szerző:
MTI

Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt – közölte Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos hétfőn, miután első magyar filmként a Saul fia Golden Globe-díjat nyert. Felidézte azt a pillanatot is, amikor producerként ő is Golden Globe-ot kapott.

Andy Vajna közleményben gratulált a rendezőnek és csapatának. 

"Különleges megtiszteltetés, hogy a Saul fia az első magyar film, amelyik megnyerte a nagy presztízsű Golden Globe-ot. Örülünk, hogy a sikerhez a filmalap anyagi és szakmai támogatása is hozzájárulhatott" – fogalmazott a kormánybiztos.

"Tudom, milyen az a pillanat, amikor bemondják a filmedet és kimész a színpadra, ez a pillanat örökre megmarad" – idézte fel Andy Vajna azt az élményét, amikor 1997-ben átvette a legjobb filmért járó Golden Globe-díjat az Evita producereként.

A Saul fia című film elkészítését 321,6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles László filmje a Laokoon Filmgroup gyártásában és a VisionTeam koprodukciójában készült a New York-i Claims Conference közreműködésével.

 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!