szerző:
Lichter Péter

"A rendező az, aki válaszol a felmerülő kérdésekre" – mondta egyszer François Truffaut. A filmkészítés persze nem ennyire egyszerű, gyakran egészen lehetetlen helyzeteket kell megoldania stáboknak. A nemrég bemutatott A visszatérő forgatását például végig embert próbáló körülmények kísérték, Leonardo DiCaprio és a rendező, Alejandro González Iñárritu még nem szenvedett ennyit filmmel. Bemutatunk néhány olyan remekművet, ami megmutatja a filmkészítés árnyoldalait – és persze a szépségét is.

Hollywoodi lidércnyomás (1991)

A posztmodern zsánerbűvészekként elhíresült Coen testvérek legjobb filmjeit az eredeti fekete humor teszi igazán naggyá. Az 1991-ben készült Hollywoodi lidércnyomás anno teljesen megérdemelten nyerte el az Arany Pálmát: a harmincas években játszódó történet középpontjában egy sikeres drámaíró áll, akire befutása pillanatában rögtön lecsap Hollywood, hogy olcsó birkózós filmet írassanak vele. Hősünk, Barton Fink Kaliforniába repül, hogy egy lepattant, kísértetiesen üres hotelben rostokolva szenvedjen a tőle totálisan távol álló filmen.

John Turturro a Hollywoodi lidércnyomás című filmben
©

Coenék e korai munkája a mozgókép történetének egyik legkafkaibb filmje: tökéletesen adja vissza az írói válság kegyetlen magányát, a stúdiórendszer locsogós felszínességét és az értelmezhetetlen elvárásoknak megfelelni vágyó művész szélmalomharcát. Coenék egyébként saját élményüket filmesítették meg: miután első független filmjükkel (Véresen egyszerű) hirtelen befutottak, rögvest lecsapott rájuk az egyik nagy hollywoodi stúdió, ami aztán meghatározó rossz tapasztalatnak bizonyult. De legalább a pokoli élményből megszületett ez a mestermű.

Amerikai éjszaka (1973)

François Truffaut az ötvenes évek végén robbant be a francia filmművészet élvonalába, egy évtized leforgása alatt a francia újhullám emblematikus figurája lett, a fiatal amerikai rendezők számára pedig élő legenda – nem véletlen, hogy Spielberg a Harmadik típusú találkozások egy mellékszerepére a francia mestert kérte fel. Truffaut pályája csúcsán – de még mindig borzasztóan fiatalon, csupán negyven évesen – egy filmhez szóló szerelmeslevelet forgatott.

Jacqueline Bisset és Jean-Pierre Léaud az Amerikai éjszaka című filmben
©

Az Amerikai éjszaka majdnem olyan, mintha egy filmezésről szóló dokumentumfilmet néznénk: a filmesek munkája, a forgatás egyszerre unalmas és mozgalmas hangulata remekül sugárzik a jelenetekből. Egy szerelmi melodráma forgatásán járunk Nizzában, a film rendezőjét maga Truffaut alakítja: a stáb tagjai között kibontakozó szerelmi drámák, a forgatás apró-cseprő problémái teszik ki a sztori gerincét. Az Amerikai éjszakában kevés dolog történik, de az valahogy olyan ellenállhatatlanul hangulatos, hogy érdemes vele egy próbát tenni.

Trópusi vihar (2008)

Ben Stiller saját rendezésű vígjátékai híresen megosztóak: a Kábelbarát annak idején mindenkinél kiverte a biztosítékot – pedig a maga nemében egy zseniálisan bizarr feketekomédia – a Zoolander pedig sokak szerint nézhetetlen, mások pedig az egekbe dicsérik, köztük például a totálisan más filmes kultúrából érkező Terrence Malick, akinek ez a kedvenc (!) filmje. A Trópusi vihar lett Stiller Amerikai éjszakája: az egész film nem szól másról, csak a hollywoodi stúdiórendszeren való élcelődésről.

Ben Stiller és Robert Downey Jr. a Trópusi vihar című filmben
©

A sztori szerint egy szerencsétlen angol rendező irányítása alatt a Trópusi vihar című vietnámi háborús film forgatása totális katasztrófába süllyedt: a film sztárja (Stiller) kitalálja, hogy csináljanak bizarr valóságshow-t a forgatásból, hogy a jelenetek hitelesebbek legyenek. Persze a valóság közbeszól, és az idióta stáb egy igazi dzsungelháborúba csöppen. A Trópusi vihar humora nem kimondottan szofisztikált, de van benne valami kegyetlen őszinteség – mint Ricky Gervais Golden Globe-os beszédeiben – amitől szerethetővé válik.
És olyan párbeszédekkel van tele, amelyeket mindenki idéz és azóta önálló életet élnek. Mint például amikor Kirk Lazarus (a négerre maszkírozott Robert Downey Jr.) magyarázza Tugg Speedmannek (Ben Stiller), hogy sose nyomja a szerepeiben a full kretént. „Nem hiszed el? Kérdezd Sean Penn-t 2001, Nevem Sam. Rémlik? Full kretén volt. Oscar bácsi meg nem gyütt.”

Csapnivaló (1995)

A Csapnivaló (eredeti cím: Living in Oblivion) Tom DiCillo kisköltségvetésű függetlenfilmje arról, hogy mekkora rémálom tud lenni egy kisköltségvetésű függetlenfilm forgatása – DiCillo biztos tudja, miről beszél, hiszen korábban a szintén nem kimondottan Michael Bay-i léptéken dolgozó Jim Jarmusch operatőre volt.

