Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

A Marson ragadt űrhajós túléléséről szóló film egy tökéletes könyvadaptáció: a regény minden izgalmát és humorát sikerült megtartani, úgy, hogy ehhez lenyűgöző látvány és kiváló színészi alakítások is társultak. A nagyrészt Budapesten forgatott sci-fiben itt-ott feltűnik a csepeli HÉV és a Petőfi-híd, de szerencsére nincs sok időnk bámészkodni. Matt Damon élete szerepében lubickol, a 77 éves Ridley Scott pedig újra megmutatja, nem csak a feltörekvő fiatalokról szól Hollywood 2015-ben.

Andy Weir A marsi című könyve a poptudomány egyik legnagyobb közelmúltbeli diadala. A letehetetlen regény úgy fokozta az izgalmakat, hogy a meglehetősen komoly témát (a főszereplő totál egyedül ragad a Marson) popkultúrával bőségesen átitatva, könnyedebb hangvételben, olvasmányosan, mindemellett pedig még a technikai részletekre is ügyelve dolgozta fel. Weir éveket töltött a sztorival, de maga az írás viszonylag gyorsan ment – tudományos maximalizmusa miatt azonban igen sok idő elment a kutatásra, utánajárásra.

Hát, megérte. Az viszont már kisebb csoda, hogy a nagy hollywoodi produkcióban készült filmadaptáció is bombasikernek néz ki: egyszerre ajnározzák a kritikusok, a könyv rajongói és a szűzszemű nézők, ráadásul nagy esély van rá, hogy minden hendikepje ellenére az Oscar-versenyben is komoly szereplő legyen. A világ több országában is – tehát valószínűleg a stúdió nyomására – Mentőexpedíció címűre torzított mozit rengetegféleképpen el lehetett volna rontani, de a fő készítők szerencsés együttállása megmentette a történetet.

©
Cím-mizéria

A rémes magyar címadás-bizniszről már írtunk egy nagyobb cikket, de azóta is láttunk már pár hajmeresztő példát. A Mentőexpedíció miatt is háborog mindenki, pedig az eredeti, A marsi címet elég kevés helyen hagyták meg, a mentőmisszió jelentést viszont rajtunk kívül egyedül Latin-Amerikában (Argentína, Chile, Mexikó) társították a filmhez.

 

Brazília, Portugália: A Marson felejtve (Perdido em Marte)

Finnország, Franciaország: Egyedül a Marson (Yksin Marsissa, Seul sur Mars)
Németország: A marsi – Mark Watney megmentése (Der Marsianer – Rettet Mark Watney)
Olaszország: A túlélő (Sopravvissuto)
Spanyolország: Mars (Marte)

A 78 éves rendezőveterán, Ridley Scott közreműködése miatt kézenfekvő lenne a direktor első sikerfilmje, az Alien előzményeként elkészített 2012-es Prometheushoz hasonlítani a Mentőexpedíciót. Ennél nagyobb hülyeséget azonban el sem lehet képzelni. A finoman fogalmazva is megosztó Prometheus központjában A Nagy Kérdés állt, honnan jöttünk, hová tartunk, ki a Teremtő, ilyenek. Damon Lindelof már a Lost esetében is a kérdés- és rejtélyhalmozás nagymestere volt, a Scott-filmben sem tett másként.

A Mentőexpedíció ehhez képest nem a kérdésekről, hanem a válaszokról, a megoldásról szól. Nem a ködös mitológiát, hanem a kőkemény tudományt állítja a központba. Ridley Scott ráadásul megint egy J.J. Abrams-közeli forgatókönyvírót fogadott maga mellé – Drew Goddard az Alias és a Lost mellett a találtkamerás-szörnyes Cloverfielden is együtt dolgozott a Star Wars 7 rendezőjével.

©

Bár a filmes jogok megvásárlása után azt csinálhattak volna az alapanyaggal, amit akarnak, Goddard jó barátságba került Andy Weirrel, és folyamatosan együttműködtek – így, ugyan nagyobb hangsúlyt kaptak a földi történések, egyes történetszálak pedig jelentősen megrövidültek, de végeredményben az került a vászonra, amit a szerző annak idején papírra vetett. Sokáig tartott, amíg Hollywood rájött, a könyves filmadaptációk titka: bízni abban, hogy talán az író tudta, mire gondol, és mit akar elmesélni.

A sztori rém egyszerű. Az Ares 3 legénysége a Marson expedícióskodik, kőzetmintát gyűjtenek kis tasakokba, közben pedig bőszen ellenőrzik a mindenféle műszereiket, járműveiket, mert hát igencsak rájuk vannak utalva. Aztán a várt vihar váratlanul keményebben csap le rájuk, mint azt előre jelezték, ezért Lewis parancsnok (Jessica Chastain) elrendeli a misszió végét, irány haza. Csakhogy közben egy vihar által leszakított alkatrész úgy telibe találja Mark Watneyt (Matt Damon), hogy az messzire repül, és még a jelét is elvesztik a társak, akik így – miután megállapítják, Watney nem élhette túl – nélküle kelnek útra. Másnap Mark Watney felébred. Egyedül, a Marson.

A bökkenő ezentúl csak annyi, hogy mindenféle kommunikációra alkalmatlanná váltak a hátrahagyott eszközök, a következő misszió pedig csak négy év múlva jön. A magányt még csak-csak elviselné főhősünk, de egy gyors leltár után ráébred, hogy mindössze egy évre elegendő élelmiszer áll a birtokában. Szerencse (ez a szó gyakran előkerül a történet során), hogy mestersége címeréül épp a botanikát választotta, így a mélyfagyasztott burgonyából és a legénység hat nap alatt termelt ürülékéből pofás kis farmot tud varázsolni az állomás belsejében.

