Egyre több filmes munkában jelennek meg a kortárs táncosok, legyen az zombis mozi, zenés videoklip, vagy éppen az Oscar-díjas Saul fia. A néhány snittes, így minden jelenetben nagyon komolyan előkészített Nemes Jeles-film koreográfusával beszélgettünk.

Hód Adrienn
©

„Sokat dolgoztam Krasznahorkai Balázzsal (a Saul fia rendezőasszisztense – a szerk.), aki a háttérmozgásokért is felelt. Laptopon mutogatta az előre lepróbált és lemodellezett mozgásokat, precízen ki volt találva minden. Mikor belenéztem az elkészült felvételekbe, képzőművészeti formavilágot láttam, nem dokumentarista játékot” – meséli az Oscar-díjas Saul fia koreográfiájáért felelős Hód Adrienn a forgatásról.

Mint mondja, a munka során egy  idő után a táncosok kiléptek a háttérből. „Fokozatosan involválódott a csapat, kezdték hívni őket szerepre, látták, hogy ebben is jók.”

A Saulban rábízott jelenetekhez egyébként Hódnak pár nap alatt kellett 30-40 embert találnia idősebb, fiatalabb korosztályból is.

„Az, hogy kortárs táncosokkal kellene dolgozni, Rajk László (díszlettervező - a szerk.) ötlete volt.. Nemes Jeles László (rendező – a szerk.) koncepciója is az elejétől tiszta volt: mindent a főhős szemszögéből látunk, nincsenek éles helyzetek vagy fókuszok a gyilkoló gépezeten. Mi a kamerából indulva, a háttérben felsejlő finom textúrát építettük, mintha festményen dolgoztunk volna. A térhatás megteremtése, pillanatok sodrásának mutatása volt a cél. Mintha mi is ott forognánk ennek az egész kegyetlen őrületnek a közepén.”

©

De mit is keres egy táncos-koreográfus a filmekben?

Ez nem az a négyakkordos, populáris műfaj, a magyarok a bizonytalan körülmények ellenére is hasítanak vele (lásd például a két zenész és három táncos közös munkájából összejött Nyúzzatok meg nemzetközi sikerét). A legtöbben szabadúszóként dolgoznak projektekben, koprodukciós partnerekkel, maguk választotta csoportokban, több lábon állva, határok nélkül. A szabadúszás és a tehetségesek kísérletei mellett az, hogy az olcsóbb körülmények miatt sok filmes jár Magyarországra forgatni, érdekes keveredéseket hozott.

Nem feltétlenül baj

Magyar táncosok kiválóan játszottak lassan hörgős zombit Brad Pitt Z világháborújában, de nemrég nálunk forgott az ausztrál hipszterkirály Chet Faker új klipje is. A főszereplő Szeri Viktor, a koreográfiát pedig Hód Adrienn rakta össze. A klipben sem klasszikus színészekre vagy táncosokra volt szükség. „Luka (Luka Kostil rendező – a szerk.) olyan szereplőket keresett, akik egyszerre tudnak hétköznapian megjelenni, de van ritmusérzékük, tudnak nyersek és bátrak lenni és ha kell, odadobják magukat.”

Hód amellett, hogy színházban vagy reklámokban is dolgozik alkalmazott koreográfusként, az egyik legismertebb magyar kortárstánc-társulatot, a Hodworksöt vezeti. A sokszorosan díjazott együttes működtetéséről azt mondja, iszonyatos felelősség, mert minden bármikor borulhat.

„Nem azt látom, hogy a kultúrafinanszírozás abba az irányba menne, ami erősítené a hazai lehetőségeket. Nincsen és nem is épül rendszer, amiben megvan a fizetésed, csinálod a művészeted, mész helyekre előadni, satöbbi. De ez nem feltétlenül baj.”

Hód Adrienn azt mondja, ő éppen átmeneti generációba érkezett, mikor még működtek a régről rögzült, állami pályázatokra építő mechanizmusok, de már el kezdtek mozogni a fiatal függetlenek is, akik megtanultak nem bízni a rendszerben. „Egyfelől egzisztenciális, biztonsági kérdés az alkalmazott terület választása, de engem kiskorom óta vonzott a filmes világ. Keresem ezt az irányt. Úgy érzem, egyik terület tudja segíteni a másikat.”

A kortárs tánc formai gazdagsága, elrugaszkodó világa miatt tud jól működni akár reklámról, filmről vagy klipről van szó – véli. „A filmes munkákban azt tapasztaltam, a kaszkadőrjelenetekben is tudnak segíteni például a keményebb fizikális vonalon táncolók. Nem arról van szó, hogy leugranak a hatodikról, vagy felgyújtják őket, de egy csatában vagy akciójelenetben is nagyon jól tudnak dolgozni.”

Hodworks
©

 

Hód Adrienn darabjai - a Grace és A halandóság feltételei - március 14-én és március 17-én, 19:00 órakor mennek a MU Színházban.