Újra Hollywood kulisszái mögött játszódó filmmel jelentkeztek a különleges humoruk és csavaros történeteik miatt nagy becsben tartott Coen-fivérek. Az idióta színészt alakító George Clooney illetve a filmstúdiót szinte egy személyben összetartó főszereplőt játszó Josh Brolin sem okoz csalódást, de a beharangozott sztárparádé inkább csak átverés volt a plakátokon. Az Ave, Cézár talán lehetett volna merészebb, mert olykor fájóan lapos a humora, de a legjobb pillanataiban azért megcsillantja, miért is tartjuk az egyik legjobb író-rendező párosnak Coenéket. A túlzásokig kigúnyolják a filmkészítést - pont ezzel tisztelegve egy letűnt mozikorszak előtt.

A Coen-fivérek filmjeit a rájuk jellemző abszurd, kényelmetlen és zavarbaejtő humor miatt szokás szeretni. A hollywoodi recepttel szemben nem egy alapból vicces szituációt túloznak el, hanem ők tesznek egy hétköznapinak tűnő szituációt elképesztően viccessé. Ezt talán a Fargóban mutatták meg a legnyilvánvalóbban: a legszórakoztatóbb jelenetek semmilyen formában sem tesznek hozzá a cselekményhez, egyszerűen csak önmagukban humorosak.

De példaként lehet említeni az Egy komoly ember című filmjüket, amit egy a film idejétől és stílusától teljesen elütő, jiddis nyelvű, különálló kisfilmmel kezdtek. Jellemző, hogy amikor moziban dolgoztam, a nézők sorban jöttek ki az első percekben, hogy ők nem erre a filmre vettek jegyet. Ilyen közönségszívatást is csak ők engednek meg maguknak a nagypályás rendezők közül.

Megtévesztő sztárparádé

Az Ave, Cézár!-ban sajnos csak kevés az ilyen merészebb poén. Sőt, az új film első felében még úgy is tűnhet néhány elvakultabb Coen-rajongónak, hogy a korábban teljesen egyedi stílusú páros végérvényesen elszürkült. Persze tudtuk már az előzetesekből, hogy a komolyabb és néhol meglepően szomorú darab után (Llewyn Davis világa) után most egy könnyedebb film érkezik. Ez korábban is így volt a most már 17 egészestés filmet számláló életműben: a nyomasztó Hollywoodi lidércnyomásra jött a dilis A nagy ugrás, az egyik legjobb filmjüknek tartott Nem vénnek való vidék után pedig épp a komolytalansága miatt szerethető Égető bizonyíték következett.

Josh Brolin és Heather Goldenhersh
©

Még azt sem lehet mondani, hogy az Ave,Cézárral Coenék olyan témába nyúltak, amihez ne lett volna érzékük. Ezúttal egyik régi mániájukat, a klasszikus hollywoodi mozikorszakot pécézték ki, és az ötvenes évek nagy stúdióinak cseppet sem problémamentes belső életéről forgattak filmet szinte az összes fellelhető sztárral. Egyetlen nap történetét követhetjük végig, és szinte végig a Capitol filmstúdió hatalmas műtermeiben zajlik a cselekmény, szinte már olyan hatást keltve, mintha mi is a részesei lennénk a nagy hollywoodi mágiának. Igen ám, de a plakátokon elhintett sztárparádé elég megtévesztő. Jonah Hill, Scarlett Johansson alig, Channing Tatum is csak pár percre tűnik fel a filmben, Tilda Swinton karaktere (egy újságíró ikerpár két tagját alakítja) pedig egyszerűen csak lapos a Coenektől elvárt humorhoz képest.

A szinkron megint megfoszt a teljes élménytől

Még szerencse, hogy a két főbb szerepben, Josh Brolin a stúdió problémamegoldójaként (akit egy valódi filmes legendáról, Eddie Manixről mintáztak), George Clooney pedig együgyű filmsztárként sem okoz csalódást. A kifinomult ízlésű, ám hisztis rendező szerepe pedig igazi jutalomjáték Ralph Fiennes-nak, akinek a déli cowboy-hőst alakító Alden Ehrenreich-rel közös jelenetei egyértelműen a film csúcspontjai közé tartoznak. És itt el is érkeztünk ahhoz a problémához, ami évről évre felüti a fejét: az Ave, Cézár élvezeti értékéből jócskán visszavesz a szinkron.

Ralph Fiennes, kifinomult brit rendezőként a filmben
©

Márpedig alig néhány mozi játssza csak eredeti nyelven a filmet, és az angolul nem tudók ezekhez a vetítésekhez feliratot sem kapnak. Ez a legjobban Fiennes és az először komoly moziszerepében bizonyító Ehrenreich közös jelenetében jön ki nagyon rosszul, hiszen ahogy az ebben a videóban is hallatszik, a poén forrása a két különböző akcentus, a délies amerikai és a brit angol közötti különbségből (is) fakad. Nem a szinkronszínészek elleni kirohanás ez, de egyszerűen érthetetlen, hogy egy film poénjaitól akár tudtuk nélkül fosztják meg a magyar nézőket a magyar hang erőltetésével.

Az Ave, Cézár azonban még a jobb színészi teljesítmények ellenére is kihagyott lehetőségnek tűnik. Az a vérbeli Coen-humor csak néhány jelenetben bukkan fel, igaz, akkor nagyon betalál a néhol kicsit bő lére eresztett, és talán túlságosan is habkönnyűre hangolt filmben. Az Ave, Cézár akkor igazán vicces, ha a végletekig eltúlozza a régi stúdiórendszer működését, a korabeli filmkészítési technikákat, de a film legmeghökkentőbb momentumában még a Hollywood és Moszkva közötti titkos kapcsolatra is fény derül. A film második felében tehát felpislákol a remény, hogy a rendezőpáros hűen eddig életművéhez egészen abszurd irányba tereli a cselekményt, de mintha most inkább ők is csak jól akarták volna érezni magukat a forgatáson, és nem sokat lamentáltak a sztori lezárásán.

Balról: Joel és Ethan Coen Brolinnal és a Clooney-val a forgatás alatt
©

Azért a maró gúny és önirónia így is átüt néha, főleg amikor az elnyomott hollywoodi forgatókönyvírok szerepére terelődik a szó a filmben. Nem nehéz ezt afféle kikacsintásként értelmezni, hiszen a páros többször is írt már forgatókönyvet más rendezőnek (legutóbb Spielbergnek az elég közepesre sikeredett A kémek hídját)  de ezt a témát a Hollywoodi lidércnyomásban már ügyesebben kivesézték.

Most inkább annak a korszaknak mutatnak görbe tükröt, amikor több tehetséges, szovjetbarátként megbélyegzett író is feketelistára került, és végtére is csak azt mutatják: akármennyire is illuzióromboló látni, hogy hogyan is készül el egy nagy produkció, attól még a kész művön még a legcinkusabb filmiparosok is képesek meghatódni. Furcsa varázslat és aprólékosan kimunkált átverés a mozi, és ha legalább ezt eszünkbe juttatja az Ave, Cézár másfél órára, akkor simán megbocsájtjuk Coenéknek azt is, hogy messze nem ez a legjobb filmjük.