szerző:
Bicsérdi Ádám

Nosztalgiázó, dráma és szatíra között bizonytalanul billegő mozi lett Kern András új filmjéből, a Gondolj rámból, amely jutalomjáték helyett sokszor csak színpadias erőlködés lett. Csak azoknak ajánljuk, akik hiányolják a mozik kínálatából a kilencvenes éveket idéző megoldásokat, és a kellemest egy pozitív jelzőnek tartják filmek esetében.

Akkor kezdett leesni, hogy valami nincs rendben Kern András filmjével, a Gondolj rámmal, amikor azt éreztem, nekem az a Budapest, amely ebben a filmben látszik, nem tetszik. Ritka dolog ez, mert a főváros még a kevésbé sikerült magyar filmekben (pl.: Senki szigete) is jól szokott kinézni, ahol meg már szereplővé lép elő (pl.: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan), ott kifejezetten csábító. (Egy kritika épp a Vannal hozza párhuzamba a Gondolj rámot, ez azért inkább rossz viccnek tűnik.)

A Gondolj rám Budapestje azonban egy kilencvenes években ragadt, a szocializmusból épp csak kilábalt helyet mutat, ahol a belváros jelenkori ütőere, a Gozsdu udvar is olyan sterilnek tűnik, mintha egy reptéri reklámfilmet néznénk. Ettől még persze lehetett volna afféle jutalomjáték, egy tisztességes Sztracsatella 2. is ebből a filmből, de ehhez több minden is hiányzott.

Eszenyi Enikő és Kern András a Gondolj rámban
©

Kern András hosszú ideje nem rendezett filmet, utoljára Koltai Róberttel közösen jegyezte A miniszter félrelépet, amellyel nem is vállalt komoly kockázatot, hiszen Ray Cooney Out of Order című darabját kellett magyar környezetbe ültetni.  A Gondolj rám inkább Kern első filmjével, a Sztracsatellával mutat rokonságot. Míg 1995-ben Kern depressziós karmestert, addig 2015-ben halálos betegséggel diagnosztizált, cinikus orvost alakít. "Mindig is szerettem volna orvost játszani, azért is lett orvos a film főhőse" – nyilatkozta a HVG legújabb, január 23-ai  számában a rendező-főszereplő. És valóban, a film kezdeti üde színfoltja, hogy ezt a vágyát Kern önironikusan a tudtunkra is adja, amikor a filmbéli orvossztereotípiákkal élcelődik. Ez az irónia azonban egyre kevésbé üt a film hátralévő részében, sőt, később mintha abban sem tudtak volna dűlőre jutni az alkotók, hogy a könnyedebb szatíra, vagy a komolyabb családi dráma felé tereljék a történetet.

Amíg feltérképezzük a főszereplő, Borlai Miklós családját, nincs nagy baj. Adott egy ügyvédként dolgozó feleség (Eszenyi Enikő), egy átlagos kamaszlány (Szilasi Blanka), egy nagyothalló, betegeskedő idős anya (Elekes Emma) és egy tipikus, zsörtölődő após (Rajhona Ádám) – mindannyian egy sztereotípiát testesítenek meg, de ez egy szándékosan könnyedre hangolt filmben nem is probléma.  Az ő karakterrajzukra nem sokat fecsérel a film, de Borlai nagy tervéhez ők amúgy is csak asszisztálnak.  A főszereplő orvos ugyanis miután megtudja, hogy körülbelül fél éve van hátra, eldönti, megutáltatja magát szeretteivel, hogy ne hiányolják, ha már nem lesz.

©

A terv megvalósításától kezd egyre inkább arányokat téveszteni a Gondolj rám, hiszen innentől kezdve a maradék humor is eltűnik (az nem vicces például, ha a főszereplő narrációjában egyre többször hangzanak el a kurva és a baszás szó különböző alakjai), és a film egy rosszemlékű magyar teleregény remake-jévé változik. A kamaszlányt alakító Szilasi Blanka szerepe idővel csak arra korlátozódik, hogy ordít, Eszenyi és Kern párbeszédei is egyre színpadiasabbak lesznek, és kapunk néhány olyan jelenetet (az autóbaleset vagy a sörösüveg összetörésével végződő beszélgetés), amely semmit sem tesz hozzá, semmivel sem árnyalja a főszereplő karakterének változását. A film végére így akár olyan érzésünk is lehet, hogy még ha az elején kíváncsiak is lettünk volna az értelmiségi családra, a végére ez az érzés szinte észrevétlenül elillan.

Kern ezúttal is a tőle megszokott, cinikus, kiábrándult értelmiségi szerepet hozza, de már a Sztracsatellánál is túlzás lett volna magyar Woody Allenként emlegetni teljesítményét. Ezúttal még nyilvánvalóbb a hasonlóság a nemrég nyolcvanadik születésnapját ünneplő rendező filmjeivel, hiszen Kern ezúttal belső monológokkal kommentálja a film eseményeit. Ezek a közbeszúrások azonban csak addig működnek, amíg szerepe szerint a kórház falai között mozog. A kommentárok ráadásul a játékidő előrehaladtával egyre jobban elvesztik élüket, a film utolsó harmadára pedig szinte el is tűnnek. Pedig Allen hasonló szerkezetű, önreflektív filmjeiben épp az a legnagyobb humorforrás, hogy egy drámai pillanatot képes teljesen „elrontani” egy-egy látszólag oda nem illő megjegyzéssel, és ehhez következetesen ragaszkodik is az utolsó percig.

Kern András a film zenéjét szerző Presser Gáborral a forgatáson
©

De ne legyenek illúzióink, a Gondolj rám űrt tölt be a hazai mozis piacon. Már most világosan látszik, hogy azok, akik hiányolják a Sztracsatellához hasonló könnyedebb vígjátékokat a választékból, most megkapják a saját nosztalgiaadagjukat Kerntől. Sőt, azok is örülhetnek, akik a pofátlan termékelhelyezéseket hiányolták mostanában a magyar filmekből (bár ebben a témában tanítanivaló A miniszter félrelép első öt perce a pizzafutár érkezésével).

„Klassz jelenet, nagyon várom a filmet, vakon tudom, hogy szuper lesz. Garancia rá András bácsi személye. Végre megy együtt moziba a család: 80 feletti nagyi, hatvanas szülők, meg mi, harmincasok. Több kellemes magyar film kéne, a Szupervaspókpredátor 72 es társai nálunk tabu” – olvasható egy kommentben a film Facebook-oldalának egyik videója alatt. Nehéz vitatkozni a hozzászólóval: a Gondolj rám egy kellemes magyar film. Csak erről mindig az jut eszembe, mire szokták még használni a kellemes jelzőt.

A Gondolj rám című filmet január 21-étől vetítik a magyar mozik.

Cikk megosztása
Címkék