szerző:
hvg.hu

Már nem a megszokott tankcsapdás indulóval vezetik fel a debreceni futballmeccseket. A zenekar szerint az elmúlt években sok minden megváltozott, és már nincs meg bennük az az érzelmi töltés, ami annak idején a Piros-fehér című dal megírására ösztönözte őket. Ezért úgy gondolják, hogy átadják a lehetőséget a fiatalabbaknak, és szülessen egy új induló – derül ki az indoklásukból.

A DVSC 2005-ös bajnoki címe adta az ihletet a Piros-fehér című dalhoz, amely több mint tíz évig szólt a csapat meccsei előtt. A szombati, Vasas elleni bajnokin már nem is csendült fel az induló, egy régebbi Loki-dal szólt a Nagyerdei Stadion hangszóróiból Debrecenben – írja a Cívishír és a mifocink.com.

Megkérdezték a Tankcsapdát, miért vonták vissza az indulót.

©

A zenekar közleményében emlékeztettek, hogy a Piros-fehér „egy házibuli emelkedett hangulatában tett ígéret eredményeként 2005-ben, az akkori csapatban játszó barátaink és az általuk elért első DVSC bajnoki cím tiszteletére született, és lett a Loki indulója”.

„Az elmúlt években nemcsak a csapat, de a labdarúgás összessége is alapos változásokon ment keresztül, és mivel már nincs meg bennünk az az érzelmi töltés, ami annak idején a dal megírására ösztönzött minket, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy átadjuk a lehetőséget a következő generációnak: szülessen egy új induló” – indokolták a visszavonást. Hozzátették, hogy a dal a dvsc.hu-n továbbra is elérhető marad.

Bolhából elefántot

Lukács László, a Tankcsapda frontembere a Debrecen Televíziónak nyilatkozott a dal visszavonásával kapcsolatban. Azt mondta: nem üzenni akartak a döntésükkel, az, hogy sokan ezt találgatják, szerinte a bolhából elefánt tipikus esete. A zenekar tagjai egyszerűen úgy érzik, eljárt az idő az indulójuk felett, az a generáció ugyanis, amelyiknek írták, már visszavonult.

„Az a fajta érzelmi plusz meg érzelmi töltés, ami annak idején minket ennek a dalnak a megírására ösztökélt, az már nincsen meg, őszintén szólva bennem sincs meg, hazudnék, ha azt mondanám, hogy megvan. Ezért gondoltuk azt, hogy mivel ez ilyen szinten a Tankcsapda szájából talán hiteltelennek is nevezhető, és mivel van egy új generáció a pályán meg a pálya mellett is, legyen akkor egy új induló is” – magyarázta Lukács László.

Cikk megosztása
Címkék