Itt a bizonyíték, hogy váratlan fordulatok és technikai újítások nélkül is le lehet nyűgözni a közönséget 2016-ban. A 3 Oscar-díjra jelölt Brooklyn egy viszonylag egyszerű történet szerelemről, családról, vándorlásról és hazaszeretetről, mindez az ötvenes években, hibátlan színészi alakításokkal és olyan képekkel, hogy jó ránézni. Saoirse Ronan pedig nem véletlenül szerzett Oscar-jelölést, a közeljövő egyik nagy mozisztárjával állunk szemben.

Talán nem nagyon kell taglalni, hogy az ír bevándorlók különböző hullámai milyen kulturális hatással voltak és vannak az Egyesült Államokra, az viszont most, a kétezres években derült csak ki, hogy Hollywoodban is nagy igény van a szigetország filmeseinek jellemzően érzékeny látásmódjára. Az idei nyolc Oscar-jelölt film közül kettőt is ír alkotógárdától kaptunk: a már bemutatott A szoba mellett most a kifejezetten ír-amerikai témát feldolgozó Brooklyn is eljutott a magyar mozikba.

John Crowley filmje pedig tökéletes példája az elcsépelt mondásnak: „ilyen filmeket már nem csinálnak manapság”. A Brooklyn ugyanis nem több és nem is kevesebb, mint egy szép, könnyű és okos film. Nincsenek, de nem is hiányoznak a nagy, drámai jelenetek, a váratlan fordulatok vagy a technikai csodák – viszont kiszámíthatósága ellenére megható, könnyedsége ellenére pedig tartalmas tud lenni.

©

A film Eilis Lacey (Saoirse Ronan) történetét meséli el, aki egy kisvárosban éli nem túl izgalmas életét: édesanyjával és nővérével él, hétvégenként pedig a kibírhatatlan Miss Kelly boltjában dolgozik aprópénzért. Így minden félelme ellenére nem habozik, amikor nővére bejelenti, hogy az egyházon keresztül sikerült munkát intéznie neki az Egyesült Államokban.

De az amerikai álom nem adja olyan könnyen magát: Eilis egy luxusáruházban kap munkát, ahol visszahúzódó személyisége miatt nehezen tudja megértetni magát a nyüzsgő New York-i polgárokkal, így egyből szidásban részesül, ráadásul a szállásán egy minden lében kanál háziasszony (Julie Walters), és néhány irigy, rosszindulatú lakótárs fogadja. Nem csoda, hogy egyből elönti a honvágy, amikor nővérétől levelet kap. De ez a melankólia sem tart sokáig.

Egy brooklyni ír bálon egy másodgenerációs olasz fiú, az egyszerű, de végtelenül kedves Tony (Emory Cohen) menti ki Eilist az idegesítő lánytársaságból, majd szépen lassan egymásba habarodnak: a lány a lakótársaitól vesz órákat a helyes spagettievésből, a fiú pedig még fizetni is képes nyolcéves öccsének, hogy a családi vacsorán ne adjon történelemleckét az univerzális olasz-ír konfliktusról – persze hiába. Azonban mikor a Coney Island-i strandon már kezdenek igazán megnyílni egymásnak, olyan hírt kap otthonról a lány, ami miatt kénytelen hazautazni. Az Amerikából hazatérő lányra egészen máshogy néznek az ír faluban, mint az emigrálás előtt, és ez váratlan új kapukat nyit ki Eilis előtt.

©

A Brooklyn legnagyobb erénye, hogy úgy, ahogy kell, össze van rakva. A korhű díszleteket és az észvesztően stílusos kosztümöket Yves Bélanger (Vadon, Dallas Buyers Club) álomszerű fényképezése teszi még varázslatosabbá, John Crowley rendezése kifejezetten találó (a különböző korszakok különböző szín- és képi világot kapnak), a hibátlan szereplőgárda (Emory Cohen mellett Domhnall Gleeson is érdekes szerelmi szálban remekel) pedig nagyszerűen kíséri Saoirse Ronan elbűvölő alakítását. Az Oscar-jelölés magáért beszél, itt volt az ideje, hogy a mellékszerepei (Vágy és vezeklés, A Grand Budapest Hotel) után főszereplőként is elismerjék (a Komfortos mennyország és a Hanna sem ma voltak már).

Colm Tóibín könyvét egyébként – az úgy tűnik, mindenhez értő – Nick Hornby (Fociláz, Egy fiúról, Pop, csajok, satöbbi) adaptálta, aki már harmadjára nyúlt Oscar-mércével is mérhető sikerrel más író művéhez a tavalyi Vadon és a 2009-es Egy lányról után.

A Brooklyn egy széles közönségnek imponáló, a közönségfilmre való hajazást mégis elkerülő történet a valahová tartozás és a valahová tartozni akarás ellentétéről, a nemzeti és kulturális identitásról és végeredményben az amerikai álomról, egy olyan korban, amikor még egészen mást jelentett, más problémákat vetett fel a migráció. És hiába játszódik 60 évvel ezelőtt, két olyan országban, amihez az égvilágon semmi közünk, az alapvető emberi motivációk (munkavállalás, családalapítás, költözés) ugyanazok, amik mindannyiunk számára ismerősek lehetnek.

Emory Cohen és Saoirse Ronan a Brooklyn c. filmben
©
Az ír mozi nagy korszakát éljük

Bár korábban elvétve már felütötte a fejét Hollywoodban egy-két ír rendező – elég, ha Neil Jordanre (A síró játék, Interjú a vámpírral, Egy kapcsolat vége) vagy Jim Sheridanre (A bal lábam, Apám nevében, Amerikában) gondolunk, a kétezres években egyenesen elözönlötték a nemzetközi filmpiacot az írek.

A két idei Oscar-szereplő, John Crowley (Brooklyn, Behálózva) és Lenny Abrahamson (A szoba, Frank, Garázs) mellett a legrangosabb díj közelébe került John Carney (Egyszer, Szerelemre hangszerelve), Terry George (Hotel Ruanda, Cserbenhagyás) és Martin McDonagh (In Bruges, A hét pszichopata) is, de utóbbi bátyja, John Michael McDonagh (A guardista, Kálvária) vagy Paddy Breathnach (Man About Dog, Viva) filmjei is nagy népszerűségnek örvendenek világszerte.

Ahogy már említettem, ilyen filmek már nem készülnek manapság. Hozzá kell tennem, nem azért, mert ne próbálkoznának vele, épp ellenkezőleg: a könnyed, szerelmes, generációkon átívelő szórakoztatást ígérő limonádékból szinte minden hétre jut egy, és ezek ugyanazt a hatást próbálják elérni, mint a Brooklyn – de ilyen ízlésesen, hatásvadászat helyett hatásosan már nagyon rég nem készített senki egy igazán szép, (ezúttal nem pejoratív értelemben vett) kellemes filmet.

A filmet február 4-től vetítik a hazai mozik, a Variety híre szerint pedig hamarosan tévésorozat formájában is láthatjuk a Brooklynt – a BBC szériája Julie Walters szállásadó háziasszony karakterére épül majd.