Ehhez hasonló praktikákkal van teli a sztori, ami miatt méltán nevezik a kritikusok Mark Watneyt a marsi MacGyvernek – amit egyébként a szerző is találó analógiának tart. Az egyetlen, nem jelentéktelen különbség az, hogy míg a nyolcvanas évek meghatározó sorozatában látott szigszalagos-svájcibicskás módszerek a nevetségesség határát súrolták (mit súrolták, bőven túlhaladtak rajta), addig Andy Weir irománya – és a NASA tanácsadóinak felügyelete mellett készült filmváltozat – 80-90 százalékban abszolút realisztikus történéseket dolgoz fel.

©

De oké, azt már a könyv alapján is tudtuk, hogy a sztorival nem lesz gond, de milyen pluszt nyújt a film? Először is, ki kell emelni Ridley Scott szokás szerint zseniális rendezését. Bár a huszonegyedik századi filmjei közt úgy kell kutatni a mesterműveket (olyan felesleges és/vagy rémes filmeket zúdított a nézőkre, mint a Hannibal, a Bor, mámor, Provence, a Robin Hood vagy a tavalyi Exodus), általában nem a rendezői munka nyomja rá az eldeformált bélyeget az alkotásokra. Olyankor főleg nincs semmi probléma, amikor olyan zseniális operatőrökkel dolgozik együtt, mint most (és már az előző pár filmjében is), Dariusz Wolski esetében.

A vörös bolygó szépségét a budapesti Korda Stúdió trükkfelvételei mellett a jordániai sivatagban is reprodukálták, és ez a Scottól megszokott, elképesztően részletes űrfelszerelés-dizájnnal társulva tényleg szemet gyönyörködtető látványt eredményez. Ahol van lehetőség rá, ott mindenképpen érdemes a 2D-s verziót elkapni, a térbeli verzió az égvilágon semmit nem ad hozzá az élményhez, cserében viszont két árnyalattal sötétebb lesz az egész kép, és a mozgalmasabb jelenteket teljesen tönkrevágja.

A castingra már számtalanszor elmondtuk, hogy zseniális. Sőt, egy kicsit még túl is tolták a sztárparádét, néhány kisebb szerepre tök felesleges volt ilyen neveket szerződtetni. Mindenesetre Matt Damon láthatóan darabjaira szedte Mark Watney karakterét, és aztán úgy rakta elénk a vásznon, hogy arra még a legelvakultabb Damon-ellenesek is elismerően bólintanak – személyes tapasztalatból mondom. Minden a helyén van az Oscar-jelölésre esélyes alakításában: átjön a szarkazmus, az izoláltságból fakadó stressz, az egyre hevesebbé váló érzelmek, minden.

©

Ezzel szemben a Földön várakozóknak kevésbé hálás szerep jutott. A mellékszereplők már a könyvben sem voltak olyan szépen kidolgozva, de a filmváltozatra már tényleg csak felskiccelték őket: mindenkinek van egy küldetése (a NASA-elnöknek az ügynökség védelme, az Ares 3 főnökének a legénység védelme, stb.), és emellé kevés személyiség járul. Jeff Daniels a Híradósokban látott higgadt vezérfigurát hozza, Chiwetel Ejiofor nagyon jó az idegeskedő mérnök szerepében, Sean Beant is jó látni egy tőle kissé idegen szerepben, de a legjobb jelenetek az asztrodinamikust játszó, pár percre feltűnő Donald Glovernek jutottak.

De hogy például a minimális protokollszöveget lenyomó, gyakorlatilag poén nélküli sajtós szerepére miért kellett Amerika egyik legviccesebb színésznőjét, Kristen Wiiget megszerezni, azt soha nem fogom megérteni. Igazából Jessica Chastain is karrierje egyik legpasszívabb karakterét játssza, de neki legalább jutott egy-két tartalmasabb jelenet.

A közönség minden valószínűség szerint imádni fogja a filmet – és erről ugyanaz tehet, amitől a könyv is sikeres lett. A tónus, a hangnem. Andy Weir többször elmondta, hogy ő egy optimista történetet akart írni, és ebben a humor nagy szerepet játszott. A videónaplós szerkezet alapból rengeteg kis ironikus pillanatra adott lehetőséget, a forgatókönyv sorait pedig Matt Damon úgy adja át, hogy öröm nézni. De az összes szereplőnek jut valami kis vicces pillanat, tulajdonképpen végig lehet vigyorogni a filmet, ami, még egyszer, egy Marson ragadt ember megmentéséről szól. Kicsit durva, de azért valamennyire érthető a döntés, miszerint a jövő évi Golden Globe-on nem a dráma-, hanem a komédia-kategóriákban hajt majd a jelölésekre a film.

Nekünk, magyaroknak pedig ott van az a jutalomjáték is, hogy egy-két pillanatra felfedezhetjük Oroszlán Szonját, Bordán Lilit és még néhány magyar színészt, hogy a kínai űrügynökség épülete előtt elhalad a 7-es HÉV, majd feltűnik a Rákóczi- és a Petőfi-híd, és hogy a NASA főhadiszállása egy nagy CGI-park közepére helyezett Bálna.

Felesleges olyanokkal dobálózni, hogy ez lesz az évtized sci-fije, meg hogy ennél reálisabb űrfilmet nem fogunk látni. Legyen elég annyi, hogy ez egy olyan szórakoztató, mégis komoly, vicces, mégis drámai film, mint amilyenek miatt kitalálták ezt az egész mozi dolgot.