Évek óta nem volt olyan, hogy az utolsó pillanatig kettőnél több film is versenyben legyen a legfőbb Oscar-kategóriákban: a 2016-os gálán viszont A visszatérő, a Spotlight és A nagy dobás is joggal izgulhat. Minden bizonnyal meglesz DiCaprio hőn áhított Oscarja, de két huszonéves színésznő és még Sylvester Stallone is a díjazottak között lehet, míg Ennio Morricone 87 évesen veheti át az első valódi Oscar-díját. És persze végre reális egy magyar győzelem is. Megnéztük, kik a legfőbb esélyesei az éjjeli gálának, és eláruljuk, szerintünk kiknek kellene nyerniük.

Több fronton is forró hangulat uralhatja a 88. Oscar-gálát, amit magyar idő szerint hétfő éjjel 2 órától tartanak a Los Angeles-i Dolby Színházban. A jelöltek kihirdetését követően szinte azonnal botránnyá nőtte ki magát a jelöltek fehér túlsúlya – az összesen 20 nominált színész között például egyetlen más etnikumú személy sem szerepel. Ezt a témát valószínűleg szépen meglovagolja majd az idei házigazda, Chris Rock is.

De szokatlanul nagy a verseny a legfőbb kategóriában is: az előzetes díjátadókon diadalmaskodó A visszatérő mellett a Spotlightot és A nagy dobást sem szabad még leírni, bár a többi nagy kategóriában mostanra már nagyjából körvonalazódtak a lehetséges díjazottak. Szerencsére a legnagyobb esélyesek között tartja számon a világ Nemes Jeles László filmjét, a Saul fiát is, amely 1989 óta az első magyar jelölt a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, a Mephisto 1982-es sikere után pedig másodjára kerülhet sor magyar film sikerére.

A legjobb film díjára esélyes 8 alkotás poszterei
©

A legtöbb, 12 jelölést a főbb kategóriák mellett a technikai terepen is esélyesnek számító A visszatérő szerezte, kétszámjegyű jelölés ezen kívül csak a Mad Max: A harag útjának jött össze, a maga 10 kategóriájával. A Mentőexpedíció 7, a Carol, a Spotlight és a Kémek hídja 6-6 díjra esélyes, őket követi A nagy dobás és a Star Wars: Az ébredő Erő, 5-5 jelöléssel.

A legnagyobb esélyesek bemutatása mellett azt is eláruljuk, szerintünk kik érdemelnék meg idén legjobban a filmvilág legrangosabb díját – a kettő csak nagyon ritkán fedi egymást.

Legjobb film

A visszatérő
©

Idén nyolc alkotásnak van esélye papíron elnyerni a fődíjat, de ha reálisan nézzük a mezőnyt, akkor rájövünk, hogy valójában három film maradt versenyben az Oscar-szezon legvégére. Az őszi amerikai premiere óta legnagyobb favoritnak tartott Spotlight győzelmi esélyeit először a küzdelembe hirtelen berontó A nagy dobás sikere tépázta meg, majd az elsőre talán túl nagy falatnak tűnő A visszatérő tarolta le a fontosabb díjátadókat (Golden Globe, BAFTA).

Mi a kissé öncélú DiCaprio-show győzelme helyett jobban örülnénk a sokkal összeszedettebb, klasszikus eszközökkel élő Spotlight vagy a szórakoztatóan kaotikus brókermozi, A nagy dobás sikerének.

  • Megérdemelné: Spotlight / A nagy dobás
  • Nyerni fog: A visszatérő

Legjobb rendező

Alejandro G. Iñárritu (balra) A visszatérő forgatásán
©

Az elmúlt 15 évben mindössze négyszer fordult elő, hogy nem a legjobb film kategóriájában győztes alkotás rendezője kapta meg ezt a díjat, de úgy gondoljuk, idén ez a szám nem fog növekedni. Főleg, hogy a Golden Globe, a BAFTA, és ami ez esetben az előbbieknél is fontosabb, a DGA, vagyis a Rendezők Céhe díját is elhozta Iñárritu. Mivel tavaly a Birdmanért is díjazták, ő lehet a harmadik olyan direktor, aki egymás utáni két évben is rendezői Oscart nyer, John Ford (1940-41) és Joseph L. Mankiewicz (1949-50) után.

Pedig tavaly egy olyan, igazi nagy visszatérésnek is a szemtanúi lehettünk, amit általában szeret az Akadémia: a 70 éves George Miller brutálisan gyönyörűt alkotott a Mad Max: A harag útjával, amelyért szégyenszemre először kapott rendezői jelölést (két forgatókönyves és egy legjobb filmes jelölés, valamint egy animációs győzelem után).

  • Megérdemelné: George Miller
  • Nyerni fog: Alejandro González Iñárritu

Legjobb férfi főszereplő

Leonardo DiCaprio A visszatérő c. filmben
©

Itt nem kell túlcizellálni a dolgot, ha Leonardo DiCaprio megkapja a szobrot A visszatérőért, akkor azért, ha nem kapja meg, akkor azért fog mindenki ezen a kategórián csámcsogni. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy DiCapriónak másért kellett volna megkapnia az Oscart, akár legutóbb A Wall Street farkasáért, mert sokan sajnos A visszatérőt is csak úgy tudják értelmezni, mint DiCaprio kepesztetését a díjért.

