesztiválzenekarral fogok dolgozni, hatalmas megtiszteltetés. Ahányszor csak hallottam őket, mindig az volt a benyomásom, hogy a játékuk világszínvonalú.

hvg.hu: Számít, hogy ki játssza el a darabjait?

B.M.: Hogyne!

Bella Máté
©

hvg.hu: Ezek szerint előfordul, hogy valaki el akarja játszani egy művét, és nemet mond?

B.M.: Igen.

hvg.hu: A Chuang Tzu’s Dream-et a London Sinfonietta is eljátszotta már, most pedig Münchenben volt műsoron egy Bella-szerzemény 1200 fős teltház előtt. Budapesten képzeli el a jövőjét?

B.M.: Szeretek itt élni, de vannak külföldi terveim is. Azt gondolom, hogy külföldről az ember picit más perspektívából szemléli a világot.

hvg.hu: Budapest mennyire őrzi a presztízsét a világ zenei életében?

B.M.: Nincs erre valódi rálátásom, de annyit azért elmondhatok, hogy messze nem olyan, mint New York, de még nem is Berlin. Rossz helyzetben sincs persze, most valahol a középmezőnyben érzem. Vannak persze olyan művészek és együttesek, akik sokat tesznek azért, hogy élvonalba kerüljön ez a város is - ilyen példának okáért a Fesztiválzenekar. Ők pontosan érzik a problémákat és keresik a válaszokat. Sajnos jó pár másik zenekar láthatóan nem keres innovatív utakat, helyette inkább rátelepszenek a zenei hagyomány szélvitorlájára és megelégednek azzal, ami van.

hvg.hu: Önt személyesen foglalkoztatja az a kérdés, hogy olyan zenét írjon, ami a fiatalokat közelebb viszi a komolyzenéhez?

B.M.: Nagyon sok tévképzet van, és az lenne az első dolgunk, hogy ezeket leromboljuk. Sokan azt gondolják, hogy ha valaki szép zenét ír (kevésbé kísérletit, kevésbé experimentálisat), akkor könnyebben eljut a közönséghez. Szerintem ez tévedés. A fiataloknak hatásos zenét kell írni, amely nem tévesztendő össze a hatásvadász zenével. A hatásnak kell frissnek és elementárisnak lennie, és tulajdonképpen az mindegy is, hogy ezt a hatást elektronikával vagy akusztikus hangszerekkel érjük el.

Bella Máté díjnyertes művét legközelebb április 10-én hallhatja a magyar közönség a Budapest Music Centerben, a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában.

http://www.bfz.hu/events/event-20150410-1945/