szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt

Mindegy, hogy a havas Minnesota, a kegyetlen vadnyugat, a századeleji gengsztervilág vagy a hatvanas évek folkszíntere, a Coen-testvérek mindenhol találnak elég drámát, rejtélyt és fekete humort ahhoz, hogy egy újabb abszurd történetet facsarjanak ki az adott helyszínből. Csináltak már hülyét George Clooneyból, Tom Hanksből és Nicolas Cage-ből, de ők tették sztárrá Javier Bardemet és Frances McDormandet is. Bár 4 Oscar-díjukért Fargo és a Nem vénnek való vidék felel, azért bőven találtunk az Ave, cézárt megelőző 16 filmjük közt annyi zseniális alkotást, hogy elég nehéz legyen rangsorolni őket. Az például kiderült, hogy rossz filmet még nem sikerült összehozniuk 32 év alatt.

A filmvilág legikonikusabb testvérpárja, Joel és Ethan Coen 1984 óta rukkol elő két-háromévente abszurdabbnál abszurdabb filmekkel. Amik lehetnek véres, kegyetlen thrillerek, moralizáló westernfilmek, vagy idiótákat felsorakoztató komédiák, egy biztos: mindegyik azt a bizonyos Coen-hangulatot fogja árasztani. Legújabb, immár 17. alkotásuk, az Ave, cézár a könnyedebb alkotásaik közül való (kritinkánkat itt olvashatja), ennek apropóján rangsoroltuk a fivérek életművét A hetedik sor közepe, a Filmtekercs és a Prizma filmes oldalak szerzőivel közösen – az Ave, cézárt egyelőre nem rangsoroltuk.

16. Betörő az albérlőm (The Ladykillers – 2004)

©

Általában a Coen-listák alján szokott kikötni ez a komédia, pedig egyáltalán nem vállalhatatlan filmről van szó, sőt, még igazán mellényúlásnak sem nevezhető. De valószínűleg az életmű erősségét jelzi, hogy egy tisztességes vígjáték lett az utolsó a sorban. A világ legbénább, legfurább rablócsapatáról szóló film valójában egy régi angol kamaradarab modern átirata, és annak ellenére, hogy Tom Hanks vagy J.K. Simmons is kitesz magáért, talán túl kevés került ebbe a változatba a vérbeli coeni fekete humorból.

15. Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty – 2003)

©

A tesók sosem voltak túlzottan elemükben, ha nem a saját rendezéseikről volt szó – az utóbbi években olyan filmekhez adták a nevüket íróként, mint a Dől a moné, a Rendíthetetlen vagy a Kémek hídja. Nem csoda, hogy egyik – nem véletlenül – legkevésbé elismert filmjük, a Kegyetlen bánásmód is számos rendező kezén keresztül átfutott, mire végül kénytelenek voltak maguk Coenék megcsinálni.

És hiába szokásosan vicces George Clooney és ellenállhatatlan Catherine Zeta-Jones, a válóperes ügyvédek és az ügyeskedő kirakatfeleségek világában játszódó bohókás romantikus komédia sztorija egyszerűen nem elég érdekes egy egész estés mozi szintjén.

14. A nagy ugrás (The Hudsucker Proxy – 1994)

THP

Tim Robbins legismertebb szerepét A remény rabjaiban kapta, ám ugyanabban az évben egy igazi kafkai hőst is eljátszhatott A nagy ugrásban. A gigavállalatok belső működését és a fogyasztói társadalmat könyörtelenül kifigurázó filmben a Coen-testvérek mindent bevetettek a csúcsra járatott abszurd eléréséhez: legfelső emeletről kiugró nagyfőnök, vagy a hullahopp-karika, mint forradalmi találmány – A nagy ugrás már-már félelmetesen groteszk képet fest a kapitalista társadalomról.

13. A félszemű (True Grit – 2010)

©

Az 1969-es John Wayne-film remake-je nem véletlenül lett a Coen-tesók legtöbb pénzt hozó filmje – korábbi műveikhez képest sokkal egyenesebb utat választottak, és a zsánerek keverése helyett egy konkrét westernt tettek le az asztalra, amelyben egy kislány felbérel egy zsémbes öreg békebírót, hogy keresse meg apja gyilkosát.