Akárhogy is alakul, addig mindenkinek ajánljuk a nagy sikerű DiCaprio-játékot, ami még nagyobb rajongótáborra fog szert tenni, ha meglepetésre Michael Fassbender (Steve Jobs) vagy Eddie Redmayne (A dán lány) elhappolná a díjat.

  • Megérdemelné: Michael Fassbender
  • Nyerni fog: Leonardo DiCaprio

Legjobb női főszereplő

Jacob Tremblay és Brie Larson A szoba c. filmben
©

Ennek elég egyértelmű kategóriának kell lennie, hiszen Brie Larson tényleg hosszú időre emlékezeteset nyújtott  A szobában. "Brie Larson sem véletlenül nyert Golden Globe-ot a játékáért, és fut neki elsőszámú esélyesként az Oscarnak. Az idegösszeroppanás szélén álló, majd a traumát követő stressz miatt ingadozó anyuka szerepében tényleg úgy brillírozik, hogy ezúttal tényleg elmaradhatatlan a rengeteg elismerés" – írtuk korábban játékáról.

Nem mintha a többi jelölt ne tett volna ki magáért, de Cate Blanchettnek már van szobra, Saoirse Ronannek (Brooklyn) pedig még bőven lesz alkalma a díj elnyerésére. Charlotte Rampling (45 év) vagy Jennifer Lawrence (Joy) győzelme pedig már bombameglepetés lenne.

  • Megérdemelné: Brie Larson
  • Nyerni fog: Brie Larson

Legjobb férfi mellékszereplő

 

Sylvester Stallone a Creed c. filmben
©

Itt mindenki szimbolikus gesztust vár az Akadémiától, ugyanis a legnagyobb favorit a Rocky szerepében visszatérő Sylvester Stallone, aki a Creedben már nem bokszolóként, hanem edzőként domborított.

Pedig lenne rajta kívül is, aki megérdemelné nagyon az Oscart. Tom Hardy például sokak szerint el is homályosította DiCapriót A visszatérőben, de Mark Ruffalo is újfent bizonyította tehetségét az oknyomozó újságíró szerepében, a Spotlightban. Mark Rylance-től mi annyira nem ájultunk el a Kémek hídjában, míg Christian Bale most inkább csak képregényszerű figura volt az amúgy nagyon szórakoztató A nagy dobásban.

  • Megérdemelné: Tom Hardy / Mark Ruffalo
  • Nyerni fog: Sylvester Stallone

Legjobb női mellékszereplő

 

Alicia Vikander és Eddie Redmayne A dán lány c. filmben
©

Ez egy izgalmas kategóriának tűnik, bár ahogy közeledünk a gálához, egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az utóbbi egy-két évben a legjobbakhoz felzárkózó svéd színésznő, Alicia Vikander lesz díjazott idén. A dán lányban szerepet kapó Vikander azonban még lehet, hogy korai választás lenne.

Szerintünk nála árnyaltabb alakítást nyújtott Rooney Mara a Carolban, aki karrierje legjobbját hozta az ártatlan, majd egyre érettebbé váló fotós lány szerepében. De nem néznénk rossz szemmel Jennifer Jason Leigh díjazását sem, aki az Aljas nyolcasban tett ki magáért.

  • Megérdemelné: Rooney Mara
  • Nyerni fog: Alicia Vikander

Legjobb idegen nyelvű film

 

Saul fia
©

Ehhez sem kell sok mindent hozzáfűzni: nagy esélyesnek számít a Saul fia, szinte mindenhol a magyar film győzelmét jósolják. Viszont nem szabad lebecsülni a mezőnyt a tipikusan kiszámíthatatlan kategóriában.

A francia-török Mustang okozhat számunkra kellemetlen meglepetést, de a másik három jelölt (A kígyó ölelése, Egy háború, Theeb) győzelmére már nagyon kicsi az esély az eddigi jóslatok szerint. Cannes előtt aligha hitt benne valaki is, de most már nagyon közel járunk ahhoz, hogy hosszú évtizedek után magyar győztes legyen a gálán.

  • Megérdemelné: Saul fia
  • Nyerni fog: Saul fia

Legjobb dokumentumfilm

 

Amy
©

Itt várhatóan egy korábbi hibáját kompenzálja az Akadémia Asif Kapadiával szemben. A rendező ugyanis nem kapott Oscart a fantasztikus Senna című életrajzi filmért, ám most újra itt van a jelöltek között egy másik hírességről készített mozival, az Amyvel. Az Amy Winehouse életét feldolgozó doksi tényleg rászolgálna a díjra, a bökkenő csak az, hogy szerintünk van egy még jobb jelölt az öt között.

