szerző:
hvg.hu

Tavaly írt ki pályázatot a Színes Város Csoport a Menhely Alapítvánnyal közösen "Elfogadás fala" címmel, amelynek célja az volt, hogy otthontalan művészek mutassák meg, mit jelent számukra az a szó, hogy elfogadás. A nyertes pályázatot a szakmai zsűri megosztva egy költeménynek és egy grafikának adta. A 180 m2-es tűzfalfestmény november óta látható a budapesti Kürt utcában, az ahhoz kapcsolódó kiállítás pedig január végéig látható a Mika Tivadar Mulatóban. A háttérről és a folyamatról is beszélnek az érintettek az alábbi videóban.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!