A szoba című könyvet, majd az abból készült film Oscar-díjra jelölt forgatókönyvét is az ír-kanadai Emma Donoghue írta, akivel az Oscar-bejelentés másnapján beszélgettünk az emberrablásos történet eredetéről, a sztori feminista vonatkozásairól és arról, hogyan másolta le saját fiának szokásait a könyv kedvéért.

hvg.hu: Hol volt, amikor kihirdették az Oscar-jelöléseket?

Emma Donoghue: Itt voltam Franciaországban, ahol most egy évig élek, és éppen a BBC-nek adtam telefonos interjút, szóval élő adás közben értesültem róla, de szerencsére jó hír érkezett. Tudom, hogy ezt szokás mondani, de tényleg nem számítottam rá, mert követtem azokat a weboldalakat, ahol megjósolják az Oscar-jelölteket, és sokak szerint nem álltam túl jól. Úgy éreztem, hálásnak kell lennem, hogy már így is annyi elismerést kaptam, és nem szabad számítanom a jelölésre, úgyhogy amikor megtudtam, teljesen ledöbbentem.

hvg.hu: A bejelentést megelőzően arról lehetett olvasni, hogy több akadémiai tag meg sem nézte A szobát, mert nem tudták rávenni magukat az érzelmileg erős téma miatt. Végül aztán négy jelölést is kapott, többek közt a legjobb film kategóriájában is. Mi lehetett az oka, hogy mégis ekkora sikert aratott a film a szavazóknál?

E. D.: Szerintem ugyanaz zajlott le, mint a könyv esetében, amelybe sokan szintén félve kezdtek bele, de szájról szájra terjedt a híre. Úgy hallottam, hogy azok a tagok, akik látták a filmet, nagyon meghatónak találták, és meggyőzték a társaikat, hogy nézzék meg ők is. Sokan félnek a filmtől, de aztán imádják.

hvg.hu: Elég sok fesztiválra és vetítésre elkísérte a filmet. Milyen volt a nézőkkel együtt átélni a történetet és látni a reakciójukat?

E. D.: Lenyűgöző volt. Azt a színházból tudom, hogy a közönség minden este más és más, ahogy maga az előadás is mindig különbözik egy kicsit, de arra nem számítottam, hogy a filmnél is ez a helyzet, hiszen a levetített film minden esetben ugyanaz. Mégis, minden vetítés egy kicsit más élmény volt, attól függően, hogy a nézők mennyit sírtak vagy nevettek rajta, hiszen azért vannak vicces pillanatok is benne.

Emma Donoghue
©

hvg.hu: Mi volt a legjobban eső visszajelzés, akár a könyvvel, akár a filmmel kapcsolatban?

E. D.: Mindig nagyon megható, amikor az emberek azt mondják, hogy mennyire emlékezteti őket A szoba a saját életükre. Persze itt nem az emberrablásra kell gondolni, egyszerűen a karakterek, a családtagok közötti kapcsolatok indítanak be olyan folyamatokat a nézőkben vagy olvasókban, ami különböző emlékeket hoz elő bennük. Néha arról írnak nekem, hogy Jack az unokájukra emlékezteti őket, mások pedig az elromlott házasságukat látják a nagyszülők kapcsolatában.

hvg.hu: Kapott valaki olyantól elismerő szavakat, akit ön is nagyra tart?

E. D.: Igen, a napokban például odajött hozzám Kirsten Dunst, aki nagyon szenvedélyesen mesélt nekem a filmmel kapcsolatos élményeiről. Az ilyen találkozások mindig nagy izgalommal töltenek el.

hvg.hu: Többször említette, hogy A szoba egy feminista történet. Milyen értelemben?

E. D.: Bár a konkrét cselekmény egy kisfiú különös körülmények közti felnövéséről szól, alapvetően az édesanyja iránta érzett szeretete határozza meg az egész történetet. Az, hogy az anya hogyan formálta a fia világát, illetve, hogy a fiú hogyan formálta az anya világát a fogság során, és utána. Egy kicsit arról szól, hogy gyereknevelés rettentően kemény feladat, de egyben a gyerekek adnak nekünk energiát, ők nyújtanak kényelmet és ők azok, akik megnevettetnek. Lenny Abrahamsonnal, a rendezővel végig arra próbáltunk fókuszálni, hogy a film a szülő-gyermek kapcsolatot mutassa be, minél jobban.

hvg.hu: Mi szolgált a legfőbb inspirációként a könyv megírásához?

E. D.: Amikor 2008-ban kirobbant A szoba laza alapjaként szolgáló Fritzl-ügy, a gyermekeim négy- és egyévesek voltak, és egyszerűen megdöbbentő volt, hogy egy ilyen esetet követően mennyire átértékeli magában az ember a szülő-gyermek viszonyt, akár általánosságban, akár a saját gyermekeivel kapcsolatban.

hvg.hu: A regény történetét az ötéves Jack szemszögéből írta meg. Nehéz volt egy kisfiú fejével gondolkozni, az ő nyelvén megszólalni?

E. D.: Attól tartok, legfőképpen csak a fiamat utánoztam, a saját gyerekkoromból például semmilyen emléket nem használtam fel. Sokat jegyzeteltem, miközben hallgattam a fiamat beszélni, próbáltam kielemezni az egyedi kis nyelvtanját, és megfigyeltem, ahogy mindenféle dologból, például műanyag villákból és kartondobozokból képes játékot készíteni.

