szerző:
Lindner András

Bach-, és orosz-est, különleges A négy évszak koncertek, fesztiválpárna és bepillantások a próbákra. Csütörtökön indul Európa egyik legszínvonalasabb kamarazenei fesztiválja.

Bővíti a repertoárt, új fellépőket hív a Kaposfest két új művészeti vezetője, Baráti Kristóf hegedű-, illetve Várdai István csellóművész az augusztus 13 és 19 közötti fesztiválra, amelynek fő helyszíne a Szivárvány Kultúrpalota lesz.

Miközben más komolyzenei fesztiválok közönségére az elöregedés a jellemző, „az a tapasztalatunk, hogy a Kaposfestre szép számban zarándokolnak el a fiatalok. Eddig évente 150-200 fesztiválpárna fogyott, ezt idén igazolvány felmutatásával 3500 forintért vásárolhatják meg a klasszikus zenét kedvelő ifjak és az összes koncertre bemehetnek vele. A belépőjegyként funkcionáló párnát a nézőtéren bárhol lehelyezhetik a földre vagy az üresen maradt székekre és arra ülve hallgathatják a programokat” – informál Bolyki György fesztiváligazgató.

Borisz Brovcsin (b), Katia Skanavi (k) és Alekszandr Buzlov (j) zenél a Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztivál egyik koncertjén 2013 augusztusában
©

Új idea, hogy a fiatalok a próbákra is szabad bejárást kapnak, akik pedig a kompozíciókban rejlő zenei finomságokra is kíváncsiak, azok a hangversenyek előtt műismertető „beavatási szertartáson” vehetnek részt, ahol Loch Gergely zenetörténész igyekszik közelebb hozni számukra az egyes zeneműveket.

Mostantól zenei vérfrissítésként egy kamarazenekart is bevonnak a közreműködők táborába, ezzel is tágul a repertoár. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar már a nyitóesten fellép és Baráti Kristófot egy Haydn hegedű-, Várdai Istvánt pedig egy Haydn csellóversenyen kíséri. A világ élvonalába tartozó két nemzetközi hírű szólistát egyébként több alkalommal is hallhatja majd a Kaposfest közönsége.

Lesznek tematikus koncertek, Bach-est és Orosz-est, utóbbit Csajkovszkij, Prokofjev, Rahmanyinov és Sosztakovics zenéje uralja. Ezekre fogytak el a legkorábban a jegyek. Igazi csemegének ígérkezik Vivaldi népszerű A négy évszak című művének párhuzamba állítása a huszadik századi argentin Astor Piazzolla „A négy évszak Buenos-Airesben” című vonósokra átdolgozott darabjával.

©

Miközben elsősorban a művekre és a szerzőkre igyekeznek irányítani a figyelmet, Magyarországon eddig alig ismert, de külföldön már ünnepelt előadók meghívásával biztosítják a kiemelkedő művészi színvonalat. Eljön Kaposvárra a kiváló ír zongorista, Finghin Collins, és fellép a zongoraművészek között a Hollandiában élő kiváló Würtz Klára is, ő Beethoven és Brahms szonátáit játszotta lemezre Barátival. De a Berlini Filharmonikusok nemzetközi hírű első klarinétosa, Andreas Ottensamer is ott lesz a Kaposfesten és együttmuzsikál a záróesten ifj. Sárközi Lajos primással és zenekarával. Az Izraeli Filharmonikusok szóló oboistája Dudu Carmel több darabban is megcsillogtatja virtuozitását, miként a kiváló lengyel vonósnégyes, az Apollon Musagete kvartett is. Teret kap a kínálatban a vokális zene is, Celeng Mária szoprán, valamint a Szent Efrém Férfikar képviseletében.

Bár a fesztivált kiegészítő könnyűzenei programokat másféle közönség látogatja, van némi átjárás. Ezúttal a Blahalouisiana rockzenekar, a fésületlen nyers, lendületes fiatalos zenét játszó Headbengs, a zenéjükbe a hiphop, a pop, a rock és soul-funk mellé népzenei elemeket is keverő Random Trip, valamint a hamisítatlan gospel muzsikát játszó Bolyki Soul and Gospel kórus is hallható lesz Kaposvárott. És ezekre a koncertekre ingyenes a belépés.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!