Steve Buscemi, James Le Gros és Dermot Mulroney a Csapnivaló című filmben
©

A film főhősét a főszerepben ritkán látható, de mindig imádnivaló Steve Buscemi alakítja: Nick Reve filmrendezőnek komoly problémákkal kell szembenéznie zéró költségvetésű filmjének forgatásán. A stáb egyik fele apátiába süllyedt, a színésznő először vele, majd a főszereplővel kezd el kavarni, és még az operatőr hisztijeit is kezelnie kell. A Csapnivaló az egyik legszemélyesebb film arról, hogy filmet csinálni néha olyan, mint görkorcsolyával megmászni a Mount Everestet.

A filmcsináló (1999)

A filmezés szépségéről és az igazi megszállottságról szól az American Movie című dokumentumfilm, ami egy teljesen amatőr, kisvárosi csapat önfeláldozó küzdelmét mutatja be, hogy elkészítsék a saját horrorfilmjüket. Chris Smith nálunk kevéssé ismert, egyébként kultikus státusznak örvendő dokumentumfilmjének Mark Borchardt a főhőse, egy alkoholizmussal küzdő munkanélküli fickó, akinek az a gyerekkori álma, hogy filmrendező legyen. Mivel a régóta dédelgetett nagyjátékfilmjének megvalósításáról le kell mondania, ezért belekezd egy horror rövidfilmbe, a Covenbe, aminek az anyagi hátterét a nyolcvankét éves nagybátyja állja.

Mike Schank és Mark Borchardt az American Movie című filmben
©

Mark igazi megszállottként hajtja a filmet, de a lehetetlen anyagi körülmények és az inkompatibilis stáb meglehetősen megnehezítik a dolgát. Ráadásul még az ex-barátnője is folyamatosan terrorizálja az elmaradt gyerektartással, nem beszélve a cinikus nagybácsiról, akit minden héten meg kell győznie, hogy finanszírozza az álmát. Smith dokumentumfilmje igazi csemege lehet a filmezni vágyóknak.

Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse (1991)

Francis Ford Coppola zseniális vietnami háborús filmjének, az Apokalipszis mostnak a forgatása legendásra sikeredett, persze nem a rendező akaratából: a Fülöp-szigeteki forgatás több hónappal elhúzódott a sorozatos katasztrófák miatt. A film első főszereplőjét, Harvey Keitelt le kellett cserélnie, a helyére beugró színésszel, Martin Sheennel pedig folyamatos parák voltak: egyszer például infarktus miatt kellett helikopterrel kórházba szállítani. A film másik sztárja, Marlon Brando sem volt egy könnyű eset, ő hihetetlenül elhízva érkezett a forgatásra – ezért át kellett írni a forgatókönyvet – ezen felül folyamatosan kötekedett a rendezővel.

©

A dolgokat még egy jó kis tájfun is tetézte, ami elmosta a több százezer dolláros díszleteket. Szerencsétlen Coppola a végén már a saját vagyonát pakolta bele a film büdzséjébe, amivel a házasságát és az ép elméjét tette kockára. Ebből a legendás tortúrából született a Hearts of Darkness című dokumentumfilm, ami izgalmasan követi végig azt a kínszenvedést, amiből végül egy mestermű született.

Öt akadály (2003)

A kortárs dán (és európai) film fenegyerekének aposztrofált Lars von Trier imádja a művészi korlátokat: a Dogma 95 tizenkét pontba szedett tiltásai például kimondottan jót tettek egy csomó dán filmnek – az első Dogma-film, Thomas Vinterberg Születésnapja egészen zseniálisra sikeredett. Trier hasonló játékot játszott egyik dán kollégájával: 2003-ban felkérte az ismert dokumentum- és kísérleti filmest, Jorgen Lethet, hogy az általa felállított szabályok szerint készítse el újra és újra egy régi rövidfilmjének remake-ét.

©

Ebből született az Öt akadály című kísérleti dokumentumfilm, ami tulajdonképpen egyszerre mutatja be az elkészült kisfilmeket és azok létrejöttének folyamatát: mintha a filmet és annak werkfilmjét egyszerre néznénk. A rókamosolyú Trier szadista tanárként újabb és újabb szabályokat állít fel Leth számára, akinek olyan korlátok között kell filmet készítenie, amit gyűlöl: például nem lehet egy beállítás hosszabb tizenkét kockánál vagy az általa gyűlölt animáció műfajában kell alkotnia. Az Öt akadály kimondottan tanulságos és szórakoztató film a kreativitásról és az alkotói gyötrődésről.

Az álom hangja (1982)

Coppola mellett egy másik legendás filmrendező is több munkájával megjárta a poklok poklát. Werner Herzog, a második világháború utáni német újhullám (Wim Wenders, Rainer Werner Fassbinder) egyik legjelentősebb tagja arról lett igazán híres, hogy ő az a filmrendező, aki a végletekig feszíti a filmkészítés fizikai lehetőségeit. A Fitzcarraldo című kosztümös filmje például arról szól, hogy egy kattant ír fickó át akar vonszolni egy gőzhajót egy dél-amerikai hegyen.

©

Herzog nem vacakolt és tényleg átvonszolt egy komplett gőzhajót egy igazi hegyen, kötelekkel, korhű módszerekkel: ebből született a film. Les Blank dokumentumfilmes erről a már-már groteszkül lehetetlen forgatásról készített dokumentumfilmet: ebből kiderül, hogy nem csak abszurd vontatás volt a stáb számára kihívás, hanem a ténylegesen kattant főszereplő, Klaus Kinski elviselése is komoly nehézségeket okozott.

A Prizma szerzőinek a hvg.hu-n megjelent legutóbbi cikkei