Ha eleinte hiányzik is a megszokott coeni irónia, ahhoz kétség sem férhet, hogy egy képileg gyönyörű, hangulatos és szórakoztató műfaji filmmel állunk szemben, amit egy egészen elképesztő szereplőgárda koronáz meg – a Wayne-perszónát messze felülmúló Jeff Bridges, a 14 évesen Oscarra jelölt Hailee Steinfeld mellett Matt Damon, Josh Brolin és Barry Pepper is zseniális a filmben.

12. Ó, testvér, merre visz az utad? (O Brother, Where Art Thou? – 2000)

©

George Clooney első találkozása a tesókkal egyből egy klasszikust szült, még ha nehéz is egy komplett filmként értelmezni az Ó, testvért, mintsem vicces és kevésbé vicces epizódok egyvelegeként. Lényegében az Odüsszeia 20-as évekbeli változatáról van szó, az amerikai Délre helyezve.

A szakaszos történetvezetés miatt elsősorban a jobban sikerült jelenetei (ennél jobb Ku Klux Klan-zenei betétet még nem láttunk) és a déli zenei stílusokból (bluegrass, country, gospel, blues) táplálkozó soundtrack miatt marad emlékezetes, de a remek Clooney mellett John Turturro és Tim Blake Nelson bugyuta karakterei már elég fárasztóak tudnak lenni.

11. A halál keresztútján (Miller's Crossing – 1990)

©

Gengsztermozi Coen-módra. Senki sem az, aminek látszik, de közben minden szereplő egy hatalmas sztereotípia. Coenék bizonyára az összes maffiózófilmet végignézték, mielőtt saját forgatókönyvük írásába vágtak volna. A Halál keresztútján akkor élvezhető igazán, ha egyáltalán nem vesszük komolyan, hanem csak egy laza műfajparódiaként és tisztelgésként tekintünk rá.

Általában ugyanazért szokás imádni és utálni is ezt a filmet: annyira aprólékosan kidolgozott és szövevényes a sztori, hogy A halál keresztútjánra halmozottan igaz, nem elég egyszer megnézni.

10. Véresen egyszerű (Blood Simple – 1984)

©

Több mint harminc éves már a testvérek legelső alkotása, de még mindig az abban felvetett témákból élnek – tulajdonképpen minden évtizedben újraforgatták a félresikerült bérgyilkos-meló filmet, a Fargo és a Nem vénnek való vidék esetében.

A texasi neo-noir alaphelyzete máris zseniális: a házasságába beleunt fiatal nő (Frances McDormand) összeszűri a levet kedvenc kocsmájának pultosával (John Getz), de erre hamar rájön a férje, aki felbéreli a nyomozó Vissert (M. Emmet Walsh), hogy tegye el őket láb alól. Azonban Visser magánakcióba kezd, és minden érintettből próbál valahogy kicsalni egy kis pénzt. A szokatlanul véres moralitás azóta Coenék védjegyévé vált.

9. Arizonai ördögfióka (Raising Arizona – 1987)

©

A Véresen egyszerű után már nagyon várták, mivel tudnak másodjára előrukkolni Coenék, de erre talán senki nem számított. A kegyetlen thrillert ugyanis egy eszeveszett komédia követte, az akkor még zöldfülű Coppola-ivadékként számon tartott Nicolas Cage főszereplésével.

Gyakorlatilag egy élőszereplős rajzfilmről beszélünk, amelyben a hawaii-inges bolti tolvaj Nic Cage és a rendőrnő Holly Hunter elhatározzák, hogy a nő meddősége miatt elrabolnak egyet a helyi bútormágnás újszülött ötös ikrekéből. De a két idióta szökevényt megtestesítő John Goodman és William Forsythe, illetve az Apokalipszis Magányos Lovasa szerepében feltűnő Randall „Tex” Cobb karakterei is a tesók legjobbjai közül valók ebben a fantasztikus katyvaszban.

