szerző:
MTI

Több tízezer kubai és rengeteg turista gyűlt össze, hogy élőben hallhassa a Rolling Stones történelmi jelentőségű koncertjét a kommunista ország fővárosában. "Most már meghalhatok" - mondta a brit együttes egyik helyi rajongója.

A Rolling Stones péntek este lépett színpadra a havannai Ciudad Deportiva arénában. "Hello Havanna, jó estét kubai barátaim!" - üdvözölte spanyol nyelven a közönséget Mick Jagger. Az 1962 óta működő zenekar - Jagger mellett Keith Richards, Ronnie Wood és Charlie Watts - a Jumpin' Jack Flash című dallal kezdte 2006 óta első ingyenes koncertjét, majd következett az It's Only Rock 'n Roll (But I Like It).

A Rolling Stones alig két nappal az után lépett színpadra Kuba fővárosában, hogy az amerikai elnök befejezte szintén történelmi jelentőségű látogatását. Barack Obama személyében csaknem 90 év után látogatott amerikai elnök a szigetországba. Ez és a brit együttes fellépése sokak szerint a szocialista ország nyitását jelzi a világra.

A koncert a legnagyobb ilyen jellegű esemény volt az 1959-es forradalom óta, többen már a csütörtök éjszakát is a Ciudad Deportiva előtt töltötték, hogy biztosan bejussanak a koncertre.

©

"Most már meghalhatok" - mondta Joaquín Ortiz, egy 62 éves éjjeliőr, aki az 1960-as évek óta nagy rockrajongó. Akkoriban azonban az ország kommunista vezetése olyannyira helytelenítette az amerikai és a brit zenekarokat, hogy a tinédzser Ortiznak rejtegetnie kellett Beatles- és Rolling Stones-lemezeit: kellőképp forradalminak ítélt kubai együttesek albumainak tokjába tette őket. "Látni a Rolling Stonest, olyan ez nekem, mint egy utolsó kívánság" - mondta.

"Egész életemben erre vártam, ők a legnagyobbak" - jelentette ki egy 57 éves honfitársa. "Történelmi" - mondta a fellépésről Raúl Podie, egy 22 éves kubai kormányalkalmazott. "Szeretném, ha még több zenekar jönne, ha nagyobb lenne a változatosság, mert az azt jelentené, hogy kevésbé vagyunk elszigetelve" - fogalmazott.

Az arénánál összegyűlt tömegben szép számmal voltak külföldiek is, akiknek legalább akkora újdonság volt Kubát látni, mint a kubaiaknak a Rolling Stonest.

Két amerikai férfi például Floridából, Key Westről hajózott Havannába a különleges alkalom kedvéért. "Életem egyik álma volt, hogy Kubába hajózzak" - mondta a 65 éves Paul Herold, aki nyugdíjas vízvezeték-szerelő. Barátja, az 59 éves Ken Smith hozzátette, hogy az évekig tartó hezitálás után végül a koncert miatt keltek útra, és nem bánták meg. "Most vittek el minket egy körre egy '57-es Pontiacon. Semmi sem lehet jobb ennél" - mondta.

©

Egy holland férfi, Sjoerd Olrichs 1970 óta 77 Rolling Stones-koncerten vett részt, Kubába azért ment, hogy ne maradjon le a különleges alkalomról.

A Kubában zajló változásokról - a szigetország és az Egyesült Államok közötti enyhülésről - nem közvetlenül ugyan, de Mick Jagger is szót ejtett, amikor csütörtökön megérkezett az országba. "Nyilvánvalóan történtek dolgok az elmúlt években" - mondta a José Martí repülőtéren. "Idővel minden változik. Örülök, hogy itt lehetünk" - fűzte hozzá.

Cikk megosztása
Címkék