Brie Larson és Jacob Tremblay A szoba c. filmben
©

hvg.hu: Beszélt olyan pszichológusokkal a regény megírása előtt vagy közben, akik foglalkoztak már hasonló esetekkel?

E. D.: Nem szeretek közvetlenül beszélgetni egy-egy szakértővel, inkább el szoktam olvasni sok különböző ember gondolatait. Rengeteg pszichológiai tanulmányt olvastam az interneten, kutattam a reziliencia témakörében, több olyan esetről olvastam, amikor gyermekek szörnyű dolgokat éltek túl.

hvg.hu: Mindig is szeretett volna filmet készíteni A szobából?

E. D.: Igen, abban a pillanatban, ahogy befejeztem a regényt, már neki is álltam a forgatókönyvnek. Egyszerűen úgy éreztem, hogy jó film lehetne belőle, szóval még az előtt elkezdtem adaptálni, hogy kiadták a könyvet. Így nem volt rajtam akkora nyomás, nyugodtan dolgozhattam.

hvg.hu: Amikor kész lett a forgatókönyv, elkezdett házalni vele, vagy önt keresték meg egy ajánlattal?

E. D.: Igazából egyik sem, inkább vártam, nem akartam megmutatni a forgatókönyvet senkinek, amíg nem találom meg azt a rendezőt, akivel szívesen dolgoznék. Lenny Abrahamson volt az első, aki látta a forgatókönyvet, és ő egyből beleszeretett.

hvg.hu: Hogyan találkoztak Lennyvel?

E. D.: Írt nekem egy tízoldalas levet, amelyben rendezői szemmel, részletesen leírta, hogyan készítene filmet A szobából. És én minden egyes szavával egyetértettem. Lenny egy irodalmi ember, egyből megértett minden egyes irodalmi utalást a könyvben, és úgy egészében megértette, miről is kell, hogy szóljon A szoba.

"Könnytengerben úsznak majd a mozitermek" - kritikánk A szoba című filmről

hvg.hu: Engedte volna, hogy az ön részvétele nélkül készítsen valaki filmet A szobából?

E. D.: Nem hiszem, de szerencsére ez fel sem merült. Esetleg, ha egy nagyon-nagyon híres rendező megkeresett volna, akkor lehet, hogy elcsábulok, de nagyon örülök, hogy minden úgy történt, ahogy történt. Jó volt, hogy a filmes csapat tagja lehettem, ott lehettem a forgatáson, és bevontak minden fázisba, a castingtól a vágásig.

hvg.hu: Olyanoknak képzelte el a regény karaktereit, amilyenek a színészek értelmezésében a filmben láthatók?

E. D.: Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen remek színészeket sikerült megszerezni a filmhez. Brie Larson alakítása lenyűgöző, de a kis Jacob Tremblay is legalább olyan zseniális. És a kevésbé ismert színészek is nagyszerűek, Sean Bridgers például egy egészen érdekes gonosz karaktert játszik a fogva tartó Patás szerepében, amilyet nem igazán látni máshol. Nem az a karizmatikus pszichopata, csak egy megfáradt, rosszindulatú férfi, aki a saját maga által kreált szörnyű helyzet áldozata lesz.

hvg.hu: Ahogy az az adaptációknál lenni szokott, néhány részt ki kellett hagyni a könyv cselekményéből, hogy a lényeg beleférjen a két órás játékidőbe. Mi az, amit a legjobban sajnál?

E. D.: A regényben fontos szerepet játszott, hogy az anyuka Jack előtt már szült egy gyereket a szobában, aki halva született. De egyszerűen úgy éreztük, hogy nincs olyan pont a filmben, ahol úgy tudnánk felhozni ezt az emléket, hogy ne legyen erőltetett, és ne tűnjön úgy, hogy csak a még nagyobb megbotránkoztatásra játszunk.

Brie Larson és Jacob Tremblay A szoba c. filmben
©

hvg.hu: Gondolom, A szoba rajongói már megtalálták önt egy esetleges folytatás ötletével.

E. D.: Soha, soha, soha! (nevet) Mindenkitől elnézést kérek, de ez a történet számomra véget ért. Viszont úgy érzem, hogy a könyv rajongói elégedettek lesznek a filmmel, mert végre találkozhatnak a szeretett karaktereikkel.

hvg.hu: Az első forgatókönyvével egyből Oscarra jelölték. Gondolkodik azon, hogy esetleg karriert vált?

E. D.: Nem úgy gondolok erre, mint egy karrierváltásra. Már eladtam két új könyvemet is, és szerintem mindig is fogok könyveket írni, de emelett simán belefér egy-két forgatókönyv is. Éppen tárgyalok például egy szerzővel, akinek szeretném adaptálni egy regényét, úgyhogy igen, ezen a pályán is folytatom az utam.

hvg.hu: Legutóbbi regénye, a 2014-es Frog Music még nem jelent meg Magyarországon. Tudna róla mesélni?

E. D.: Egy 1876-ban, San Franciscóban történt gyilkossági ügyről szól, amit aztán soha nem sikerült megfejteni. Egy nagyon különc fiatal nő áll a középpontjában, aki éttermeknek dolgozott békafogóként, mielőtt 26 éves korában megölték. Nagyon érdekesnek találtam ezt a történetet, úgyhogy a Frog Music az én változatom arról, mi is állhatott a gyilkosság mögött. Egyébként nemrég sikerült megegyezni egy brit producerrel, úgyhogy ebből is készül majd film, amelynek szintén én írom majd a forgatókönyvét. Remélem, hasonló sikerrel.