8. Llewyn Davis világa (Inside Llewyn Davis – 2013)

©

A fivérek legmelankolikusabb műve egyben az egyik legmegosztóbb is: sokan nem tudtak mit kezdeni az író-rendezők azon döntésével, hogy nem egy zenés filmekhez illő sikertörténetet mutatnak be, hanem egy látszólag kilátástalan, szomorú életútat. Ha másban nem is, abban mindenki egyetérthet, hogy Oscar Isaac (Ex Machina, Star Wars 7) itt vált A-listás színésszé.

A Llewyn Davis világa 1961-ben játszódik, a Greenwich Village-i folk-színtéren, ahol épp ezekben az időkben kezdődött meg Bob Dylan felemelkedése. És nem arról van szó, hogy Davis ne lenne olyan tehetséges, mint Dylan, éppen csak a makacssága, a kompromisszumképtelensége és néhány elhibázott döntése miatt ő lesz az, aki a hírnév helyett összevernek a klub mögötti sikátorban.

7. Égető bizonyíték (Burn After Reading – 2008)

©

Ez a film jutalomjáték volt minden szereplőnek. A furcsa tartalmú CD körül bonyolódó történetben egytől egyig mindenki idióta, és bár megjelenésekor úgy tűnt, ezt a filmet már az Oscar-díj bezsebelése után ellazázta a testvérpár, kiderült, hogy a kisujjukból is egy végig izgalmas akciókomédiát ráztak ki.

Brad Pitt idióta fitneszedzőként felejthetetlent nyújtott, mint ahogy az alkoholista CIA-ügynököt is telibe találta John Malkovich. Az életmű talán legkomolytalanabb darabja, talán pont emiatt zárták szívükbe az elvakultabb Coen-rajongók is.

6. Az ember, aki ott se volt (The Man Who Wasn't There – 2001)

©

Az egyik legtalányosabb film az életműben, a monoton hangú, életunt borbélyról, aki egyszer csak visszafordíthatatlan eseménysort indít be akkor, amikor úgy érzi, lépnie kell felesége hűtlensége miatt. Ennyiben Az ember, aki… a Fargo fekete-fehér párdarabjának tekinthető, hiszen ez a film is a kisember nyomorúságáról szól.

De itt a történet helyett nagyobb hangsúlyt kap a negyvenes-ötvenes évek Amerikájának atmoszférája. Nem véletlenül mentett át több mindet ebből a moziból Noah Hawley a Fargo tévésorozat-változatához, a főszerepet alakító Billy Bob Thorntontól kezdve az ufó-szálig.

5. Egy komoly ember (A Serious Man – 2009)

©

Könnyen lehet, hogy ez a furcsa filmekben amúgy sem szűkölködő Coen-testvérpár legfurcsább filmje. Egy biztos: amint véget ér, egyből újranézésért kiált. Michael Stuhlbarg tökéletes alakításában egy fizikaprofesszort láthatunk, amint keresi az élet értelmét. És erre jó oka van: a felesége váratlanul válni akar, a fia marihuána miatt tartozik pénzzel egy osztálytársának, az iskolában pedig egyszerre próbálják megvesztegetni és kirúgatni.

De hiába fordul több rabbihoz is: az egyik a parkolók szépségéről áradozik neki, a másik pedig egy gój történetét meséli el, akinek héber írást találtak a fogaiba vésve. Hogy ennek semmi értelme? Könnyen lehet. De az egész filmnek van egy ilyen misztikus vonulata: azért csúszik szét az életed, mert Isten így akarja, vagy azért, mert Isten nem is létezik? És akkor még a film előtt játszódó, a történethez látszólag semmilyen módon nem kapcsolódó hihetetlenül szórakoztató kisfilmről még nem is beszéltünk.

4. Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink – 1991)

©

John Goodman és John Turturro mellett ennek a bizarr filmnek valójában a történet helyszínéül szolgáló szálloda a legfőbb szereplője. A címbéli író, Barton Fink (Turturro élete egyik legjobb alakítása) kínjait követhetjük végig egyre szűkülő, egyre nyomasztóbb szállodai szobájában, és alkotói válságán a Goodman által játszott szobaszomszéd se segít (legalábbis elsőre úgy tűnik).

