szerző:
hvg.hu

A nyolcvanéves rendező maga is feltűnik majd a hatvanas években játszó Amazon-szériában, az egykori gyereksztár mellett.

Miley Cyrus a Hannah Montana uralkodását és a Két pasi – meg egy kicsi egyik mellékszerepét követően újra sorozatban tűnik fel, ráadásul Woody Allen választotta meg őt  főszereplőnek az Amazon online streaming szolgáltatón még idén induló szériájához.

Ahogy azt a decemberben a nyolcvanadikat is betöltő Allentől már megszoktuk, sok konkrétumot még mindig nem tudunk a projektről, azon kívül, hogy márciusban kezdődik a hat darab 30 perces epizód forgatása, és hogy a története a hatvanas években játszódik majd.

Miley Cyrus
©

A Deadline szerint Miley Cyrus mellett az elsősorban forgatókönyvíróként jeleskedő (Madárfészek, A nemzet színe-java), de a rendező Süti, nem süti című filmjében már színészkedő Elaine May, illetve maga Woody is főszereplőként tűnik majd fel az egyelőre cím nélküli sorozatban.

Közben már befejeződött az idei nagyjátékfilmjének a forgatása is, így a még szintén cím nélküli, Kristen Stewarttal, Jesse Eisenberggel, Blake Livelyvel és Steve Carell-lel készült film is menetrend szerint érkezhet a mozikba valahogy a nyár folyamán.

Woody Allen
©
Cikk megosztása
Címkék