szerző:
MTI

A Saul fia már forgatókönyvként is különleges szemléletről tanúskodott, és Nemes Jeles László egyetlen arcra összpontosító koncepciója csak erősödött a fejlesztési folyamat közben – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a köztévé műsorában.

A Saul fiát, amely a magyar filmművészet legerősebb hagyományát jelentő szerzői filmek vonalát képviseli, már csaknem 100 ezren látták Magyarországon – közölte a filmalap vezetője.

Havas Ágnes szerint minden magyar filmes előtt ott lehetőség, hogy a vasárnap Golden Globe-díjjal jutalmazott alkotáshoz hasonló sikereket érjen el.

A Saul fia című film elkészítését 321,6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles László filmje a Laokoon Filmgroup gyártásában és a VisionTeam koprodukciójában készült a New York-i Claims Conference közreműködésével.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!