Coenék tulajdonképpen saját szerepüket, a művész létmódot boncolgatják, teszik ezt itt még nagyon frissnek ható, álom és valóság között lebegő víziókkal. Nem aprózzák el ezúttal sem, hiszen filmjükkel voltaképp azt mondják, nagy mű csak iszonyatos áldozatok árán születhet.

3. Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men – 2007)

©

A Nem vénnek való vidék modernkori klasszikus, tényleg nem lehet elégszer megnézni. Van, aki azért nem tud vele betelni, mert ez a legjobb modernkori western. Van, aki a hibátlan Cormac McCarthy-regény hibátlan feldolgozását látja benne. És persze Javier Bardemből is ekkor lett igazi világsztár a már-már nem evilági módon hidegvérű gyilkos szerepében.

Apró részletekre lehetne bontani, hogy miért elementáris erejű mozi a Nem vénnek való vidék, de valahogy nézőként is úgy vagyunk vele, mint a filmet narráló seriff: látjuk magunk előtt az ügy részleteit, mégsem értjük az egészet. Pont ezért képes másodpercről másodpercre egyre feszültebbé válni a film.

2. A nagy Lebowski (The Big Lebowski – 1998)

Ha azt mondjuk, hogy kultfilm, akkor nehéz nem egyből A nagy Lebowskira gondolni, mondjuk a Ponyvaregény mellett. Kevés film éri meg, hogy egyszerre tartsanak belőle évente saját fesztivált, alapítsanak belőle vallást és nevezzenek el róla nem egy, hanem két afrikai pókot is: az Anelosimus biglebowskit és az Anelosimus dude-ot. És májusban Budapesten is lesz Nagy Lebowski fesztivál.

A Fargo sikere után akár visszavehettek volna egy fokozatot Coenék, és bár a korabeli kritika és a díjak száma szerint ezt meg is tették (egy darab rangos díjra nem is jelölték a Lebowskit), az utólagos státusz szerint ez máshogy történt. Jeff Lebowski, vagyis a Dude (a magyarban Töki) a filmtörténet egyik leglazább karaktere Jeff Bridges tökéletes tálalásában, ahogy a vietnami csatateret a bowling-pályára cserélő, de a vehemenciájából semmit sem vesztő Walter Sobchak (John Goodman) is ott van a legjobb Coen-figurák közt. Az eszement rablási sztori a nihilistákkal és a pornósokkal együtt teljes káoszba torkollik, és az egészet szerencsétlen Donny (Steve Buscemi hihetetlenül vicces balekja) szívja meg.

1. Fargo (1996)

©

Az már önmagában jelzésértékű, hogy épp ebből a filmből készült évekkel később tévésorozat: a Coen-fivérek ebben a filmben találták meg először az egyensúlyt az atmoszférateremtés, a szövevényes sztori és az abszurdabbnál abszurdabb karakterek szerepeltetése között. Az például mekkora húzás már, hogy a terhes, a legkevésbé félelmetes rendőrnő (a mindig szenzációs Frances McDormand alakításában) lesz a történet hőse, és őt is csak a film második harmadában pillantjuk meg először? Vagy hogy a film több pontján is olyan részek szakítják meg a történetet, amelyeknek az égvilágon semmilyen szerepük sincs.

A Fargo azonban főleg a kisvárosi atmoszféra miatt lett kultfilm, az ilyen zárt közösségek mindig jó alapanyagot szolgáltatnak egy Coen-féle agymenéshez. A Fargo voltaképp a Twin Peaks és Capote Hidegvérrel című regényének szerelemgyermeke, amelyben nagyon nehéz eldönteni, hogy a szétlőtt fejű, vicces képű, kisstílű gengszternek, Carlnak (Steve Buscemi) vagy az egyre szánalmasabbá váló kisembernek, Jerry Lundegaardnak (William H. Macy) szurkoljunk.

Fargo

Filmes rangsorok a hvg.hu-n
Cikk megosztása
Címkék