Joshua Oppenheimer A csend képe című filmjéről van szó, amely egy korábbi, szintén Oscarra-jelölt alkotás, Az ölés aktusa című doku folytatása. Az indonéziai halálbrigádok tömeges gyilkosságait feldolgozó film messze a legbátrabb vállalkozás a dokumentumfilmes jelöltek között, ezért illetné ezt  a produkciót a díj.

  • Megérdemelné: A csend képe
  • Nyerni fog: Amy

Legjobb eredeti forgatókönyv

 

Spotlight
©

Ahogy az lenni, szokott, ez a kategória vonultatja fel a legprogresszívabb jelöltnévsort, még ha a minden ízében Oscarra gyúrt Kémek hídja rontja is kicsit a lista presztízsét – hiába jegyzik a Coen-tesók Spielberg filmjének forgatókönyvét.

Bár afelől nincs kérdés, hogy a Spotlight legnagyobb esélye itt rejlik – a BAFTA és az írói szakszervezeti díjátadó után ezt szinte biztosra lehet venni –, volt olyan időszak, amikor az Agymanók lehetséges győzelméről suttogott mindenki, de az sem lenne túlságosan meglepő, ha a rasszizmussal vádolt Akadémia itt próbálna meg kompenzálni a méltatlanul mellőzött Straight Outta Compton díjazásával. Mi mégis a legkorábban bemutatott film, a mesterséges intelligencia témáját zseniálisan feldolgozó Ex Machina sikerének örülnénk a legjobban.

  • Megérdemelné: Ex Machina
  • Nyerni fog: Spotlight

Legjobb adaptált forgatókönyv

 

A nagy dobás
©

Úgy tűnik, az Akadémiának idén sikerül majd mindhárom nagy favoritot díjjal jutalmazni: míg a film, a rendező és a férfi főszereplő díja várhatóan A visszatérőhöz, az eredeti forgatókönyvé pedig a Spotlighthoz vándorol majd, az adaptációk közt A nagy dobás kerülhet ki győztesen – ahogy az a BAFTA-gálán és az írói szakszervezeti díjak kiosztásakor is történt.

Pedig a meghökkentő brókersztori mellett olyan intim, személyes hangvételű csodák is versenyben vannak, mint a Carol vagy a Brooklyn, és még egy bombasztikus sci-fi, az Andy Weir által írt A marsi című könyv Mentőexpedícióra keresztelt adaptációja is befért az öt közé. Ahogy befért Emma Donoghue saját regényének filmváltozata, A szoba is, amely azért nagy kedvencünk, mert az ír szerzőnek sikerült kellően újszerűen, mégis az elementáris erejű könyv legjobb elemeit megtartva adaptálnia saját művét, minden lehetséges giccshelyzetet okosan kikerülve.

  • Megérdemelné: A szoba
  • Nyerni fog: A nagy dobás

Legjobb operatőr

 

Emmanuel Lubezki
©

Na, itt legyen a talpán az Akadémia. A gigászok csatája megnevezés sem fedi eléggé az idei jelöltek névsorát. Emmanuel Lubezki teljesen megérdemelten fog minden bizonnyal Oscar-történelmet írni – a Gravitáció és a Birdman után ugyanis sorozatban harmadik éve fogják az ő nevét szólítani, A visszatérő lenyűgöző képeiért.

Ugyanakkor ott van Edward Lachmann, aki egy igazi vintage fotógyűjteményt varázsolt a Carolból, a visszavonultságából csak az új Mad Max kedvéért visszatérő, poszt-apokaliptikus rémálmot előidéző John Seale, az Aljas nyolcas szuperszéles 70 milliméterével csodákat művelő Robert Richardson és az idén a Sicarióval versenybe szálló Roger Deakins, aki várhatóan 13. jelölését sem tudja díjra váltani.

  • Megérdemelné: gyakorlatilag minden jelölt
  • Nyerni fog: Emmanuel Lubezki

Legjobb eredeti filmzene

 

Két veterán csap össze ebben a kategóriában, ráadásul mindketten visszatérő-üzemmódban: a 84 éves John Williams újra Star Wars-filmzenét írt, a 87 éves Ennio Morricone pedig 40 év után fordult újra a western műfajához, Quentin Tarantino kedvéért. Utóbbinak már csak azért is van nagyobb esélye a győzelemre, mert az ötszörös díjazott (még ha legutóbb ’94-ben is nyert) Williamsszel ellentétben, öt jelölése ellenére eddig csak egy életműdíjjal sikerült kiszúrni az ő szemét.

De egyértelműen a legizgalmasabb filmzenéről beszélünk, ha az Aljas nyolcasról van szó, még maga Tarantino is meglepődött, amikor western-zene címén ezt a horrorisztikus rézfúvós kavalkádot kapta a maestrótól. A Carol zongorafutamai (hihetetlen, de ez Coenék állandó zeneszerzője, Carter Burwell első jelölése) és a Kémek hídja súlyos vonósai (a szintén peches, 13-szoros jelölt Thomas Newmantól) nem túl kiemelkedőek, Howard Shore legalább valami azonnal felismerhetőt produkált a Spotlight zongoratémájával.

  • Megérdemelné: Ennio Morricone
  • Nyerni fog: Ennio Morricone